14.: White Eskimo

Sajnálom, nagyon-nagyon, hogy ennyi időt kihagytam - igaz egy hét, na mindegy -, de sooo much to do... :) Gondolkozom, hogy a történetet hogyan kéne folytatnom és erősen hajlok afelé  hogy behozzak még egy szereplőt, aki szintén, úgymond főszereplő lenne, mint Alisha, de ez még bizonytalan... Jó olvasást! Xx

.::Alisha::.

Hál' Istennek mindenki túltette magát rajtam - legnagyobb erőfeszítésembe került bizonygatnom. Minden étkezési lehetőséget megragadva kezdtem magamba tömni a legkülönfélébb kajákat és a végén Niall már a sorstársának hitt. Együtt ettünk és lelkiztünk, ami nagyon jól esett, mondhatjuk, hogy ő volt a lelki szemetesládám.
- Elmész? - kérdezte meglepetten, miközben a szájából néhány morzsa kihullott. Megmosolyogtatott, hogy hogy lehet ennyire kisfiúsan aranyos valaki, miközben bociszemekkel néz rám. Annyira feloldódtam mellette, hogy észre se vettem, hogy miről beszélek, csak járt a szám a múltamról, rengeteg vicces történetet meséltem neki a bentlakásos koromból, és a jövőmről, arról, hogy hol akarok továbbtanulni. Farkasszemet néztem vele, és aprót bólintottam.
- De miért?
- Mert nem bírok itt lenni, el kell mennem - mondtam nyugodtan egy nagy sóhaj után. Ezt mégiscsak könnyebb volt elmondani, mint a valós okát. - Niall, kérlek ne mondd el senkinek. Még neki se - tettem hozzá halkabban.
- De közöld vele, minél előbb, annál jobb - mondta és miután megfogadtam a tanácsát, tovább eszegettünk. A tévéből szólt az Így jártam anyátokkal, amit nem bírtunk ki nevetés nélkül.
- Héééj! - robbant be a szobámba Harry boldogan, akin fekete kabátja mutatta, hogy már készen áll az indulásra.
- Ühm... egy perc - mutattam az ujjammal és felállva az ágyról bementem a fürdőbe, hogy átöltözzek. Útközben nyomtam egy puszit Harry arcára, de a sok kajamaradék az ágyon jobban lekötötte, azt hiszem. Felöltöztem (kép) és felkentem egy kevés sminket az arcomra, hogy azért mégis jó első benyomást tegyek Harry szüleire. Apropó, Harry szülei... nem tudok semmit róluk! És ha ez még nem is nagy gáz, nem tudom, hogy milyen az ízlésük, szóval kicsit átlagos dolgokat vettem ajándékba nekik. Harry a múlt héten tette szóvá, hogy az anyukája meg szeretne ismerni - mert állítólag a fia annyit áradozik a barátnőjéről - és úgy döntöttünk, hogy a most hétvége mindkettőnknek tökéletes. Harry se foglalt a banda ügyeivel és én is ráérek, elvégre már semmi iskolai kötelezettségem nincsen.
A kapcsolatunk erősebb, mint valaha és ha eddig voltak is kétségeim, már nincsenek. Vannak emberek, akik igazi rajongója Halisha-nak és mindenféle cuki tényt kitalálnak rólunk, amiket mindig óriási vigyorral olvasok, és vannak, akik azt hiszik, hogy csak a látszat miatt vagyok Vele. Pont, mint Eleanornál, és habár nem mutatja mennyire fájnak neki, hogy azt hiszik, nem szerelmes igazából, én nagyon is látom, hogy állnak a dolgok kettejük között. Minden a legnagyobb rendben.
- Mehetünk - mondtam a kapkodástól lihegve és felkaptam a sálam az ágyról, amit Harry birizgált.
- Ha anyáékra nem teszel jó benyomást, jusson eszedbe, hogy én már beléd estem - mormolta a fülembe és oda se kellett néznem, hogy tudjam, egy pajzán vigyor ült ki a szájára.
- Niall, mondanám, hogy van kaja a hűtőben, de... - mutattam a körülötte heverő kupacra és elbúcsúztunk tőle. Megígérte, hogy tartja a frontot, amit nem igazán értettem, hiszen apa és Gabi a városon kívül tartózkodik, elég lenne, ha bezárnám a házat.
Harry vállon veregette a barátját, mert látszólag az félrenyelt, majd követett az autójához.
- Voltál már Holmes Chapelben? - kérdezte tekintetét elszakítva az úttól, hogy egy pillanatra rám nézhessen. Szája vidáman mosolygott. Tudom, hogy kevés időt tölthet a családjával az állandó munka miatt, és főleg mert  több mérföldre van egymástól Holmes Chapel és London.
- Egyszer.
- Tényleg? - kérdezte meglepetten és most már hosszabban pihentette rajtam a tekintetét, mint előbb. A fejem oldalra fordítottam és pár másodpercig csöndben néztem, ahogy a fák magányosan állnak egymástól távol. Vajon én is egy ilyen fa leszek? Távol leszek mindenkitől akivel valaha is törődtem, az óceán túloldalán, és még csak meg sem tudok mozdulni - mintha a lábaim a földbe gyökereztek volna?
- Még amikor kisebb voltam - fordultam felé fájdalmas mosolyra húzva a számat. Némán figyelte az utat, nem mondott semmit. - Apa még pár éve együtt dolgozott a White Eskimo-val. Ismered őket?
- Viccelsz? - csattan fel, mintha valami érdekeset mondtam volna; legalábbis számomra mindennapi volt, hogy az apám mindenféle feltörekvő vagy már a csúcson lévő énekesekkel dolgozik együtt. - Mielőtt az X-faktorba jelentkeztem, benne voltam a bandájukban - mosolygott. Nem tudtam mi a furcsább, hogy ismeri a bandát, vagy hogy a tagja is volt a One Direction előtt?
- Volt egy másik bandád? - meredtem rá hitetlenkedve.
- Igen, de igazából nem az enyém volt. Csatlakoztam pár iskolás haverommal, csak úgy, hogy elüssük a szabadidőnket. Nem is tudtam, hogy még megvannak - mondta, de leginkább magának, azt hiszem. Az úton énekeltünk, komolyan, mintha táborba készülnék és némán meredtünk a tájra, illetve egyszer megálltunk enni.
Holmes Chapel annak ellenére, hogy kicsi és jelentéktelen város a világtérképen, igenis szép és tiszta. Az emberek mosolyogva ismerték fel Harryt, aki mit sem törődve velük csak visszamosolygott rájuk és kézen fogva vitt maga után. Nem is érdekelték az előkerült mobilok és a tollukat kirángató fiatal lányok serege. Végigsétáltunk egy szélesebb főutcán, majd lekanyarodtunk, ahol a házuk van. A nap is kezdett gyéren sütni, így csak csukott szemmel élveztem a lágy sugarakat, miközben lábaim maguktól mozogtak. Egyre élesebb sikításokat hallottam.
- Remek - morogta Harry és már értelmet nyert, miért egy utcával lejjebb parkoltunk. Harry még szorosabban fogta a kezem és nem engedte el a tömeg ellenére.
- Tényleg együtt vagytok? - hallottam egy halk hangot mellőlem, mire felkaptam a fejem. Egy szőkés barna hajú lány nézett rám félénken, de ugyanakkor mosolygott is. Még nem is tudják? - gondolkodtam el. Elvégre, sosem hangzott el egyetlen interjúban, amit nem is bánok, én se szívlelném, ha ország-világ előtt ki kéne mondanom, hogy kivel vagyok együtt éppen és gondolom Harry amúgy is unja a barátnősdi-kérdéseket, már reflexből elhárítja ezeket. Kedvesen rámosolyogtam és mentem Harry után.
- Legalább adj nekik autogramot - kértem, mire megállt.
Türelmesen vártam, hogy aláírást adjon pár lánynak és fotókat készítsenek velük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltam rá büszke, és őszintén örültem, hogy ennyien szeretik. Fél órája ácsorogtam, amikor egy középhosszú barna hajú lány jött ki a házból. Azonnal felismertem Gemmát, aki kicsit pipa volt ránk, mert már itt álltunk egy ideje és még nem jutottunk tovább a kocsifeljárón.
- Harold, basszus, anya már vár titeket! - kiáltotta, mire mindenki ráfigyelt. Kicsit megilletődött, hogy ekkora figyelemnek örvend, de ez is csak pár másodpercig tartott.
- Hé, Gemma! - köszöntem neki, majd odaslisszoltam hozzá és megöleltem.
- Te vagy Alisha, ugye? - kérdezte kételkedéssel csengő hanggal.
- Igen - nevettem. - Én lennék.
- Ó, szia - mosolyodott el. - Anya már ki van akadva rátok, amiért ennyi ideig kint álltok a hidegben. Gyere Al, szerintem Harry még marad egy kis ideig.
Bementünk a teljesen átlagosnak kinéző angol lakásba, ami belülről egy cseppet sem volt átlagos. A szobák tükrözték Harry londoni házának stílusát, nagyrészt ugyanolyan formájú bútorok és lakberendezési kellékekkel volt tele, legfeljebb más színekben. Minden passzolt mindenhez. Levettük a cipőinket és a kabátunkat, majd beljebb hívott a nappaliba. Hitetlenkedve néztem végig a családi képeket, amik a szekrényeken voltak itt-ott. Furcsa, hogy Harrynek ennyire rövid és világos haja lett volna.
- Remek illatok vannak - léptem be a konyhába. Reméltem, hogy ezzel a mondattal megalapozom a kapcsolatunkat  de utólag bevallom, hogy nem volt mitől tartanom. Helyet foglaltam a többiekkel az asztalnál, és a kezdeti gátlásaimat feloldották Harry mostohaapjának, Gemma és a barátja poénjai. Igen, előre elhadarta, hogy ki kicsoda és nagyjából jellemezte őket. Nos, Gemmáról mondott pár szép dolgot.
- Bocsi, de... Uhh - jött be Harry, levette a sapkáját és egy gyors hajrázással be is állította. - Rengetegen voltak, most már mondtam, hogy menjenek el, mert egy darabig nem jövök ki.
Nyomott egy puszit az arcomra és leült mellém. Harry családja nagyon aranyos és jó beszélgetőpartnerek, mindenféle témáról kérdezgettek. Kivéve egyet, hál' Istennek. Anne isteni szakácsnő, és a sütijeiből kétszer is szedtem, és mosolyogva nyugtáztam a mellettem ülő göndörke megkönnyebbült sóhajait. Együtt mentünk át a nappaliba, és mindenki tűkön ülve várta, hogy átadjuk az ajándékokat. Hiába volt még egy hét karácsonyig, már nem bírtak várni. Meg különben sem leszünk itt egy hétig. Mindenki örült az ajándékaimnak, pedig ettől tartottam a legjobban. Látni a csodálkozó mosolyukat, megkönnyebbüléssel töltött el. És túlestünk ezen is. Az átadástól kezdve mindig kellemetlenül éreztem magam, elvégre kínos ott állni csendben, de Gemma barátja és Harry néha-néha összefogtak és poénokkal bombázták szegényt lányt.
- Harry, ez nem vicces - képedt el Gemma, miközben kivette a göndör ajándékát és elhúzott szájjal szemezett a harisnyakötővel. A két srác oldalba bökte egymást, mint akik jól végezték dolgukat.
- Szeretném, ha ezt viselnéd az esküvőnkön - tette hozzá nevetve Nate, Gemma barátja.
- Esküvő? - szóltam közbe. Harry mellett álltam két lépéssel és a lábam a kanapénak döntöttem.
- Jövő nyáron elveszem ezt a nőszemélyt. - Nate odalépett Gemmához és egy puszit nyomott a fejére.
- Gratulálok - mosolyogtam rájuk.
- Ne ilyen elhamarkodottan, még semmi sem biztos! - fenyítette szegény fiút Gemma, aki meg is ijedt. Szerintem titkon tudta, hogy csak vissza akar vágni.
Az ajándékozás után Harry felvitt a régi szobájába, ami iszonyú kupis volt. A kék falat különböző előadók poszterei takarták, valamelyik már gyűrött volt vagy szakadt. Az íróasztalon is ott állt a régi számítógép, amilyet utoljára... Nem is tudom, mikor láttam. Egyedül az ágya volt rendesen bevetve.
- Mindent úgy hagytál, mielőtt elmentél? - húztam végig az ujjam az íróasztalon. Harry leheletét éreztem, ahogy cirógatja a fülem, kezei pedig a derekamat fonják körbe.
- Nyugi, anyának megengedem, hogy néha kitakarítson - mormolta és óvatos csókokkal borította a nyakamat.
- Kedvelem őket. - Szemem ide-oda ugrált a falakon, asztalokon, majd megakadt egy fehér-kék szórólapon, amit úgy tűnt, hogy nem rég raktak ide. - Nézd! - emeltem elé a szórólapot. - Ma este koncertezik a White Eskimo.
Arcán kiült a döbbenet és a meglepődöttség egyszerre. Kivette a kezemből és olvasgatni kezdte. Állát még mindig a vállamon pihentette, és önkéntelenül is elmosolyodtam. Lehetne ennél tökéletesebb?
- Érdekel? - kérdezte.
- Ühüm. Gondolom te is rég találkoztál velük.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Egymás mellett lépkedtünk a kivilágított utcán. A fényekben megcsillantak a leeső hópelyhek, ami romantikus hangulatot teremtett. Össze-vissza lépkedtünk, játékosan, amit halk nevetéssel jutalmaztam. Harry megtorpant és hirtelen maga felé fordított.
- Még sosem csókolóztam hóesésben - suttogta ajkamra, majd ráérősen megcsókolt. Ujjaimat végighúztam arccsontján, majd megállapodott az állán.
- Még én sem - válaszoltam belemosolyogva a csókunkba.
- Most már igen.
Végigsétáltunk az utcán, ahol a délelőtt folyamán lépkedtünk és most teljesen másnak tűnt. Félelmetesebb volt; senki nem volt rajtunk kívül, és sötét volt. Hangok szűrődtek ki a közeli pub helységéből. Közelebb érve láttuk a táncoló, vagy beszélgető emberek csoportját, és a hangok már inkább hasonlított egy közepes dallamra. Amint beértünk, azonnal a középpontba kerültünk, bár gondolom, mondanom sem kell, hogy nem miattam. Harry köszönt mindenkinek, rendelt két üdítőt és intett a pincérnőnek, az üres asztal felé. Az énekes hangosan felnevetett, amikor észrevette Harryt, majd folytatta a szövegét.
- Nem is játszanak rosszul - próbáltam a fülébe suttogni.
- Hidd el, jobbak voltak, mikor bent voltam a csapatban - nevetett és le sem vette a szemét a bandáról, akik az utolsó akkordokat ütötték. Egoizmusának nagyvonalú megnyílvánulását csak egy szemforgatással reagáltam le. A pincérnő meghozta az üdítőnket, bele is ittam a narancsos lébe, miközben láttam, hogy felén igyekezik a White Eskimo.
- Harry, öregem, mióta nem toltad erre a képed? - üdvözölte őt egy fekete állig érő fiú és kezet fogott vele.
- Srácok, ő itt a barátnőm, Alisha - mutatott be, mire csak én intettem nekik és vigyorogtam, mint a vadalma.
Első benyomásom azonnal megváltozott, amikor leültek mellénk és felemlegették a régi szép időket. Harry néha zavarba ejtően mosolygott és lesütötte a szemét, amikor elmesélték, hogy miket csinált. Kezét a combomon pihentette, jelezve, hogy összetartozunk.
- Te komolyan meztelenül robogóztál? - kérdeztem felé fordulva és még most sem fért a fejembe, hogy volt bátorsága ilyet tenni.
- Jól van na, az egész egy fogadás volt... - kezdett magyarázkodni, de Jack a szavába vágva folytatta.
- Ami úgy kezdődött, hogy eltörted egyikünk gitárját - csóválta a fejét, majd nagyot kortyolt az elé tett sörből.
- Miért hitted azt, hogy te vagy Axl Rose?
Szerintem órákig ülhettünk ott és szórakoztattak a legjobb történeteikkel. Az emberek már kezdtek szedelőzködni körülöttünk, mindenki szólt egy-két kedves szót a pincérnőhöz és a pultoshoz. Nekem furcsa volt, hiszen itt mindenki ismeri a másikat és mindenkinek van egy-két kedves szava a másikhoz, míg ez odahaza Londonban nem volt jellemző. A beszélgetésbe elmélyülve nem is vettem észre, hogy már fél egy fele jár az idő és telefonom képernyőjére pillantva láttam, hogy Eleanor négyszer hívott.
- Mindjárt jövök - kértem elnézést és kislisszoltam az asztalok között. Barátnőm a harmadik csörgés után vette fel a telefonját.
- Szia, El! - köszöntem vidáman. - Na mizujs?
Először felháborodva kezdett magyarázni valamiféle dologról, amit meglepetésnek szánt. Ez még nekem is magas volt, úgyhogy megkértem, hogy fejezze be és vegyen egy mély levegőt, majd folytassa. És beszélt és beszélt, nekem meg végre leesett a lényeg.
- HOGY MIT CSINÁLTÁL???

