21.: Now the memories on the wall

Sziasztok! :) Először is szeretném közölni, hogy tegnap addig szórakoztam, amíg teljesen új dizájnt nem kapott a blog - gondolom feltűnt mindenkinek, ha nem, akkor most mondtam. :D És tök elégedett vagyok magammal, jó nézzétek el, nem csináltam még ilyet életemben, de nekem most nagyon tetszik ez az új kinézet. A részről pedig annyit, hogy ebben nem igen szerepel a 1D (nem biztos, hogy a következőben is fog), de Harry szelleme kísért, haha. :D

Mindenkinek boldog új évet kívánok, és érezzétek jól magatokat ma este/éjjel!

Jó olvasást! Xx

Szemhéjam le van csukódva, de érzékelem a zajokat magam körül. Hallom, hogy lakótársam még az igazak álmát alussza és halkan szuszog. Nem is tudtam, hogy az én ágyamban van.  A nap bántja a szemem, úgyhogy kénytelen vagyok a másik oldalamra fordulni. A francba!

- Hé, Lil! – rázom meg a karját gyengéden pár perc elteltével.

- Még öt perc, anya… - motyogja és a másik oldalára fordul. Akaratlanul is felnevetek, ami köhögésbe torkollik. Érzem, hogy száraz a torkom a sok alkoholtól, úgyhogy az ágyam mellé nyúlok, ahol mindig van egy palack ásványvíz.

Fura, hogy nem is fáj a fejem, pedig tegnap kitettünk magunkért. A célunk, hogy megünnepeljük Lil szülinapját, azt hiszem sikerült, viszont olyan képek is felvillannak a tudatalattimba, amiket legszívesebben kitörölnék. Örökre.

Tegnap éjjel...

- Mit kértek? – harsogja túl a zenét Max. Az ujjaimra kulcsolja az övéit és magával húz a klub belső részébe.

- Várj, Max! – üvölt Lil. Ha nem lenne ez a fülsüketítő zene, lehet, hogy tőle szakadna be a dobhártyánk, de így teljesen normálisan megértettük a szavait. Ijedten fordulok hátra, mert egy pillanatra elhittem, hogy baj van. Nora és Ben jönnek mögötte.

- Itt vagyunk – bólintanak egyszerre.

- Mehetünk? – duruzsolja a fülembe Max. Ujjaink még mindig össze vannak fonva, a tenyerem kezd nyirkos lenni. Nem tudom, hogy a teremben szinte vágható füst teszi, vagy az a sok ember rémiszt meg, esetleg az egy számmal kisebb ruha, de egyre nehezebben veszem a levegőt.

A bárpulttól pár lépésre álltunk meg. Max előre ment, hogy rendeljen pár koktélt és még valami töményet maguknak. Lil barátai már vártak ránk egy nagyobb boxban, amit hetekkel ezelőtt kibéreltek maguknak. Nekünk.

Furcsa volt, hogy nem is ismerem annyira Lil társaságát, de már első látásra megkedveltem őket. Két szőke hajú lány integetett vidáman felénk, akiken hasonlóan mini ruha volt, mint rajtunk. Feszélyezve éreztem magam mellettük, és az önbizalmam is valahol a nulla alatt volt pár száz méterrel. Lil mindkettőjüket átölelte, majd bemutatott nekik, mint legjobb barátnőjét. Mosolyogva ráztam meg a fejem és már nyújtottam volna a kezem, de ők megöleltek.

Scream & Shout

Max is visszatért és kiosztotta mindenkinek a hozzátartozó italát. Én epres mojitot kaptam, aminek édeskés illatára késztetést éreztem, hogy beleigyak, de türtőztettem magam, mert meg kellett várnom a közös koccintást. Lil társaságához tartozott még három fiú is, akik fülig érő vigyorral mutatkoztak be, majd a mosoly azonnal lehervadt az arcukról, miután Max a derekam köré fonta az egyik kezét jelzésül.

- A szülinaposra! – harsogták páran, mire mindenki a magasba lendítette a poharát.

- Boldog szülinapot, Lil! – próbáltam túlharsogni a zenét. Ezután mindenki beleivott a kezében lévő italba.