13.: Oh, I swear to you I'll be there for you

Jó estét!:) Nincs sok hozzáfűzni valóm, mert ez a rész annyira nem nyerte el a tetszésem, de a következő pár fejezetekben nagy időbeli ugrások lesznek. Xx - a matek annyira lefárasztott, hogy az előző mondatomnak se volt sok értelme, excuse me

.::Eleanor::.

- Lou, komolyan el akarod hozni ezt a szövetdarabot? - kiabáltam túl a fürdőszobába, miközben magam előtt méregettem egy darab kék foszlányt, ami meglepően puha volt.

- Mire gondolsz? - lépett ki Louis a fürdőből egy farmerben. Erőszakosan dörzsölte a törülközőt a fején, hogy megszárítsa a haját.

Mivel itt volt a karácsonyi szezon a nyakunkon, úgy döntöttünk, hogy mindkettőnk családjához ellátogatunk. Előbb az övékéhez, majd a két ünnep között az enyéimhez. Ez a megosztás már tavaly is bevált. Alig vártam, hogy lássam az időközben kész nővé érett Lottiet, Louis legidősebb húgát, Fizzyt és az ikreket. Mindig mosolyogva néztem, ahogy kibontják az ajándékaikat és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy még nem változott annyit az ízlésük. Az év ezen időszakában tettem kivételt, hogy keveset egyek. A karácsony a legjobb kifogás arra, hogy rengeteg édességet magunkba tömjünk, és ezt ki is használva vidáman csipegettem Johanna isteni házi süteményeiből.

- Ó, hogy a paplan - vette ki a kezemből és száját csücsörítve játszotta, hogy megsértődött. - Hogy mondhatsz ilyet? Ez a gyerekkorom egyetlen emléke.

- Édes, az csak egy paplan. - Térdemről felálltam a bőröndök előtt és teljes testemmel felé fordultam. Már egy másfél éve annak, hogy szeretem, de minden egyes nap megfogalmazódik bennem a miértje. Arccsontjai tökéletesen kirajzolódtak a lámpák fényeiben, vizes haja össze-vissza állt, amit nem hagyhattam ki, hogy bele ne borzoljak.

- Nem paplan - ragadta meg a csuklóm egyáltalán nem erőszakosan, inkább finoman fogta, mintha porcelánból lenne. - Az egy értékes darab, akkor is.

Mielőtt vitába szállhattam volna vele, száját az enyémre tapasztotta és meg sem állt egészen addig, míg az ágy irányába tolt.

- Sosem leszünk kész - kacagtam.

- Nincs tíz perced? - kérdezte a nyakamba bujtatva a fejét. Összevont szemöldökkel néztem rá.

- Tíz perc?

- Képletesen mondtam - mormolta. - Tudom, ha egy órát mondok, sose mész bele.

- Lou, holnap reggelre kész kell lennünk és nézz körül, hogy állunk - mutattam a körülöttünk lévő rendetlenségre. Az ágy háromnegyede valójában egy ruhakupac volt, a földön három bőrönd állt tárva-nyitva, hogy megtöltsük őket olyan ruhákkal, amiket valójában úgy sem fogunk felvenni, azok amolyan tartalékok. Ó, és az éjjeliszekrényen és az asztalon sorakoztak a tusfürdők, krémek - mintha Doncasterben nem lenne -, sminkkellékek és megannyi felesleges kacat. Louis kelletlenül elkezdte bedobálni a pólóit a bőröndbe, amit szemforgatással jutalmaztam. Miért is gondoltam, hogy majd pont Ő fogja tisztességesen összehajtva bepakolni? Végül is megirigyelve a gyorsaságát, én is utánoztam a mozdulatait és az ágy felét borította már csak egy halom ruha.

- Utánzós - nyújtotta rám a nyelvét.

- Szabadalmaztatni kéne az ötleted, nagyokos - mosolyogtam és hozzávágtam egy farmert.

Imádtam a közös pakolást, mert mindig vidáman teltek, bár minden más is Louis mellett. Hozzá vágtam még egy csíkos pulcsit is, mert hiába tiltakozott hevesen, ismertem és tudtam, hogy amint odaérünk fázni fog. Eddig elnézve csak nadrágot és hajzselét pakolt be.

- Mi lenne velem nélküled? - sóhajtotta és áthajolva a bőrönd felett adott egy csókot.

- Szerinted mi lenne Alishával Harry nélkül? - váltottam témát. Egy pillanatra mintha levegőt venni is elfelejtett volna, majd sóhajtva vette tudomásul, hogy már megint a legjobb barátnőm iránt aggódom. Megszokta, hiszen az elmúlt egy hónapban mást se csináltam. A vizsgái alatt nekem is ugyanolyan gyomorgörcseim voltak, mint neki, és vártam, hogy mikor roppan össze. Ismertem, és legalább annyira féltettem, mint Louist bármelyik koncert vagy turné előtt.

- El, ne aggódj már ennyire. - Leült mellém törökülésbe ás derekamat átkarolva húzott magához. - Biztos vagyok benne, hogy jól van. Erős lány és...

- Erős? - néztem rá hitetlenkedve. - Lou, az elmúlt három évben minden volt, csak nem erős. Annyi fájdalmat okozott magának, hogy ne érezze az anyja hiányát, hogy el nem tudod képzelni.

Magamban mélységesen csalódott voltam, hiszen amikor Alisha őszintén és bizalommal fordult hozzám, nem tudtam, hogyan reagálni ezekre a dolgokra. Sosem feltételeztem volna róla, hogy a mindig mosolygós és minden viccben benne van lányka egyszerűen önmaga ellen forduljon. Látva őt összetörve lenni annyira bűntudatot keltett bennem, hogy szerintem a barátságunkat csak még szorosabbra fűzte a sok-sok átbeszélgetett éjszaka, ahol próbáltam meggyőzni az élet szépségeiről. Én voltam a lelki szemetesládája és megkönnyebbülten borultam a nyakába, ha minden egyes találkozásunkkor nem fedeztem fel rajta a legkisebb arra utaló jelet, hogy vékonyabb lenne vagy csak simán rosszkedvű.

- Mostanában megint kevesebbet eszik, látszik rajta - meredtem magam elé és felsorakoztatva a tényeket, magamban meg is válaszoltam őket, hogy biztos csak a vizsga utáni stressz így jön ki rajta.

- Tudod, sosem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de Harry tényleg szereti őt; minden gondolata Alisha körül forog és minden mondat hátterében ő áll. Száz százalékosan ott van mellette, ne aggódj. - Szavai nyugtatóan hatottak, mert kizökkentve a gondolataimból mosolyogva néztem rá, és egy csókkal jutalmaztam vidítási kísérletét. Keze elkalandozott, de enyelgésünkből telefonom villámként a levegőbe hasító csörgése szakított meg. Összerezzentem ijedtemben és kapkodva túrtam a nagy kupac ruhahalmazba, aminek törvény szerint a legalján hevert a telefonom.