A koktélok egymás után fogytak, a pultos keze már lassan leszakadt a sok töltögetéstől, ahogy a mellette dolgozó mixer bicepszei is kezdtek bedurranni a sok keveréstől. Lil váltott pár szót a srácokkal. Én szorosan ültem egyik oldalamon Max ölelt, de fejét a fiúk felé fordította, akik lelkesen magyarázták, hogy az egyetemük csapata, hogy elverte múltkor az ellenfelüket – már ha rendesen értettem. A másik oldalamon ülő két szőke lánnyal elegyedtem beszélgetésbe, mint kiderült April és Bella. Mindketten a Columbiára jártak. April most kezdi a második évét, Bella pedig gólya, akárcsak mi.

- Nem amerikai vagy? – csodálkozik Bella, s még egyet szürcsöl a szívószállal. Az akcentusomra kérdeztek rá, ami azonnal feltűnt nekik, miközben Lilről meséltem nekik egy-két vicces szokást.

- Londonból jöttem – mosolyogtam rájuk és rápillantottam Max-re, aki még mindig a fiúkkal beszélt.

- Igen, mondjuk az akcentusod elárulta – vont vállat April. – És miért pont New York? – kérdezte. Először nem igazán tudtam, mit mondjak és pár pillanatig haboztam is.

- A londoni egyetemek kurzusai nem tetszettek – vontam vállat és kiittam az utolsó cseppet is a második kör mojitómból. – És ti honnan valósiak vagytok? – próbáltam elterelni a figyelmüket.

- Én Bostonból jöttem – válaszolt Bella. – Mindig is Manhattanben képzeltem el magam, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy hova jövök – vigyorgott, mintha magától értetődő lenne.

- Salt Lake City – válaszolta kurtán April. – Ott nincs semmilyen egyetem.

- Hé, bébi, kérsz még egy pohárral? – fordult felém Max. Jé, feltűnt neki, hogy itt vagyok?

Válaszul csak megráztam a fejem és elemeltem az asztalon sorakozó teli poharak közül egyet. Lassan kortyoltam bele. A keserédes folyadék marta a torkom, de túl jó volt az utóíze, hogy abbahagyjam. Még egyet belekortyoltam. Magamon éreztem Bella égető pillantását, mire a szemébe néztem, ami pislogás nélkül vizsgálta az arcom.

- Mi az? – kérdeztem tőle.

- Semmi – rázta meg a fejét. – Táncolni akarok! – kiabálta és még épp arra volt időm, hogy visszategyem a poharam az asztalra, már magával is ráncigált.

A zene minden porcikámat átjárta, s a testem már magától felvette a ritmust. Lehunytam a szemem.

- Mmm… - hallottam a fülemben a mély hangot, ami mosolyt csalt az arcomra.

Kinyitottam a szemem, de az emberek körülöttem ugyanúgy táncoltak, ahogy eddig. Nem törődtem a képzeletemmel, folytattam a csípőrázást, amibe kezdtem belejönni. Mindkét kezem a magasba emeltem, ahogy a tömeg is. April és Bella követték a mozdulataimat.

- Nem vagy szomjas? – kérdezte rekedtes hangján, miközben kezét a csípőmre csúsztatta. Göndör hajszálai csiklandozták a fülem, miközben apró csókokkal halmozta el azt.

Újból kinyitottam a szemem. A képzeletem most szórakozik velem? Megfordultam a tengelyem körül és Max-szel találtam szemben magam, akinek keze a derekamon pihent. Kétségtelen, hogy megőrültem. Táncoltunk még egy-két számra, majd visszaültünk a boxba hullafáradtan és leizzadva.

- Mindjárt jövök – mondtam, majd felálltam és az első dolgom az volt, hogy megigazítsam a feljebb csúszott ruhám, ami épphogy eltakarta a bugyim. Max és Ben térde előtt elbotorkáltam. Utam egyenesen a női mosdó felé tartott, hogy rendbe hozzam a sminkem és a hajam. A hatalmas tömeg felé pillantottam, ami egyszerre hullámzott. A zene még mindig dübörgött, már lassan hajnali egy óra volt. A bárszékek előtt elhaladva, amelyik mindegyike foglalt volt, kikotortam a borítéktáskámból a telefonom, hogy leellenőrizzem az üzeneteim és hívásaim számát.

„Holnap találkozunk!!! Xxx”

- Eleanor

Elmosolyodtam a rövid üzenetet elolvasva és gyorsan válaszoltam neki, miszerint én is alig várom, hogy találkozzunk. Már majdnem három hónapja, hogy utoljára láttam a legjobb barátnőmet. Persze az interneten való beszélgetés nem számít, hiszen az nem ugyanaz, mint élőben. Ha nem is naponta, de minden másnap beszéltünk mindenféléről, és London és New York közötti időeltolódást is okosan megoldottuk. Én állandóan az otthoniakról kérdezgettem, de mindig szűkszavúan válaszolt. Egyszer Louis-val is találkoztam, akivel fél órán keresztül beszélgettünk. De szóba se került Harry. Apával is majdnem minden másnap beszélek, de rendszerint csak perceket, míg elhadarom, hogy minden rendben és a hangomat hallva megnyugodhat, hogy nem rabolt el a maffia.

A homokszínű női mosdóba beérve könnyebbültem meg, mikor észrevettem, hogy rajtam kívül senki más nem tartózkodott a helyiségben. A mosdópult fölé felszerelt aranykeretes tükörben farkasszemet néztem magammal. Kicsit megcsipkedtem az arcom, hogy egy kis pirospozsgás színe legyen. Szempillámat is megigazítottam és egy újabb réteg cseresznyés szájfényt is felkentem. Ahogy tenyeremmel rátámaszkodtam a márványpultra, éreztem a hideget a kezem alatt, de nem foglalkoztam vele. Addig…

- Csókolj meg itt – feleltem vágytól hevesen és szaggatottan. A fejem hátradöntöttem, hogy szabad utat kapjon és ajkait végigszántsa a torkomon. Minden egyes apró csókkal csak még jobban kívántam.

A tükörben láttam a csillogást a szememben és az ijedt arcomat is, ahogy minden vér kifut belőle.

- Gyönyörű vagy – mormolta a fülembe, miközben nyirkos tenyere egyre feljebb csúszott a combomon.

Egy halk sóhaj hagyta el a számat, pont úgy, ahogy akkor az érintésétől. Magamon éreztem az ujjai nyomát és minden egyes csókját.

- Nem – mondtam ki hangosan ezt az egy szócskát, és lehet, hogy kicsit hangosabban, mert az éppen benyitó Lil megtorpant.

- Minden rendben? – kérdezte kedvesen és maga mögött bezárta az ajtót.

- Persze – feleltem automatikusan. Homlokát ráncolva lépett mellém és találkozott a tükörképünk tekintete. – Ami azt illeti nem…

Most...

- Lil, ébredj már fel! – ráztam szegény lányt most már kicsit erősebben.

- Mi van? – csattan fel. Hű, ilyenkor tényleg nagyon félelmetes.

- Csak azt akartam mondani, hogy mennem kell a reptérre a barátnőmért – válaszoltam, s közben felvettem egy rózsaszín szatén ujjatlant, meg egy fehér sortot. A nedves törülközőt a szobám szőnyegére dobtam, mert a rendrakásra már tényleg nem maradt időm.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A reptérre tartó út hosszúnak tűnt, főleg mert majdnem minden piros lámpát sikerült kifognom. Így is késtem húsz percet. A fekete autó ajtaját becsaptam a parkolóban és már rohantam is. Áldottam magamat, amiért egy fehér Converse cipőt vettem fel és nem egy tíz centis magas sarkút. A terminál majdnem kétszer akkora, mint a Heathrow repülőtér, de a táblát figyelve hamar eljutottam a kijárathoz, ahol Eleanornak kell érkeznie. Ideges emberek siettek el mellettem, akik motyogtak magukban vagy telefonáltak. Szem forgatva léptem arrébb, mert a mellettem elhaladó idősebb hölgy úgy tűnt, nem fog kikerülni.

A fotocellás ajtó kinyílt és onnan közeledett felém kecses járásával a legjobb barátnőm. Mosolyogva intettem és én is elindultam felé. Fehér topot viselt farmer nadrággal, és a haját feltűzte kontyba.

- Annyira örülök, hogy látlak! – mondta nevetve és olyan szorosan ölelt magához, hogy az összes levegőm kiszorult a tüdőmből.

- Gondoltam, hogy hozok egy nagy névtáblát, de már messziről kiszúrtalak – kacagtam és elvettem tőle az egyik kézitáskáját.

- Mellesleg késtél – dorgált.

- Mellesleg már hozzá szokhattál volna – rántottam meg a vállam, hiszen már több éves tapasztalattal rendelkezik ezt illetően.