- Ki az? - kérdezte Louis. Válaszképp felé mutattam a telefonom, aminek kijelzőjén Harry fényképe jelent meg. Ő is ugyanannyira meg volt lepődve, mint én, de habozás nélkül felvettem a telefont és rögtön kihangosítottam.

- El, baj van... - Szívem hevesen kezdett dobogni, mert hallotam a hangján, hogy mennyire kétségbe van esve és remeg.

- Mi történt, Harry? - törte meg a csendet Lou.

- Kórházban vagyok, Alisha elájult nem tudom, mi van... - Nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, több se kellett, azonnal felpattantam és a kabátom után nyúltam. Louis is hasonlóan cselekedett, felvett találomra egy pólót és kabátot és sietős léptekkel próbált utol érni.
Annyira tudtam, hogy ez lesz.

.::Harry::.
Húsz perce ültem abban a nyamvadt váróteremben. A tisztaság jellegzetes klórszagát már nem is éreztem, de a lámpák fura megvilágításai nagyon zavartak. Ujjaimmal sebesen doboltam a térdemen  de ez egyáltalán nem csillapította az idegességem, sőt, még az sem, hogy bevertem egyet az automatának tehetetlenségemben, amivel leginkább az orvosok és beteg várakozók ellenszenvét váltottam ki. Fel-le járkáltam; minden jobb volt, csak ne kelljen úgy ülnöm, mintha mi sem történt volna.
Ott, az üveg túloldalán feküdt még mindig eszméletlenül. Karjai a teste mellett hevertek, és az egyik ujjára raktak csipogót, hogy bármikor jelezzen, ha még sincs minden rendben. Már hogyne lenne! - zakatolt a fejemben ez az egy mondat. Ő a legaranyosabb és leglelkesebb lány, akit valaha megismertem. Kisugárzása rögtön megfogott és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem... Mert nagyon is. De nem, ehhez most ennek semmi köze! - húztam ki magam a gondolataim közül. Túl gyorsan szerelembe estem, ami gyakran megesett velem, de ez akkor is más. Érzem, és nem akarom elengedni.
- Hé, haver! - csapott a vállamra lazán Liam, aki elsőként futott be. Nyomában loholt Niall is, aki egy csokit rágcsált lelkesen, de az arcán a mosoly csak addig tartott, míg meg nem látott. Búsan kínálgatott a csokijából, de mosolyt erőltetve az arcomra megráztam a fejem.
- És hogy van? - kérdezte meg, majd Liam tekintetét is magamon éreztem.
- Az orvos előbb azt mondta, hogy kiszáradt és mivel napok óta alig evett, annyira gyenge volt, hogy elájult - vázoltam fel a helyzetet érthetően, annak ellenére, hogy az orvos nagyon részletesen beszámolt állapotáról.
- Harry! - kiáltotta Eleanor, aki Louis-val együtt fékezett le előttem. - Hogy van? - kérdezte sűrű levegővételek közepette. Neki is ledaráltam, amit korábban, majd a szoba felé fordult.
- Most vannak bent a szülei... vagyis...
- Beszélhetnénk? - nézett rám kicsit vörös szemekkel, úgyhogy meg sem próbáltam nem ellenkezni. Arrébb húzódtunk a többiektől, akik maguk elé bámulva vagy egymásra tekintgetve kínos csendben álltak; meg sem próbáltak poénkodni.
- Oké, szóval - túrt bele a barna hajába, ami a szokásosnál kócosabb volt. - kérlek, nagyon vigyázz rá, akármi történjen. Kemény két-két és fél éven van túl és nagyon magányos volt egészen idáig.
- El, én szeretem őt - ismertem be, és annak ellenére, hogy arcom komor volt, az sz betűs szó kimondásakor keserű mosoly húzódott arcomon. Eleanor bólintott és karomat simogatva megnyugtatott. Elmondott mindent, amit tágra nyílt szemekkel hallgattam végig és már csak arra eszméltem fel, hogy a fehér köpenyes orvos kilép az ajtón. Egy emberként fordultunk felé, majd látva kíváncsi tekintetünket, megnyugtatott. El ragaszkodott ahhoz, hogy én menjek be és ők majd később fognak, úgyhogy gyakorlatilag belökdöstek az ajtón. Eddig határozott elképzelésem volt róla, hogy mit csinálok, de amint megláttam mogyoróbarna szemeit, elvesztem. Ledermedve álltam előtte és levegőt venni is csak óvatosan mertem.
- Már jobban vagyok, köszönöm kérdésed - nevetett gyengén, halkan; de még mindig jobb volt őt látni mosollyal az arcán, ezért kifújva a tüdőmben benn rekedt levegőt éreztem, hogy megkönnyebbülök. Odasétáltam hozzá és leültem a mellette lévő székre, ami szokatlanul kényelmes volt. Belepusziltam puha tenyerébe, mire ő közelebb hajolva hozzám megcsókolt. Ajkai szárazak voltak, de még mindig mézízűek.
Pár perc csend után rekedten szólalt meg:
- Idefekszel mellém? - kérdezte félve és tekintetét rám emelte. Habozás nélkül levettem a kabátom és a székre raktam, majd cipőmet lerúgva mellé feküdtem. Amilyen szorosan csak tudtam, hogy ne okozzak neki fájdalmat, magamhoz öleltem és számat a füléhez emelve suttogtam.
- Kérlek, ne tedd ezt magaddal - Éreztem, hogy megborzong, ahogy leheletem súrolja a bőrét és ez jó érzéssel töltött el. - Szeretlek, Alisha.
- Harry - ejtette ki a nevét a számon, amitől kicsit megijedtem, hátha túl szorosan fogom magamhoz, pedig nem akartam. Még mielőtt bármi rosszra gondolnék, folytatta: - Ígérd meg, hogy nem hagysz el.
- Nem foglak.
Ezután nem beszéltünk, csak hallgattuk a csendet körülöttünk. Egyre laposabbakat pislogtam és egy idő után már fel sem emeltem a pilláimat. Ott aludtam egy kórházi ágyon, magamhoz ölelve Őt. Akit szeretek.

.::Adam, fél órával korábban::.
Annyira szívbemarkoló volt a lányomat megint csont soványan, beesett arccal látni, hogy akaratlanul is rám törtek az emlékek. Nem teheti ezt magával, mikor már egyszer sikerült kilábalnunk ebből a szakadékból.
- Mondja, doktor úr, mennyi idő, míg rendbe jön? - intéztem kérdésem udvariasan az orvos felé, aki az ágy végébe akasztott jegyzettömböt leszedte és böngészni kezdte. - Már egyszer átéltük ezt és nem szeretném még egyszer kitenni őt ilyennek.
- Mivel már egyszer kezeltük, szerintem könnyebben ki fog jönni belőle, de mindenesetre kitartásra lesz szüksége. A legfontosabb, hogy kerülnie kell a stresszes helyzeteket...
- Hé, Alisha - léptem közelebb és kezemet az övére helyeztem. Láttam, hogy fejét oldalra fordítja, magához tér.
- Apa - nyöszörgött, és szemét megint lecsukta.
Leültem mellé. Kerülnie kell a stresszt, ezért nem hoztam be Gabit, gondoltam, hogy nem örülne neki. Agyam kattogott és látva őt ennyire gyengén, rávilágított valamire. Mindig is a legjobbat szerettem volna a lányomnak, ezért döntöttem úgy, ahogy. Bármit tettem, az az ő érdekeit szolgálta, és most, ez a hetek óta folyó vita közöttünk ráébresztett, hogy miért is akar annyira elmenni New Yorkba. Elmenekülni. Nem előlem - vagy legalábbis nem csak előlem akar -, hanem innen, ahol minden visszarántja a múltba és az anyjára emlékezteti.

12.: We are strong enough to break the past

Jó estét, vagy Gute Nacht! (Ha már most ment nem rég a Bambi díjátadó...:)) Meghoztam a részt, és kicsit összecsaptam a végét, egyáltalán nem ilyenre terveztem. Ebben a részben kiderül egy-két dolog Alisha múltjából, úgyhogy jó olvasást! Xx

 Ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára, ami fél tizenegyet mutatott. Gondoltam, még van időnk, elvégre nem sietek haza. Nem akartam apa szemébe nézni, amikor pontosan tudja, hogy érzek ezzel az egész házassággal kapcsolatban. Bántott, hogy nem kérte ki a véleményem, ezért már csak dacból is húztam-halasztottam.
Harry megmozdította a karját, ami lustán hevert a csípőmön. Apró köröket rajzolva a kézfejére adtam tudtára, hogy ébren vagyok. A házban különösen nagy csend uralkodott, úgyhogy kihasználva a nyugit lehunytam a szemem és átadtam magamat a relaxációnak. Halk szuszogása átment morgásba. Fejét a nyakamba fúrta, és minden lélegzetvételénél libabőrös lettem.

- Jó reggelt, gyönyörű – hallottam után rekedtes hangját. Kijelentése mosolyt csalt az arcomra. Ó, ha tudná, hogy nézek ki reggel...

- Minden vagyok reggel, csak gyönyörű nem – suttogtam. Mintha rakétából lőtték volna ki, azonnal felkelt és felém kerekedett. Végighúztam a körmeim csupasz mellkasán, ezzel is játszadozva vele.

- Gyönyörű vagy – adta tudtomra, hogy tévedek. Pontos elképzelésem volt róla, hogy hogyan nézek ki reggel, de jól estek a bókjai. Még sosem volt részem ilyen ébresztésben, de meg tudnám szokni. Ajkát az enyémhez emelte. – Szeretnék minden reggel így ébredni. – Belemosolyogtam a csókunkba, de mielőtt jobban belemelegedtünk volna, feltápászkodott és magával húzott a fürdő felé. Ölébe vett, amit egy halk kacagással jutalmaztam.

Hátam megfeszült, ahogy izmos mellkasához ütközött.  A forró víz lemarta minden bűntudatom, ami eddig emésztett és már nem éreztem azt a súlyt a vállamon, amit eddig, egyszerűen csak élveztem, hogy ott vagyok. Vele. Erős karjaiba zárva már nem is tűnt olyan félelmetesnek apám terve és a jövőm, ami még mindig bizonytalan. Egyáltalán, hogyan fogom közölni Vele? Minden porcikám sajgott, de nem állítottam le, mert ugyanannyira akartam, mint ahogy Ő. Fejem hátrahajlott a vállára és élveztem, hogy a meleg víz végigfolyik a mellkasomon, ahogy keze is egyre lejjebb csúszott.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A tegnapi ruhámat már tiszta lelkiismerettel vettem vissza, mondjuk. Harry egy fehér trikót és szürke melegítőalsót viselt, amiben szexin lazának tűnt. Mielőtt lementünk a konyhába még utoljára a nyaka köré fontam mindkét kezem és megcsókoltam, amit egy féloldalas mosollyal jutalmazott. Úriember módjára előreengedett és a folyosóra kilépve láttam, hogy Zayn jön a folyosó végéről, aki a tarkóját vakargatja és arcáról sütött a másnaposság.

- Csak szólok, hogy a szobák nincsenek hangszigetelve.

Megtorpantam és félve emeltem rá a tekintetem. Próbáltam nem zavarban lenni, de úgy tűnik nem sikerült. Harry pajkos mosolya mindent elárult, sőt le is pacsizott Zaynnel és egy határozott lökéssel a másik irányba küldte a fiút, akinek lábai önálló életre kelve haladtak előre.

- Szerinted mindent hallott? – kérdeztem. Harry megvonta a vállát és belepuszilt a nyakamba. – Komolyan kérdeztem.

- Legalább tudják, mennyire szeretlek – nyugtatott meg.

A konyhában Eleanor ült Louis ölében, velük szemben pedig Niall kanalazta a müzlijét, mintha az élete múlna azon, hogy meg tud-e enni egy dobozzal belőle. Niall mellé ültem, Eleanorékkal szemben, aki mosolyogva figyelt ránk.

- Remélem, khm – köhögött Louis, de El hátba vágta. – Szóval, remélem, hogy jól aludtatok.

- Mert mi nem igazán – húzta a száját El, de a szeme sarkában ott bujkáltak a mosolygós ráncai.

- Ó, ugyan már, ez nem lehet igaz – mondta Harry és leült mellém. – Csak irigyeltek – nevetett.

Niall járatta a tekintetét közöttünk és próbált megszólalni, de a szájában volt legalább kétkanálnyi müzli, úgyhogy türelmesen megvártuk, míg lenyeli. Zavartan mosolyogtam és legjobb barátnőmre néztem, aki egy később-hallani-akarok-minden-szaftos-részletet pillantással jutalmazott. Remek, szóval az egész ház tudja, hogy mit csináltunk éjjel és reggel.

- Mellesleg, nekem is volt pár átalvatlan éjszakám miattatok – mondta ki a szőke fiú Louisékra mutatva hosszas várakozás után. Harry kiöntött nekem is egy tál müzlit tejjel.

- Köszi, Niall – biccentettem felé egy aprót. A müzli csokis volt, ami a kedvencem és jelentősen csillapította az éhségem. Louis és El egymásra néztek, majd kitört belőlük a nevetés.

- Mehettetek volna szobára, hogy ne halljuk a… - kezdte volna Louis ecsetelni, de Harry megdobta egy marék müzlivel. Mindenkiből kitört a nevetés. Louis, amit tudott, megpróbálta viszonozni és nem is volt nehéz dolga, mert El lelkesen adogatta a kezébe a hajából kibogarászott darabokat.

- Tudod, én is mesélhetnék pár mocskos részletet rólatok – hadonásztam a kanalammal feléjük, nem is törődve a rám háruló müzli darabokkal.

- Ezt miért nem mondtad hamarabb? – fordult felém Harry megdobva pár szemmel. Ezt hadiüzenetnek vettem.

- Azért – néztem a most már könyörgően tekintő El-re -, mert én jó barátnő vagyok, és nem fecsegem el a titkaikat. Ó, pedig mennyi van… - tettetem a vágyakozást, hogy szétkürtölhessem. Mindenki nevetett és El most engem támadott, amit én hamar viszonoztam, úgyhogy rövidesen kajacsata alakult ki. Én a legjobb barátnőm ellen, Harry pedig Louis ellen. Niall lelkesen gyűjtögette az asztalon landolt darabokat és beletette a táljába, amitől annyira röhögtem, hogy ha Harry nem kap el, leesek a székről.

- Elengedhetsz – mosolyogtam rá, de még mindig az ölében tartott. Megindult a terasz fele és látva rémült arcom, gyorsított a léptein. – Nem mered – mondtam.

- Dehogy nem! – kiabálta és beledobott a medencébe, aminek vize sokkal melegebb volt, mint a kinti téli hőmérséklet. Eleanor is mellettem landolt, és miután kibújt a vízből, megfenyegette Louis-t. A két fiú úgy tett, mintha előbb nem egymás ellen játszottak volna és lepacsiztak, majd otthagyva bennünket visszamentek a házba.

- Ugye tudod, hogyha kimegyünk, megfagyunk?

- Akkor futunk? – néztem rá és háromra, mint az őrültek futni kezdtünk a fiúk után.

Hátulról átöleltem Harryt, aki így csupa víz lett.

- Én is szeretlek – mondta nevetve és megcsókolta a liluló ajkaimat. A remegésem alábbhagyott és azonnal elöntött a melegség.

- Tudom.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Miután rendesen megszárítkoztunk és Harry is átöltözött, megbeszéltük, hogy elmegyünk késő délután sétálni a Hyde Parkba. Külön megkért, hogy öltözzek melegen. Fogalmam se volt, hogy mit tervezett, de nagyon izgatott lettem. Egy órán át vártam, míg ő is felöltözik és belövi a haját, mert hát ugye a fotózáson jól kell kinéznie, még úgy is, hogy ott helyben van egy fodrászuk. A házunk előtt elbúcsúztam tőle és a fehérre mázolt ajtó felé kullogtam.

Apa és Gabi a nappaliban ültek és tévét néztek, illetve apa olvasta a mai újságot. Megpróbáltam a lehető leghalkabban becsukni az ajtót, hogy ne keltsek nagy hangzavart.

- Végre hazataláltál – ugrott elém apa és megölelt. Meglepődve hagytam, hogy kimerítse évi öleléslimitjét nálam és megpróbáltam kibontakozni a karjai közül. – Tudod, hogy aggódtunk, hogy hol vagy? – követett a nappaliba, ahol helyet foglaltam.

- Gyerünk, essünk túl rajta. – Mintha előre megkaptam volna a forgatókönyvet, pontosan úgy csinált. Tudtam, hogy először leszid, amiért nem hívtam fel – pedig küldtem neki egy esemest -, aztán szemrehányóan emlegette fel, hogy miért nem akarja, hogy bajom essen és mik történhettek volna velem. Gabi próbálta megnyugtatni, de mintha meg se hallotta volna 'élete szerelme' hangjait. És helyben vagyunk, a tegnap félbeszakított beszélgetésünk az egyetemről...

- Hogy engedjelek el így New York-ba, ha ennyire felelőtlen vagy? – kérdezte indulatosan, mire már nem bírtam tovább és felpattanva nekiestem.

- Küldtem neked esemest, úgy hiszem, ez elég, hogy tudd, hol vagyok és nincs bajom. Mellesleg Eleanorral voltam és a fiúkkal, bár ehhez semmi közöd. Jól vagyok, látod. – A monológom végére érve pedig eljutott az agyamig, hogy elhangzott New York neve is. – Hogy elengednél? – döbbentem le.

- Nem, ne is álmodj róla. Ha az éjszakát forgolódva töltöttem, hogy hol lehetsz, szerinted nyugodtabb lennék, ha tudom, hogy egy kontinenssel arrébb vagy? Felejtsd el ezt, hogy a Columbiára menj tanulni, amikor Londonnak, Párizsnak vagy Budapestnek is remek egyetemei vannak.

- Lehet, de én a Columbiát választottam. Elég idős vagyok ahhoz, hogy tudjam, mi a legjobb nekem!

- Nem, ezek szerint nem... És mi az, hogy a fiúknál voltál? – emlegette fel az előbb elejtett mondatomat, pedig azt hittem figyelmen kívül hagyta. Persze, azzal nem foglalkozott, hogy említettem Eleanor nevét is, őket csak a fiúk érdekelték. Pf, felnőttek. Mindnek szelektív hallása van.

Gabi elment a konyha irányába, gondolom, nem akarta, hogy a végén őt is bevonjam a vitánkba, ezért csendben kivonta magát az eseményekből.

- Úgy, hogy Eleanorral találkoztam volna, de helyette Harry jött. Ne legyél már ennyire értetlen – forgattam a szemem. Teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam, de ő valami támadásnak vette.

- Harryvel? Ezek szerint együtt vagytok? – döbbent le teljesen.

- Nem olvastad az újságban? – kérdeztem gúnyosan.

- Benne vagy az újságban? Látod, ezért nem engednélek el, mert ki tudja milyen őrültségbe kevernéd magad. Megmondtam annak a fiúnak, hogy jobban szeretném, ha távol maradna tőled, mert nem akarom, hogy még egyszer csalódnod kelljen.

Mit csinált???? Harry nekem sosem említette, hogy az apám elbeszélgetett volna vele. Igazából eddig nem is tudtam, hogy apa tisztában van azzal, hogy Harry a barátom – még ha furcsa is ezt kimondani. Pár másodpercig néma csendben álltam előtte, vártam, hogy eljusson az agyamig az információ és feldolgozzam.

- Az egyetlen dolog, amiben csalódtam, az te vagy – mondtam halkan.

Apa mereven állt előttem és köpni-nyelni nem tudott a meglepődöttségében, amiért ezt mondtam. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy visszaszívjam, de minek? Már késő volt és igazat megvallva, nem is éreztem bűntudatot emiatt. Pontosan tudja, hogy mennyire csalódtam, amiért ki se kérte a véleményemet. A kezdetektől, amikor bemutatta Gabit, tudta, hogy nem kedvelem és ez kölcsönös. Gabinak csak egy felesleg voltam, ami hátráltatja a céljában: apám megszerzésében. Úgy intézte a programjait, hogy teljesen elszigetelődjek az apámtól az évek alatt, aminek meg is lett a böjtje. Elhidegültünk egymástól; sosem osztottam meg vele semmit. Minden érzelmemet magamba fojtottam, míg a végén annyira belebetegedtem, hogy az egyetlen út, hogy könnyítsek magamon az a bulimia volt. Minden eset után sokkal jobban éreztem magam a bőrömben.

Erőteljesen csaptam be a szobám ajtaját, hogy a lakásban tartózkodóknak a tudtára adjam az idegességem erősségét, ami most egytől tízes skálán legalább tizenegy volt. A paplanom ugyanúgy összegyűrve hevert az ágyon, ahogy tegnap hagytam. A ruháim szanaszét voltak szórva. Benyitottam a fürdőben, és az első dolog, amit megláttam, az a lehajtott fedelű vécé volt.

Nem teheted ezt magaddal! – hallottam a lelkiismeretemet. Mardosott a bűntudat, de már annyira elfogott az inger, a késztetés, hogy tettem egy lépést. Minden erőmet össze kellett gyűjtenem ahhoz, hogy megforduljak, de nem ment, mert száznyolcvan fok helyett háromszázhatvan fokos fordulatot vettem, vagyis ugyanott voltam, ahol az előbb. Éreztem, hogy mozog a hasam és már nem tartott sokáig, hogy a vécékagyló fölé görnyedjek.

Miért teszem ezt? Már megint, mi történik?

Fogmosás után a tükörbe szemezve magammal jöttem rá, hogy megint mekkora hülyeséget tettem. Arcom beesett volt és hamuszürke. Kipróbáltam, milyen, ha mosolygok, de nem állt jól. Nem passzolt ehhez az archoz, ami ideiglenesen költözött az én fejemre. Elővettem az odakészített neszesszerből a pirosítót és az alapozót, hogy némi színt vigyek fel. Hallottam, hogy kinyílik a szobaajtóm és valaki lépked a faparkettán. Nem volt nehéz kitalálni, hogy kinek van ennyire sunyi, óvatos léptei.

Ijedtemben kiesett a kezemből az alapozó, ami beterítette az egész mosdókagylót.

- Remek – dörmögtem magamban. Oldalra fordítottam a fejem és Gabi állt ott kezében egy csésze gőzölgő teával.

- Minden rendben? – kérdezte és átnyújtotta a bögrét. Udvariasan elvettem és hagytam, hogy a melegség jólesően átjárja a testem minden porcikáját. Eszemben sem volt meginni.

- Persze, csak kicsit fáradt vagyok – hazudtam. Pár laposat pislogtam, hogy elhitessem vele, hogy tényleg csak álmos vagyok.

- Ha tényleg New York-ba szeretnél menni, megpróbálom jobb belátásra bírni apádat, hogy engedjen el – mondta kezét csípőre téve, miközben az ajtófélfát támasztotta. Hangja segítőkésznek bizonyult, de ez csak álca volt.

- Ne aggódj, nem fogom végignézni az esküvőtöket, mert nem érdekel – mondtam gúnyosan. Visszafordultam a tükör felé és megnyitottam a csapot, hogy le tudjam törölni a mosdókagylóra száradt alapozót.

- Jó is, hogy mondod. Nem is fogom engedni, Alisha. Szeretem apádat, és feleségül fogok menni hozzá. – A korábban mézédes hangja egyből átváltott bosszúsba, és mintha csak egy rongy lennék közölte velem a tényt. Burkoltan célzott a meghívómra, hogy felejtsem el.

- A pénzét vagy ő magát?

Nem válaszolt, csak kiment a szobámból. Nagy levegőt vettem, de majdnem mindegyik után úgy éreztem, hogy elájulok. Szívem kicsit hevesebben vert, mint szokott, de ehhez már volt időm hozzászokni. A könnyeim lassan csordogáltak végig, eszemben sem volt letörölni. Hagytam, hogy átadja magát a testem minden fájdalomnak és folyamatosan költözzön a szívembe valami jobb érzés. Visszavonszoltam magam az ágyhoz és lefeküdtem. Még volt pár órám, gondoltam alszom egy kicsit. Ideje álomba sírnom magam.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫           

Kicsit tovább aludtam a kelleténél, ezért az első meleg cuccot kaptam magamra, ami a kezem ügyébe akadt. (kép)

- Gyönyörű vagy – suttogta Harry a fülembe a parkban, amikor elhaladtunk egy szökőkút mellett. Az embert formáló kőszobrok szájából egyáltalán nem csobogott víz. Csak álltak a pózban és ijesztően néztek. Így, hogy sötét volt, minden rejtélyesebbnek és félelmetesebbnek tűnt.