Egymás mellett haladtunk, hogy átvegyük El bőröndjeit. Folyton panaszkodott a stewardess-ekre, hogy mennyire mogorvák voltak, és hogy még ki se tudta magát pihenni, mert a mellette ülő fiú folyton horkolt. Legalább harminc órája ébren volt, és hogy ez mennyire megviselte.

- Na és mit fogunk csinálni? – kérdezte, hangjából csak úgy sugárzott az izgatottság.

Beraktuk mind a három (?) bőröndjét a csomagtartóba és beszálltunk a kocsiba.

- Először is igyunk egy kávét, mert most már lüktet a fejem.

- Szóóóóval bulizni voltál tegnap? – Arcán egy le-ne-tagadd-hisz-ismerlek mosoly jelent meg, mire sóhajtottam és kikanyarodtunk a reptéri parkolóból.

- Vajon honnan tudtad? – tettem fel a költői kérdést.

- A fiúk is itt vannak a városban – szólalt meg hosszas csend után.

- MI? – riadtam fel. – Hogy érted, hogy… fiúk? – fordultam felé.

- Látnod kéne az ijedt tekinteted – kacarászott jóízűen. Feljebb tekerte a rádiót. – Meghívták őket a Today show-ba meg különböző interjúkra. Ó, és a legjobbat nem is mondtam – egész testével felém fordult, míg én az utat kémleltem. Valamiért nem nagyon akartam hallani. -: fel fognak lépni a Madison Square Garden-ben!

Még jó, hogy piros lámpánál álltunk, különben hirtelen fékeztem volna le meglepődöttségemben. Nem, inkább félelmemben. Mi? Miért pont itt? Miért most? – pattogtak a kérdések a fejemben, mint egy gumilabda.

A Broadway-re fél óra kocsikázás után érkeztünk meg. Az ottani Starbucks volt a törzshelyünk Lillel, annak ellenére, hogy a lakásunkhoz még van öt másik közelebbi is.

Én kértem egy Frappucinot, Eleanor pedig egy White Mochát és egy áfonyás muffint. Leültünk az egyetlen szabad asztalhoz a zsúfolt üzletben.

- Mikor beszéltél utoljára apuddal? – kérdezte El, s beleharapott a sütijébe. – Hm, ez nagyon jó – helyeselt.

- Tényleg itt vannak a fiúk? – kérdeztem elbambulva.

- Ühüm.

Rengetegen kértek kávét elvitelre, mert a hely szinte túlzsúfolt volt, egy szabad asztal nélkül. Pár tinédzser meg-megállt és minket vizslatott, mintha felismertek volna. Eleanornak ez nem volt új, ő mosolyogva kortyolgatta a kávéját, de engem zavart a sok bámuló szempár. Sosem vertük nagydobra a sajtóban a kapcsolatunkat, a rajongók inkább csak sejtették.

Legjobb barátnőmmel még beszélgettünk az egyetemről és az odajáró pasikról – hátha kiszúrtam valakit. Ó, ha tudná! Nem említettem neki Maxet, mert magam is aligha tudom, hogy hogyan állunk. Ez amolyan se veled, se nélküled féle kapcsolat volt. Csak egymásnál kerestük a vigaszt  Visszakanyarodtunk a kérdéshez, miszerint mikor beszéltem utoljára apával. Azt hiszem, tegnap délután. Ő sietett Gabi elé, mert valamilyen gálaestre mentek, én meg siettem, mert készülődnöm kellett Lil szülinapjára.

A gyors kávézás után felugrottunk hozzánk, hogy El kipakolja a bőröndjéből szükséges dolgokat. Megbeszéltük, hogy ez alatt az egy hét alatt nálam lesz, kihasználva minden együtt töltött csajos percet. Mikor hazaértünk nem volt otthon senki, Lil hagyott egy üzenetet a hűtőre ragasztva, hogy be kellett mennie a kampuszra elintézni ezt-azt a felvett tárgyaival kapcsolatban. Pár nap múlva nekem is be kéne mennem, kitölteni a jelentkezési lapokat, hogy egy hónap múlva, szeptemberben el tudjam kezdeni a szemesztert. Még mindig döntésképtelen vagyok két szak között, és ahogy ismerem magam, ott helyben fogok dönteni a jövőmről.

- Lefürödnék, mielőtt megyünk, mert már egy napja nem tusoltam és…

- Persze, menj. Várj! – nyomtam a kezébe egy halványkék törülközőt, majd megmutattam neki, hogy hol van a fürdőszoba.