- Ha ennyiszer mondod, még a végén elhiszem – mondtam mosolyogva. Ma délután talán ez az első őszinte mosoly, ami a számon mutatkozott. Mellette megint a régi önmagamnak éreztem magam; fűszeres illatát beszívva pedig egy teljesen más világba repültem.

Harry ujjait erősen rákulcsolta az enyéimre és szorosan a kabátja oldalához nyomta. Nem tudom, miért nem hagyta kettőnk között, gondolom, nem akarta, hogy a rajongók megtudják. Lehet, hogy nem látta, de én kiszúrtam a sok tizenéves lányt, akik csak gyűltek és gyűltek a parkban. Még sétáltunk így néma csöndben a park egy valamelyest eldugott részénél, amikor hirtelen maga fele fordított. Ujjával a fülem mögé igazított egy kósza tincset, amit az előbb feltámadó szél fújt az arcomba. Hosszan, szenvedélyesen csókolt meg, és ezt az idillt csak a kérdése szakította meg.

- Nem akarsz róla beszélni? – törte meg a csendet. Rekedtes hangját tisztán hallottam és a szavak, amiket kiejtett megijesztettek.

- M-miről?

- Miért bánt ennyire, hogy az apád újranősül? – kérdezte a semmiből. Kifújtam a levegőt, mert sokkal rosszabbra számítottam. Csak hátat fordítottam neki, de kezem még most sem engedte el. Szorosan mögém lépett és halkan suttogta a fülembe: - Ha nem akarsz róla beszélni, megértem.

Kezét a derekam köré fonta és magához szorított. Lehelete súrolta a fülemet, ami melegséggel töltött el. A szél csípte az arcom, ezért jobban a sálamba fúrtam a fejem. Nem, tényleg nem akartam róla beszélni. De egyszer úgyis muszáj lesz, úgyhogy…

- Meghalt – mondtam halkan, és mielőtt megijedne, folytattam. – Meghalt három éve egy síbalesetben. Az egész az én hibám volt, nem lett volna szabad magam után húznom, de olyan jó játéknak tűnt – hangom el-elcsuklott, és könnyekkel küszködve próbáltam folytatni. Megszédülve estem neki, de megtámasztott erős mellkasával.

- Sajnálom. – Arcát a hajamba fúrta és hallottam, ahogy mélyen belélegzi az illatom. – Alisha, ez egyáltalán nem a te hibád. Ne okold magad miatta.

Hangja együttérzést és törődést sugárzott, ami jól esett. Leszorítottam a szemem; megfeszítettem a lábaim, mert éreztem, hogy kezd kicsúszni a lábam alól a talaj.

- Annyira hiányzik – mondtam sírástól berekedve és engedtem, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.

Egyszerűen, tőmondatokban válaszolt Harry és azt hiszem ezek voltak azok a szavak, amikre vártam. Sosem mondta senki, hogy sajnálja vagy tudja, mennyire szerettem őt és mennyire hiányzott. Nem telt el úgy nap, hogy ne akartam volna visszapörgetni az időt vagy felajánlani magam cserébe Ő érte. Sosem feküdt be mellém senki az ágyba és játszadozott a hajammal, miközben azt suttogta, hogy jó éjszakát. Nem várt reggel finom péksüteménnyel, amiért a közeli cukrászdába szaladt, mert már megint odaégette a pirítóst. Ezek mind apróságok voltak, és annyira magából értetődő napi rutinok, hogy eddig sosem értékeltem őket igazán. De három éve mindennap magamnak kell reggelit csinálnom és álomba se ringatott senki. Egészen idáig egyedül voltam és magányosnak éreztem magam – még ha Eleanor ott is volt, nem akartam terhelni őt a gondjaimmal. Most Harry volt a szikla, amibe kapaszkodhattam.

- Hé – szólított meg, mikor megint megszédültem. -, jól vagy?

- Én… nem tudom. – Tettem egy lépést a közeli pad felé, de a térdem felmondta a szolgálatot és az eddig befeszített izmaim elernyedtek. Először homályosan láttam, aztán már csak a feketeség volt előttem.

Az utolsó amit, hallotta, ahogy Harry a nevemet kiabálja.

11.: Turn Up The Love

Jó estét!:) Meglepő, hogy egymás után két nap hozom a részeket, nem? Magam is meglepődtem, de annyira imádom ezt a fejezetet, hogy úgy gondoltam veletek is megosztom. A második részhez ezt hallgattam, miközben írtam, de Harry és Alisha jelenetnél, már ez ment a fülhallgatómban és ez a szám a címadó is, szóval... Jó olvasást! Xx

Első nap azt hitték, hogy csak alszom, második nap már kételkedtek, hogy minden rendben van-e, harmadik nap pedig már betegnek tituláltak...

Ma volt a negyedik nap, amikor hallom Gabi és az apám hangját, ahogy az ajtóm előtt duruzsolnak, hogy mi lehet a bajom. Semmi. Tényleg.

Féloldalt feküdtem, bámultam ki az ablakon. A kezemmel játszadoztam a takaróval. Vasárnap reggel volt, esett az eső; ennél tökéletesebb nem is lehetne a hangulatom. Igaza volt Eleanornak, amikor rákérdezett, hogy szerelmes lettem-e Harrybe. Én? - kérdeztem vissza hitetlenkedve, hiszen pont én nem lehetek szerelmes. Ahogy mart a lelkiismeret, egyre több könny csordult le az arcomon. Annyira szükségem lenne Rá. Hogy itt üljön mellettem és halk szavaival tanácsot adjon - amit a makacs fejemmel nem fogadnék meg, de a tudat, hogy itt áll mellettem, megnyugtatna. Őrültségeket vágnék a fejéhez, amit a lányok szoktak az anyjuknak, amikor nem értenek egyet, de utána belátnám, hogy igaza van.

A legfájdalmasabb része a dolognak igazából az volt, hogy nem vettem észre. Megalázottnak éreztem magam, naivnak. Magamnak is féltem beismerni, de nem azt éreztem, amikor eszembe jutottak rakoncátlan tincsei, izgatottságtól csillogó szemei, amit akartam. Nem tudtam haragudni, még csak csalódott sem voltam, sokkal inkább más érzés költözött a szívembe, ami melegséggel töltött el. Hiába szorítottam össze a fogam és próbáltam a düh legkisebb szikráját előhozni, nem ment. Szeretem. És fájt, hogy azt mondta, megcsókolta.

- Rendben, foglalok egy asztalt - hallottam Gabi édes hangját, amitől kirázott a hideg. Biztos voltam benne, hogy engem akarnak kirángatni, és egy gyorsétterem - amivel több, mint elégedett lettem volna - helyett egy puccos belvárosi étterembe kell majd az etikettnek megfelelően viselkednem és ennem a fél fogamra sem elég fantázianévvel ellátott ételcsodákat. Ez a nő nem képes beérni az átlagossal, már a falra mászom tőle. A gyomrom korgott, amivel jelezte, hogy már több, mint egy napja nem ettem.

- Bejöhetek? - hallottam meg apa halk suttogását. Elképedve nyitotta ki az ajtót, majd közelebb settenkedett, hogy leüljön az ágyam szélére. Óvatosan tette meg a mozdulatokat. - Szeretném, ha eljönnél ma velünk vacsorázni. Valamit szeretnék mondani...

- Nem akarok - ellenkeztem, nem törődve azzal, hogy a szavába vágok.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Alig öt órával később és egy kiadós hiszti után ott ültem feszengve, oxigénhiányosan a Prime étterem egyik eldugott asztalánál. Az étteremben rengetegen voltak, ahogy a tábla is hirdette, alig egy hónapja nyílt meg a közönség előtt. A pincérek tucatjával sürögtek-forogtak és bár semmi szükség nem volt rá, percenként odajöttek az asztalunkhoz, hogy rendeltünk-e, esetleg tudnak-e valamiben segíteni. Apa mindig próbálta higgadtan közölni, hogy megvagyunk, de láttam, hogy a homlokán megjelenő ráncok azt mutatták, ideges. Pár perccel később apa leadta a rendelést, és egy olyan beszélgetést kezdeményezett, aminek örültem, hogy eddig sikeresen elkerültem. Here we go...

- Miért nem akarod elárulni, hogy melyik egyetemre mész? - kérdezte, és beleivott a vízébe, amit az előbb tettek le elé. Hogy minél később kelljen válaszolnom, megint beleittam a poharamba, és közben ide-oda mozgattam a szemem, hogy keressek a tömegben valakit. Bárkit.

- Hagyd, majd elmondja, ha akarja - mondta Gabi és a műkörmös kezét apám felkarjára helyezte. Egymás mellett ültek, én meg velük szemben. Elég undorító volt nézni őket, főleg apát, hogy anya után hagyja, hogy más nő is hozzáérjen. Megint beleittam a vizembe, pedig semmi szükség nem volt rá. Végül is, most vagy soha.

- Ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni - kezdtem nyugodtan és ujjaimat tördeltem a ruhámon. (kép)

- Nem fogok, sőt, nagyon kíváncsi vagyok.

- Hát jó - fújtam ki a levegőt. - Kommunikációs szakra jelentkeztem... - miközben beszéltem, szemem végig lesütöttem. Azt még láttam, hogy apa szeme mosolyog, ahogy Gabi is - na, persze, ő örülhet. - New York-ba.

Az idilli boldogság egy pillanat alatt átváltott döbbenetbe, majd pedig apa dühös fejét látva tudtam, hogy nem örül. Nagyon nem.

- Szó sem lehet róla, hogy elmenj egy másik országba! - csattant fel.

- Várj, hadd fejezze be - csitítgatta Gabi, mert észrevette, hogy az étteremben nem egy ember fordult felénk.

- Nem, nem, és nem. Ha Párizsba vagy Budapestre mennél még megérteném, de egy óceánt nem könnyű átrepülni, hogy segítsek, ha bajod esik - sorolta az érveket. - Miért gondoltad, hogy egy ilyen döntést meghozz egyedül? Szerinted nem jöttem volna rá előbb-utóbb? Nem engedlek el vadidegen városba, ami veszélyesebb még Londonnál is.

- Na, ezért nem mondtam el - mutattam rá a problémára. - Azt hiszed tizennyolc évesen nem tudok magamra vigyázni?

- Tudom, hogy megtámadtak titeket Eleanorral, Harry elmondta. Csodálkozom, hogy egyidősek vagytok, mégis ő az érettebb.

- Elmondta? - Kezdtem úgy érezni, hogy a világ összeesküdött az apámmal ellenem. - Egyébként miből gondolod, hogy New York veszélyesebb bármelyik városnál? - Gondoltam, ha felhozta az ellenérveit, akkor én is felhozom a sajátjaimat, hogy miért lenne a legtökéletesebb egyetem számomra a Columbia. - Rengetegszer voltam már ott, akár egyedül, akár veletek, és nézd - hangsúlyoztam gúnyosan és magamra mutattam. - itt vagyok.

- De az egy-két hét volt, ez meg egy-két év.

- Remélem több, mert ha egyszer innen elmegyek, én nem akarok visszajönni. - Felálltam és amilyen gyorsan csak tudtam, a női mosdó felé vettem az irányt. Tudtam, hogy senki se lesz oda az ötletért.

Most döbbentem rá, miért is akarok a leginkább elmenni innen. Mert nem akarok idekötődni. Mindent magam mögött akarok hagyni, minden emléket, ami köt egy személyhez. És ha nem is tudok teljesen elmenekülni, akkor legalább ne kelljen szembesülnöm azzal, hogy látom ahogy Gabi próbál az anyám helyére beférkőzni. Sosem lesz olyan, mint ő; tökéletes ellentétei egymásnak.