Amíg Eleanor elkészült, felnyitottam a MacBook tetejét és megnéztem a bejövő e-maileket. Mindegyik spam volt, kivéve Max üzenete, amiben érdeklődött, hogy jól vagyok-e. Tegnap nem éppen nyugodtan hagytam el a szórakozóhelyet. Ideges és undok voltam vele. Fel kéne hívnom… De semmi kedvem, mégis mit mondhatnék neki? Hallucináltam a volt barátomról? Visszahajtottam a laptop fedelét és a konyhába mentem, hogy elpakoljak Lil után, aki szokás szerint csatateret hagyva lépett ki a lakásból.

- Na, és hova megyünk? – kérdezte El, miközben az utolsó simításokat végezte a kocsiban a rúzsán.

- Akarsz vásárolni?

- Micsoda kérdés! – tettettet megdöbbenést, amin nevetnem kellett. Annyira imádtam, ha színészkedett. Kétségtelen, hogy humorosan keltett életre bárkit, vagy parodizálta ki saját magát.

- Akkor az Ötödik sugárút – bólintottam beleegyezően.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Sok-sok bevásárlótáskával a kezünkben tértünk be a már sokadik boltba. Legjobb barátnőm még mindig nem adta fel a tökéletes galléros ing kutatását, én nekem meg úgy sem volt miért siettetnem, úgyhogy ellenállás nélkül követtem mindenhova. Az eladók készségesek voltak, de miután az ötödik felsőre mondta azt, hogy nem, onnantól amolyan akkor-keressen-magának hangsúllyal beszéltek hozzá. Én a szaténhuzatos fotelben ültem keresztbevetett lábbal és szórakoztattam magam.

- El, most már igazán mehetünk, nem? – próbáltam kirobbantani a boltból.

- Jól van, menjünk tovább – sóhajtott egyetértően.

Tovább? Nekem már kezd leszakadni a lábam még a tornacipőben is, ő pedig bírja még telitalpúban.

Végigmentünk az Ötödik Sugárúton. Már hét óra fele járt. A magas toronyházaktól a napot nem lehetett látni, viszont az eget kezdték megfesteni a sugarai. Az emberek is egyre többen lettek, mindenki sietett haza a munkából.

Még két üzlethelyiségbe betévedtünk, de egyikben se járt sikerrel Eleanor. A végén már én tettem szívességet az eladóknak, amikor szóvá tettem, hogy ideje menni. Barátnőm makacssága és kitartása nem hagyott alább, kijelentette, hogy akkor holnap visszatér, mert neki szüksége van a kétszázötvenedik ingére.

A lakásba épphogy beesetünk, mindkettőnkön kijött a fáradság. Annyi erőm maradt, hogy rendeljek egy pizzát és kiválasszunk egy nézhető, nem túl csöpögős filmet, amin elszórakozunk. Egy igazi csajos estét sikerült alkotnunk, sőt a végén Lil is hazajött fél nyolc fele és csatlakozott. Nagy kő gördült le a szívemről, hogy Eleanorral jól kijöttek egymással, sőt szerintem meg is kedvelték egymást. A film közben persze nem hagyhattuk ki a megjegyzéseket, amik mind az írók kárára mentek, de mi akkor is jól szórakoztunk rajtuk.

- Azért az nem igaz, hogy Blake ennyire szép, mikor egy kiló kosz van rajta – mutatott az egyik főszereplőre Lil, miközben rágta a pizzáját.

A Savages című filmet néztük.

- A baj az, hogy Blake bármit visel, mindig szép – sóhajtott El. – Mondjuk eléggé furcsa őt ilyen szerepben látni Serena van der Woodsen után.