A női mosdóba hevesen rontottam be, és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy rajtam kívül senki sincs itt. A tükör elé láttam, és még rosszabbul éreztem magam, amint megláttam a szürke arcom. Még a pirosító se takarta el a fehérré vált bőröm, ami jéghideg volt. Egyre mélyebben kezdtem venni a levegőt.

Egy évvel ezelőtt olyat tettem, amit azóta annyiszor megbántam, és sosem bocsátom meg magamnak. Egészen mostanáig gondoltam így, ugyanis újból megtettem. A vécékagyló fölé hajoltam és becsuktam a könnyes szemem. Undorodtam magamtól, de amit utána éreztem, sokkal jobb volt. Remegő kezeimmel kapaszkodtam és hagytam, hogy a sok érzés, ami felgyülemlett bennem, kijöjjön.

Visszamentem a mosdókagyló felé és meleg vízzel próbáltam egy kis életet lehelni magamba. Több kevesebb sikerrel, majd visszamentem az asztalunkhoz, ahol Gabi nagyban duruzsolt az apám fülébe valamit.

- Szerintem ne ítélj elhamarkodottan... Ó, minden rendben, drágám? - kérdezte elválva apámtól és rám emelte azokat a fekete szemeit.

- Ühüm - mormoltam. A pincér már kihozta az ételeket, amiket rendeltünk, lenyeltem egy falatot, amitől émelyegni kezdtem, ezért valahogy nem volt gusztusom folytatni, úgyhogy csak turkáltam a villámmal.

- Legalább egy falatot egyél - noszogatott apa, akihez a legkevésbé se volt kedvem, ezért inkább elővettem a telefonom és pötyögni kezdtem.

"Fél óra múlva találkozunk a Soho-nál?" - elküldtem az üzenetet és nem is kellett várnom, alig pár másodpercre rá jött a válasz. "Baj van? Xx" - elmosolyodtam keserűen, hogy már sose fogok tudni meglepetést okozni a legjobb barátnőmnek. "Mondjuk." - válaszoltam és a táskámba csúsztattam a telefont.

- Alisha - kezdte apa ünnepélyesen. Felállt az asztaltól és intett a pincérnek, hogy jöhet. Visszaült és fészkelődve, mosollyal a száján várta a reakciómat. És Gabiét is, aki meglepetten figyelte, ahogy a pincér elé tesz egy pezsgőt a mélyén egy gyémánttal csillogva.

- Szeretném ha itt lennél, amikor... - Köpni-nyelni nem tudtam, ugyanis elég nyálas filmet láttam már, hogy képben legyek a dolgokkal és Gabinál is hamarabb leessen a tantusz. Kikerekedett szemekkel néztem kettejüket. - megkérdezem, hogy - Gabi felé fordult és a pezsgőt szorongatva nyögte a legutolsó mondatot, amikor is úgy éreztem, hogy egy kést forgatnak bennem. - Hozzám jönnél feleségül, Gabrielle?

Egy pillanat alatt történt, hogy Gabi sikítva borult apám karjaiba, ahol most én akartam lenni és sírni. Az étteremben ülők végig minket néztek, és hogy még kínosabbá tegyem, felkaptam a kabátom és kirohantam. A csípős levegő bántotta az orrom, de jobb volt, mint ott lenni abban a giccsparádéban. Elővettem a mobilom és küldtem gyorsan egy magyarázó szöveget, hogy találkozóm van El-lel, ami igaz is volt, és talán így nem fut utánam, hogy megtudja mennyire rosszul esett az előbbi.

Az eső áztatta járdán lépkedtem, összehúztam a kezemmel a kabátom. Az emberek még este nyolckor is olyan angol optimizmussal járkáltak fel-alá és csevegtek egymással, hogy ettől még jobban magam alatt éreztem magam. Pillantásokat éreztem magamon, amik feszélyeztek, ezért még gyorsabban szedtem a lábaim. Az első utcán befordultam, ahol alig egy-két alak sétált. Ennyire még sose éreztem magam egyedül. A forró könnyek csípték az arcom, ahogy fújt a szél. Megint befordultam egy utcára, ahonnan kiléptem a Soho-ra. Járattam a tekintetem a tömegen, hogy hamarabb megtaláljam a legjobb barátnőm. Kiszúrtam egy ushanka sapkában álló lányt, akinek göndör haja hullámokban omlott a hátára, gondoltam, hogy ő lesz az.

- Hé, El - köszöntem volna, de amikor megfordult, nem is őt fedeztem fel, hanem egy teljesen ismeretlen lányt. - Ó, bocsi.

Furcsán méregetett - pf, angol szeretet -, úgyhogy tovább is álltam, mielőtt hozzám szólna.

- Alisha! - szólított meg egy hang. Ami totál nem az az édes eleanoros hang volt, hanem egy mélyebb, rekedtebb.

- Mit keresel itt? - kérdeztem és mögé pillantgattam, hátha El vele van. Legnagyobb bánatomra nem volt. - Eleanor hol van?

- Én jöttem helyette, mert nem tudott elszakadni az x-box-tól. Figyelj, nem beszélhetnénk meg? - túrt bele a hajába és végig a tekintetemet kereste. Bólintottam alig láthatóan. Testemet átjárta a jéghideg és másodpercenként remegtem. Látta, hogy fázom, úgyhogy a derekamat átkarolva vezetett a tömeg felé az autójához. A Range Rover szokás szerint rossz helyen parkolt, és amikor szóvá tettem Harry csak szem forgatva röhögött és kijelentette, hogy amíg nem büntetik meg, addig ez oké. Az út alatt nem szóltunk egymáshoz, ő az utat-, én az elhaladó épületek sokaságát és az embereket bámultam, akik egyre jobban kezdték magukat érezni. A One Direction házból kihallatszott a jókedv, leginkább a legjobb barátnőm vidám kacagása és kiabálása, hogy Louis hagyja abba. Halkan sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból. Harry jött mögöttem, úgyhogy nem vártam meg, hogy beinvitáljon a házba, magamtól nyitottam ki az ajtót és szembesültem a csapattal, akik ledermedtek a látványomtól. Eleanor ledermedve, de még mindig mosolyogva figyelt, miközben a kezében tartotta a konzolt. Louis mögötte állt, Niall a kanapén evett, Zayn és Liam pedig ekkor jöttek vissza a konyhából.

- Ne haragudj, hogy nem mentem el, de Louis azt mondta, hogy muszáj lejátszanunk ezt az izét - mutogatott össze-vissza.

- Hé, ne kend rám - szabadkozott a barátja.

- Felejtsd el, talán nem foglak kinyírni - válaszoltam és odamentem Zaynhez, hogy kivegyem a kezéből a szeszes italt. Meghúztam, és éreztem, ahogy a vodka végigmarja a nyelőcsövem. Erre volt szükségem.

- Nekem is hagyj, szöszi. - Nem válaszoltam, csak rámosolyogtam és megint meghúztam. Másodszorra már fájdalmasabb volt, de legalább feledtette velem... Vagy mégsem.

- Mi történt? - lépett mellém Eleanor. Harry levetette a kabátját és leült Niall mellé.

- Apa megkérte annak a ribancnak a kezét - válaszoltam közömbösen.

- Akarsz róla beszélni? - Megráztam a fejem. Eleanor visszament Louis-hoz, de előtte Harrynek üzent valamit telepatikusan, mert az felállt és a karomnál fogva felhúzott az emeletre.

Végigvezetett a folyosón, be a saját hálószobájába, ami meglepően nagy volt. A beige és fekete-fehér bútorok makulátlanul álltak a helyükön, egyedül az ágy hagyott némi kívánnivalót maga után. Érdeklődve, csak hogy ne kelljen megszólalnom, néztem körbe a szobában a sötétség ellenére is. Az asztal tele volt képekkel és egy laptoppal, a falakon ott lógott pár lemezük a sok közül. A hatalmas tévé előtt pedig sorakoztak a dévédék. Déja vu-m támadt, mintha Harry nappalijában lennék.

- Sajnálom - suttogta és hallottam a parkettán, hogy lép egyet. A félig sötét szobában nem láttam sok mindent, de éreztem, hogyha megfordulok, a mellkasával találom szembe magam.

- Harry, én... - kezdtem, de hangom elcsuklott. Ha elmondom neki, azzal tönkre teszek mindent, nem? Az eszem azt diktálja, hogy mondjam meg neki, de nem vagyok képes. Nem bírom kinyitni a szám, csak állok háttal neki földbegyökerezett lábbal. A szívem azt súgja, hogy valljam be neki az érzésem, és forduljak meg, és nézzek bele azokba a gyönyörű zöld szemeibe. Annyira meg akartam találni a középutat, hogy elejtettem pár könnycseppet. Óvatosan fordultam felé. Arcáról szomorúság és együttérzés tükröződött. Nem szólt, csak letörölte a könnyeim, és kezét az arcomon pihentetve, a másikkal átkarolt és közelebb húzott, átlépve ezzel a három lépés távolságot.

- Nem érzek iránta semmit - kezdte halkan. Leszorított szemhéjjal álltam, és éreztem, hogy szája a homlokomhoz tapad. - Bárhova megyek, bármerre nézek, csak téged látlak. Nem tudom miért, de mindenről te jutsz az eszembe. Nem akarlak elveszíteni ezért.

Megint remegni kezdtem, de nem azért mert fáztam, hanem mert ezt váltotta ki belőlem. Forró leheletét éreztem az arcomon, és a közelsége már olyan versenyt váltott ki a szívemben, hogy úgy éreztem, menten szétrobban. Ha nem tartott volna a karjai között, tudom, hogy a térdeim összecsuklottak volna. Felnéztem a szemeibe, amiben megint azt a pajkos csillogást véltem felfedezni. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Lassan emeltem el ajkaim az övéről. Egy mosoly húzódott a száján és visszacsókolt ráérősen, szenvedélyesen. Most éreztem a legmegfelelőbbnek elmondani, azt amit közölni akartam vele már napok óta:

- Szeretlek - suttogtam. Féltem a reakciójától  ezért megint lehunytam a szemeim és még jobban szorítottam magamhoz, hogy ne tudjon kibontakozni olyan könnyen az ölelésemből.

- Szeretlek - ismételte a szavakat, amik miatt újra könny szökött a szemembe és megkönnyebbülést éreztem, mintha száz kilónyi probléma esett volna le a vállamról. Más kérdés, hogy ott maradt százegy másik...

Újra a számra tapasztotta az övét és mohón falta, mintha ezer éve erre várna. Kezeit lejjebb csúsztatta és a ruhám alatt a combomba markolt, hogy az ölébe vehessen. Összekulcsoltam a lábaimat a dereka körül és egyik kezemmel beletúrtam a hajába, a másikkal meg az enyémet söpörtem a fülem mögé. Belemosolyogtam a csókunkba, amit megszakított, hogy hátranézhessen és betájolja az ágyat. Lágyan dobott le a puha matracra, a párnák közé. Ujjai végighúzta a kulcscsontomon, amit ezernyi csók követett.

Ez... Ez határozottabban jobb volt, mint az első.

A mosdó hideg márványa helyett egy test volt alattam, ami halkan szuszogott. Még álmában is a kezem cirógatta, amitől megborzongtam. Hallottam, hogy a szíve egyenletesen ver. Mellette feküdtem meztelenül a takaró alatt és élveztem, hogy felhevült testünk összeér. Ezekben a percekben úgy éreztem, hogy minden megszűnt körülöttem, és nem féltem, hogy mi lesz holnap. Nem aggódtam a zavaró tényezők miatt, amik nyomták a vállam. Ott és akkor csak én és Ő voltunk. Mi voltunk.

10.: But what went on last night?

Hello, again! :) Most két nap alatt sikerült megírnom egy részt, köszönhetően a hétvégének és lehet, hogy ma még belekezdek a következőbe. Először is, a blogom látogatottsága egyre csak növekszik, úgyhogy szeretném megköszönni. ♥ A másik, hogy Caroline-t próbáltam nem egy idegesítő személyiséggé kreálni, de végül is nem ment, úgyhogy megmaradt a mindenbe-beleütöm-az-orrom karakter, de akkor is pozitívan hat H&A kapcsolatára, tudom. És az utolsó fontos dolog, hogy kibővítem két szereplővel a listát oldalt, akik igazából eddig is jelen voltak, - Adam és Gabi, Alisha apja és mostohaanyja -, csak eddig még nem nagyon szólaltak meg, de mostantól behozom őket is a képbe. :) Jó olvasást! Xx

- Na jó, ezt nem veheted meg - panaszkodott Harry, miután elcipeltem ruhát választani.

- De ez az eddigi legjobb - mondtam felháborodva. Már nem mintha nem lenne beleszólása abba, hogy mit viseljek egy díjátadón. Vigyorogva mondtam neki igent. Életemben egyszer voltam ilyen eseményen, és imádtam már csak a hangulat miatt is. Az őrjöngő tömeg, a zene, amire lehet tombolni és persze a világsztárok, akik fellépnek előttünk élőben. Az egész egy leírhatatlan élmény, amit egyszer élőben mindenkinek át kell élnie.

- Ha ebben jössz el... - lépett közelebb és a mondatot félbehagyva inkább egy csókkal fejezte be mondandóját.

Derekamnál fogva tolt hátra, száját az én ajkaimon pihentetve. Hatalmas akaraterő kellett, hogy ne segítsek neki, de az eladó már harmadjára krákogott mellettünk csípőre tett kézzel.

- A ruha jó lesz? - kérdezte a szemüvegét feljebb tolva.

- Tökéletes - válaszoltam, mielőtt Harry tette volna helyettem.

A halk győzködésem, miszerint nem kell kifizetnie a ruhát, már egyre hangosabb lett, de végül a kezét a számra tapasztva vette elő a pénztárcáját. Vagyis csak próbálta, mert eléggé szerencsétlenkedett.

- Hogy mondod? - kérdezte húzva az agyam, miközben az egyik zsebéből a másikba tette a kezét. Mikor már másodjára próbáltam formálni a szavakat, persze nem hallotta, de én tudtam, hogy a kabátzsebében van. - Ja, hogy itt - csapott a homlokára a kezével, amit elemelt a számról.

- Végig tudtam, hogy ott van.

- Na, persze.

- Tudod, ilyenkor sajnálom, hogy nyaltam meg a kezed - vetettem oda tettetett gúnnyal és a szatyrot boldogan fogva léptem ki a boltból Harry oldalán.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A tömeg már a megőrülés határán állt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a sikítástól már fájt a fejem. A fiúk még a vörös szőnyeges bevonuláson estek túl, mi Eleanorral kézen fogva osontunk be a hátsó ajtón.

- Elnézést, de ide csak itt dolgozók, illetve a fellépők jöhetnek be - állított meg minket egy kétméteres férfi, aki még motyogott valamit a fülesébe. Elénk tartott kezéről le tudtam olvasni, hogy nem használhat gyakran kézkrémet, mert bőre kirepedezett és száraz volt. Kopasz fején visszatükröződött a folyosó lámpának fénye.

- Én Eleanor vagyok Louis barátnője - kezdte El, és a férfi vonásai megenyhülni látszottak. - Ő a legjobb barátnőm Alisha és szegényre vigyáznom kell - suttogta a kezével eltakarva az utolsó szavakat.

- Hé - ébredtem fel és kirántottam El kezéből a kezemet.

- Látja, még őrült is? - ingatta a fejét.

A férfi már kapkodta köztünk a tekintetét.

- Jól van, menjenek - indult el, majd visszafordult. - De vigyázzon a barátnőjére!

- Úgy lesz - mosolygott a legjobb barátnőm.

- Utállak - sziszegtem, miközben a Grape Drank ritmusa teljesen magával ragadott. 

- Dehogyis, te imádsz engem - nevetgélt.

Megforgattam a szemem és ahogy végigsétáltunk a fehér folyosón, kezdett frusztrálni a sok ember. Idegenek futkostak fel-le hajszárítóval, egy egész drogériával a hónuk alatt, vagy kamerákkal és kiabáltak egymásnak, hogy minden elkészüljön a körülbelül fél óra múlva kezdődő gálára. Eleanor elvezetett a fekete falak mögé - ami a bűvös 'színfalak' szóra hallgatott -, vigyorral az arcán nézte a tömeget. Plakátok voltak a kezükben különböző felirattal. Vagyis igazából csak One Direction és Taylor Swift nevek voltak csillogó feliratokkal és mindenféle jópofa üzenetekkel.

- Hát itt vagytok - szaladt felénk Niall, miközben egy hot-dogot gyömöszölt a szájába. - Mi vagyunk az ötödikek, úgyhogy nem kell sietnünk.

- Honnan szereztél kaját? - kérdeztem elképedve.

- Csomó van az öltözőnkben.

Több se kellett nekem, azonnal karon ragadtam Eleanort és Niall-t követve léptünk be a 'One Direction' névtáblával ellátott ajtón. A fiúk a kanapén döglődtek, vagyis leginkább csak Zayn, aki mivel laposakat pislogott, úgy tűnt mindjárt elalszik. Louis és Harry beszélgettek jókedvűen, aztán még nagyobb lett a mosolyuk, amikor bementünk.

- Na, végre - ölelt meg Harry és a szájfényem miatt csak az arcomra nyomott egy puszit. - Gyönyörű vagy - suttogta, csak úgy, hogy én halljam.

- Tudtam én, hogy jó ruhát választottam. - Fejem a nyakához hajtottam és csak egy másodpercre magamba szívtam a fűszeres illatát, ami bódítóan hatott. Éreztem, hogy a kezeimre csúsztatja az ujjait és erősen megszorítja az én ujjaimat.

- Izgulsz? - kérdeztem kicsit elképedve. Nem értettem, hogy hogy izgulhat egy olyan valaki, aki már pár százszor átesett egy fellépésen.

- Igen.

- Nincs miért - csókoltam meg és már nem is érdekelt, hogy elkenődik a rúzsom.

- Srácok, jöhettek! - nyitott be egy szőke hajú nő az öltöző helyiségbe egy jegyzettömbbel a kezében. Bőszen lapozgatni kezdte, közben a fiúk felsorakoztak, mi meg utánuk álltunk, hogy azért valameddig elkísérjük őket. - A hármas lépcsőhöz menjetek, ott majd szólnak, ha tiétek a színpad.

A folyosón végighaladva én Eleanor mellett mentem, Harry pedig előttem és közben faviccekkel próbálták egymás között oldani a hangulatot. Amint felléptek a színpadra, mintha kicserélték volna őket és a tömeg hangos sikításától még élénkebbek lennének, énekelni kezdtek.

El-lel billegve énekeltünk velük és közben magunkat is szórakoztattuk, körülbelül három számot kellett végighallgatnunk. El szólt, hogy keres egy mosdót, mert bár már az elindulásunktól kellett pisilnie, mégis csak most jött rá igazán a szükség.

- Bocsi, nem te vagy Alisha? - kérdezte egy nyálas hang, mire ijedten megfordultam. Rám ijesztett  hiszen nem hittem volna, hogy bárki megismer, de még egy elvetemült rajongónak se gondolhattam, mert annál jóval idősebbnek nézett ki. Talán harminc év körüli lehetett, és tökéletes sminkkel, hajjal, öltözettel állt előttem. Egy kicsit bizonytalanul, de bólintottam, mire szája széle felfelé görbült.

- Kérd meg a barátodat, hogy legközelebb ne közelítsen felém félreérthetően, mikor ittas, mert másnap magyarázkodhatok mindenkinek - mondta. Teljesen le voltam sokkolva, ő most Harryről beszél?
- Tessék?
Nem válaszolt, csak lemondóan nézett rám és megfordult. El akkor ért vissza és kérdezgetett, hogy mi volt ez az előbb. Bár én is tudnám.
- Ki volt ő? - kérdeztem, mert még a nevét se tudtam.
- Caroline. Harry egyik volt 'barátnője' - magyarázott, macskakörmöket rajzolt a levegőbe. - Tudod, még az X-faktor alatt ismerkedtek meg. Ha engem kérdezel, szerintem Styles csak játszani akart a hír... - folytatta volna, de félbeszakítottam.
- Oké, hagyd.
- Alisha, ne ítélj, mielőtt nem beszéltél Harryvel - nézett a szemembe.
Sajnos más késő volt. Pontosan erre mondta El a kávézóban, hogy Harry nem tud kötődni, és ezt  mondtam Harrynek, hogy tudom, milyen. Nem bír lehorgonyozni egy ember mellett. Úgy éreztem, hogy a fejem szétrobban a sok gondolattól, úgyhogy muszáj volt friss levegőre mennem.
- Várj, megyek veled - ajánlkozott El, de leintettem.
Végigmentem a hosszú folyosón, majd balra és kivágtam a fekete vasajtót, ami egy csendes utcára nyílt. A magassarkúban rohanástól még jobban kifulladtam, mint hittem, úgyhogy a térdemre támaszkodva próbáltam mélyeket lélegezni. A bőröm egy pillanat alatt libabőrössé vált a csípős hidegtől, ami rettentően jól esett ezután a fullasztó parfümáradattól bűzlő helyen. A hátam mögé rejtettem a kezem és úgy dőltem a jéghideg téglafalnak.
Előttem egy középkorú férfi haladt gyorsított tempóban kezében egy újsággal. A másik kezében egy jókora szendvicset tartott.
- Elnézést - szólítottam meg bizonytalanul.
- Maga nem fázik? - kérdezte, miután körbenézett, hogy megbizonyosodjon, én szóltam-e neki. Könyörgöm, ketten voltunk abban az utcában.
- Nem, de... Elkérhetném egy pillanatra az újságot? - szó nélkül odaadta. A The Sun volt a hasábokon óriási felirattal. London egyik pletykalapja, gondoltam, csak írnak valamit a tegnapról, ha már semmire se emlékszem.