- Azért a vásárlási mániája még mindig a régi – szóltam közbe, mire mindketten bólintottak.
A filmet végig néztük ugyan, de Lil a végére annyira laposakat pislogott, hogy megfordult a fejemben, hogy megállítom és inkább elküldöm aludni. Végül is kibírta a maradék tíz percet.
- Na, én megyek lányok. Jó éjt! - intett és már el is tűnt a folyosón.
- Aranyos lány. Kedvelem - mondta El. Követett a konyhába, ahova a popcornos és pizzás dobozzal indultam, azzal a szándékkal, hogy elmosogassam és kidobjam őket.
- Én is kedvelem - helyeseltem.
Lil volt az első ismerősöm itt New York-ban, és azt hiszem, most már igazi barátommá vált. Ő tősgyökeres new york-i volt, így ő vezetett be a városba és osztott meg velem jó pár hasznos információt. Amikor megemlítette, hogy kiadó lakást keres, mert legalább az egyetemi éveit külön akarja tölteni a szüleitől, nem is volt kérdés, hogy felajánljam neki az én lakásom. Igaz, kicsit - na, jó, nagyon - rendetlen volt, de az elmúlt fél évben neki öntöttem ki a lelkem. Ó, volt mit megbeszélnünk. Pontosabban én csak meséltem, ő hallgatott. Egy bizonyos X-ről meséltem neki. Szerintem tudta, hogy X egy nagyon is valóságos személyt takar, csak nem kívánom elárulni a nevét. Pedig lehet, hogy úgy könnyebb lett volna túllépni rajta.
- És amúgy hogy vagy? - vetette fel El a kérdést, s felült az egyik bárszékre.
- Jól, köszi - válaszoltam, miközben teleengedtem vízzel a tálat. - Eddig háromszor voltam bent az egyetemen és imádom. Mindenki tök jó fej és rendes, még a tanárok is, pedig nem is hinné az ember. Ráadásul Lil bemutatott pár barátjának és nagyon jól kijövök velük is.
- Örülök, hogy jól érzed magad itt... De nem úgy értettem. Hanem hogy vagy? - suttogta a kérdést.
Hazudjak neki? De hisz a legjobb barátnőm, úgyis ki fogja találni, ha hazudok. Nagy levegőt vettem és mesélni kezdtem:
- Amikor eljöttem azt hittem, minden sokkal jobb lesz. Lehet, hogy igaza volt Harrynek, csak menekülök. Először féltem, El, teljesen egyedül voltam itt és már nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész - mutattam körbe a lakásba. -, aztán találkoztam Lillel. Nagyon összebarátkoztunk. Ő is gólya és hát tudod, mint az újoncok ki voltunk szolgáltatva, csak ketten barátkoztunk. Teltek a hetek meg minden...
- Még mindig nem vagy túl rajta, igaz? - szakított félbe rezzenéstelen arccal. Megfordultam és a könyökömre támaszkodva álltam a pultnál vele szembe. Egyik lábfejemet a másikra helyeztem.
- Nem - suttogtam lesütött szemmel. Most valamiért a márványpulton való szemcsék sokkal jobb társaságnak tűntek, mint a legjobb barátnőm.
- Ha ez megnyugtat ő sincs túl rajtad - mondta keserű mosolyra húzva a száját, hogy jobb kedvre derítsen. - Azért kérdeztem, mert láttam a képeket az íróasztal fölött rólatok.
- Le kéne szednem, de teljesen elfeledkeztem róla - mondtam közömbös hangszínt tettetve. Annyira elfeledkeztem róla, hogy valójában minden reggel az volt az első, amire ránéztem.
- És amúgy ti hogy vagytok? - tereltem el a beszélgetést egy vidámabb irányba.
- Ó, köszi, fanlouistikusan - nevetett fel, mire homlok ráncolva néztem rá. - Ez az új szavajárása, mindenre ezt fogja mondani, ha találkozol vele - legyintett.
- Mi? Találkozom vele?
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy egyedül fogom őket elkísérni a Madison Square Garden-be?
- Én... Nem tudom... Azt hittem, hogy csak ketten leszünk.
- Igen, és az egyik program, hogy megnézzük a fiúkat a koncertjükön - mondta szórakozottan. Odasétált a hűtőhöz és rutinos mozdulatokkal kiemelte a narancsleves dobozt, mintha olyan jól ismerné a lakás minden egyes szegletét.
- Egyébként a legtöbb fotót megnéztem és feltűnt, hogy megváltoztál - kortyolt bele a kitöltött narancsitalba. - A hajad teljesen más. Dús és sötétebb - mosolygott vidáman.
- A fotókat majd leszedem, komolyan.
- Tényleg?
Dehogy fogom leszedni. Megőrültem? Persze, hogy ott hagyom.
Jó éjszakát kívántam és elmentem lefeküdni a szobámba. Pár perc múlva Eleanor is követte a példámat és pizsamára vetkőzve jött ki a fürdőből, lefekvésre készen.
- Jó éjt! - feküdt be mellém a franciaágyba. - Tudod, ez olyan mintha ötévesek lennénk - kuncogott.