Remegő kezekkel visszaadtam a lapokat, annak ellenére, hogy legszívesebben összegyűrtem és elhajítottam volna őket. A férfi furcsállóan tekintett rám, és egy harapás után a szendvicséből nyugodtan folytatja az útját. Bármennyire nem akartam visszamenni az épületbe, muszáj volt. Ó, a fenébe, mikor lettem én ennyire kötelességtudatos? Mindig megtaláltam a kibúvókat a kötelező családi, vagy iskolai programok alól. Most is sikerülnie kell. A borítéktáskámban kutattam a telefonom után, és reménytelen sóhaj kíséretében vettem elő. Hogy tud egy ilyen kis táskának nem mondható valamiben is eltűnni egy telefon? Megnyomtam a kör alakú gombot, mire az egész képernyő kivilágosodott és a fehér háttérképem elvakította a szemem. Mindjárt tíz óra, ez volt az első amit megnéztem. A második pedig öt nem fogadott hívás és két esemes. Egy Eleanortól, hogy bárhol is vagyok, ne csináljak hülyeséget - régi jó barátnőm, ismer, mint a rossz pénzt. A másik esemes pedig egyáltalán nem volt meglepő. '??? HOL VAGY???' - Harry küldte, és a nagybetűk és kérdőjelek halmazából arra következtettem, hogy aggódik. Kicsit.
Mivel fáztam, kinyitottam a vas ajtót. Testem még mindig remegett a hidegtől, de már jobban éreztem magam, miután megcsapott a meleg. Arra a következtetésre jutottam, hogy semmi értelme elfutnom - magassarkúban hova mennék? -, és seggrészegre innom magam. Bátortalanul léptem be a küszöbön és külön ügyeltem arra, hogy tényleg belépjek és ne essek hasra. Kifújtam a levegőt és végigmentem az úton, amin kiszaladtam. Csak friss levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem megfulladok. De valójában fogalmam se volt, hogy magyarázom ki a dolgokat.
- Hol voltál? - jött ki a szobából Eleanor és egy nyugodt sóhaj kíséretében megölelt. - Harry már az őrültség határán állt.
- Képzelem - motyogtam és lefejtettem El kezét a vállamról. Kérdően néztem rá biccentettem egyet a fejemmel.
- Menjünk? - tért rá a lényegre halkan. Nem válaszoltam. Mondta, hogy jön mindjárt, csak visszamegy a kabátunkért és elköszön Louis-tól.
Alig lépett be az ajtón és csukódott be, megcsapott az a jellegzetes illat, ami szerintem örökre belevésődött az agyamba.
- Hol a francban voltál? - kérdezte aggódó hangsúllyal és magához szorított. Földbe gyökerezett lábakkal álltam háttal neki, de még így is láttam lehunyt szemeim előtt a nyugodtságot, ami átvette a helyét az arcán. Megfordultam.
- Harry, ne - toltam el magamtól, miután kicsit kibontakoztam a karjaiból. Mélyen a szemébe néztem és láttam, hogy a csillogás már sehol sincs, eltűnt. Aggódóan fürkészte az arcom.
- Mehetünk - lépett ki Eleanor, megmentve a helyzetemet, hogy kimondjam elsőre, amit gondolok. - Ó, várj bent hagytam... a... izé, szóval - fordult vissza.
- Azt hittem elmegyünk ünnepelni - képedt el Harry, kezeit a derekamon hagyta.
- Szólj Caroline-nak, hogy jöhet - vetettem oda gúnyosan.
- Mi... Honnan tudod?
- Ő mondta. - Kezeit zsebébe csúsztatta, amit irtó szexinek találtam volna, főleg ez a póz, amibe beállt. Ó, és azok a cuki rakoncátlan fürtjei, amik a homlokába hullanak... Mit csinálok? - Harry, mi történt tegnap éjjel?
- Caroline tegnap csatlakozott hozzánk - kezdte hosszas hallgatás után a rekedtes hangján. Tekintete fogságba tartott, ha akartam volna, se tudtam volna nem máshová nézni. - Csak két percet kért, hogy elmondja, az interjúnk, amit felvett... Szóval valaki tönkretette azt a rohadt diktafont és újat kell csinálnunk. Aztán... - idegesen túrt bele a hajába. - Nézd, nem tudom mi történt. Kimentem vele az autóhoz, azt mondta, kint hagyta a mobilját, erre megcsókolt - mielőtt a reakciómat megvárta volna, rögtön magyarázkodni kezdett. - Hidd el, nem jelentett semmit, részeg voltam, és nem tudom mit csináltam... Rögtön leállítottam, de arról már nem írnak az újságok - motyogta.
Teljesen lesokkolva álltam előtte. Hogy meglepett volna? Nem. Határozottan nem. Mégis mit vártam? Lélekben fel voltam készülve, hiszen előbb olvastam el az ominózus cikket, csupán a szájából akartam hallani az igazságot. Nem is érdekelt, hogy az újságok már nem írták meg mikor leállította. Ez olyan volt, mint egy bűncselekmény. Voltak rá tanúk, több tucat, akik meg is örökítették, de valahogy nem minden részletet mondtak el. Azt kívánom, bár ne olvastam volna azt az átkozott cikket. Már megint kezdtem közel engedni magamhoz valakit, akiről azt hittem, fontos nekem. Tévedtem. Három évig kellett tűrnöm a magányt, még Eleanor sem tudott kizökkenteni a gondolataim közül, ha egyszer rám jött az öt perc depresszió. Az apámra nem számíthattam, amióta anya elhunyt. Teljesen a magam ura kellett, hogy legyek és volt körülbelül egy hetem, hogy túllépjek mindenen és felnőjek; de ezek szerint nem sikerült, mert folyamatosan hibázom. Úgy érzem, csalódást okozok Anyunak.
Eleanor lassan nyitotta ki a fehér ajtót és óvatosan dugta ki a résen a fejét, mint aki körbeszaglászik. Ha nem lettem volna sokk alatt, elterülve nézném a filmbéli jelenetet. Hátranéztem, jelezve, hogy jöhet. Kinyitotta az ajtót és a többiekkel együtt jött ki. Remek, ez hiányzott - fortyogtam magamban.
- Mehetünk? - csapta össze a tenyerét Louis és a többiek is heves bólogatásba kezdtek.
- Kösz, nem. Még mindig nem hevertem ki a tegnapit - Harry tekintetét kerestem, aki a földet bámulta. Idáig hallottam, ahogy kattog az agya; azt már sajnos nem tudtam, hogy min gondolkozik, de valamin nagyon törheti a fejét.
- Naaa - Niall átkarolta a vállam. - Minden rendben? - suttogta a fülembe, hogy csak én halljam. Megráztam a fejem és átvettem Eleanortól a kabátom.
- Jó szórakozást - intettem és elindultam.
- Hazaviszem, nehogy valami... - mondta és követett. - Hülyeséget csináljon - vetett egy rosszalló pillantást Harryre és próbált utolérni, már amennyire a magassarkúja engedte.

9.: I just wanna lay in my bed

Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen későn jöttem résszel, de ezen a héten sok minden összejött. Nyvt javító, kémia javító - jól van, annyira nem rossz a helyzet:D -, fizika doga, töri doga, ami végül nem volt, de helyette egy irodalom doga, amit pedig nem is jelentett be előre, mindegy. DE szerencsére holnap diáknap lesz, úgyhogy a mai napon csak írtam-írtam és olvastam. Köszönöm a türelmet, jó olvasást! Xx

Ps. Azért ez a kép... megöl.

Az elmúlt egy hónapom nagyon mozgalmas volt: kezdjük ott, hogy nekiálltam tanulni a vizsgáimra, amiken kitűnően kell teljesítenem ahhoz, hogy bejussak álmaim egyetemére. A jelentkezési lapokat gondosan töltögettem, hála annak, hogy betöltöttem a tizennyolcadik életévem, apának nem nagyon kellett ezekkel foglalkoznia. Intéztem minden apróságot, és az igazgató is meg volt elégedve velem. (A lehető legtöbb tantárgyat előrehozottként csináltam.) A magyar és történelem felmérésen szerintem jól szerepeltem - ezekre nagyon ráfeküdtem, volt, hogy éjjel se aludtam, mert magoltam a csatahelyszíneket évszámokkal és próbáltam valamihez kötni őket, hogy ne keverjem össze -, a kémia vizsgám lehet, hogy nem lesz annyira jó, mint amilyenre számítottam, de legalább a tanárok fellélegezhettek, hogy nem robbantom fel a sulit. Mivel hivatalosan is befejeztem a gimnáziumot, elkezdtem élvezni a szabadság ízét.

Eleanorral a vizsgáim miatt mindennap beszéltünk, és nem hagyta abba a bocsánatkérést, amiért szó nélkül lelépett. Már hozzá szoktam, hogy a mi kapcsolatunk ilyen. Vagy ő, vagy én eltűnök, de aztán mindig visszatalálunk a másikhoz. Csütörtökön, amikor az utolsó vizsgám is megvolt, átjött és csaptunk egy csajpartit. Csináltunk popcornt és benyomtunk egy brutál horrorfilmet, ahogy régen... És egészen addig nem is volt ijesztő, amíg nem hallottunk hangokat lentről.

- Te is hallottad? - kérdeztem remegve a takaró alatt. El a popcornból csipegetett és felém fordította ijedt ábrázatát.

- Nehogy azt mondd, hogy zombik, mert sikítani fogok - suttogta.

Kettőnk közül, mint mindig, én voltam a bátrabb és lassított felvétellel kimásztam a fehér paplan alól. Gondoltam, mivel nem várunk vendéget, se zombikat - remélem -, ezért nem öltözöm fel. A pizsamám volt rajtam, csupán egy lila top és fekete rövidnadrág. Kinyitottam a szobaajtót és kidugtam a fejem a sötétségbe.

- Csukd be! - könyörgött Eleanor.

- Ó, nyugi már - fordultam vissza. - Ugye tudod, hogy nincsenek zombik?

- Öö.. persze. - Arca megszeppent volt és bátorságát mutatva kimászott a paplan alól ő is.

A hangokat még mindig hallottam, és pusmogásokat is, amik eléggé összefolytak. Bátortalanul rántottam magammal legjobb barátnőmet, akinek szívverését szerintem kilométeres körzetből meg lehet hallani.

- Miért nem kapcsolunk lámpát? - kérdezte, már-már remegő hangon.

- Abban mi a poén? - kuncogtam, de ez inkább volt félelemtől való vacogás. Lementünk a lépcsőn, a nappaliba  ahol tudtam, hogy van lámpa. Sok éves rutin, hogy a vak sötétben is eligazodom, de először vakon kezdtem tapogatózni. Halk torokköszörülést hallottam. És valami szövetdarabot fogtam meg, aminek ismerős illata volt. Másik kezemben El kezét szorítottam.

Egyszer csak valaki felkapcsolta a villanyt és... Akkorát sikítottunk, hogy a házat csak a gerendák tartották össze.

- Mi a francot keresel itt? - ütöttem bele egyet a mellkasába, de ahogy a szemébe néztem, elmosolyodtam. Göndör haja kuszán állt. Ki volt öltözve, ingbe, fekete nadrágba. Csak úgy, ahogy a többiek is. Mögötte állt Zayn, Niall, aki fogta a hasát a nevetéstől, miközben Zayn vállát ütögette tehetetlenségében, és mellettük Liam nézett egy amolyan 'mondtam nekik, hogy ez rossz ötlet lesz' módon. Mire kijöttem a sokkból, El Louis karjaiban talált menedéket, de mondanom se kell, nem volt mitől félnie.

- Megyünk megünnepelni a szülinapost - villantotta rám az ezerwattos mosolyát és megcsókolt. - Boldog szülinapot, szexi!

- Boldog szülinapot! - kiáltották egyszerre és - Isten tudja honnan - Niall előrántott egy olyan szerpentinnel teli valamit, amit szétdurrantott.

- Köszönöm - suttogtam és belepusziltam a nyakába.

- Na, menj öltözz fel - pajzán vigyor ült az arcára, de még mielőtt belelkesült volna, lelomboztam. Csak egy csípést kaptam a fenekembe, amit nyelvkiöltéssel viszonoztam. Eleanorral ketten felfutottunk a lépcsőn és készülődni kezdtünk. Felöltöztem (kép) és El-t is elláttam pár ruhadarabbal.

Amúgy, Harry... A sok magolás miatt nem sokat voltunk együtt, sőt, mivel ők az interjú és stúdió szerelmi háromszögben éltek, valósággal halálra volt ítélve ez. Nem tudom, hogyan nevezzem, de nem mondta ki, hogy a barátnője lennék vagy ilyesmi. Élveztük egymás társaságát és kihasználtuk mindenféle előnyét ennek. A legtöbb éjjel együtt filmeztünk és beszélgettünk értelmetlen dolgokról. Az utóbbi időben már Eleanor figyelmeztetett, hogy hanyagoljam már Harryt, és töltsek a legjobb barátnőmmel több időt, hiszen nem sokat van itt Londonban. Ami azt illeti, nem is vettem észre, mikor váltam ennyire ragaszkodóvá? És még valami, de, Eleanor majdnem minden héten iderepült Manchesterből. Legalábbis a hitelkártyám szerint.

A buliban több régi barátommal is összefutottam, de teljesen véletlenül. A fiúk nem szerveztek nagy bulit, igazából csak heten voltunk, együtt. A szívemhez nőttek, amióta találkoztunk azon a reggelen. Eleanorral egész este együtt táncoltunk, ittunk, gyorsan fogytak a koktélok és a végén már nem is volt hely az asztalon az újaknak. Nos, többre nem is emlékszem, mert miután kiabáltam egy 'YOLO'-t, vadul beleittam mindenbe, amit találtam...

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Éreztem magamon valaki tekintetét, de annyira nehéznek éreztem a szemhéjamat, hogy nem volt erőm felnyitni. Libabőrös lett a karom, ahol végigsimította egy kéz. Elmosolyodtam és lassan emeltem fel pilláimat. Egy csepp másnaposságot sem éreztem, még meg is lepődtem, hogy ilyen hamar letudtam a fájdalmas részét a tegnapi bulinak.

- Jó reggelt, szépség! - hallottam rekedtes hangját és a hang irányába húztam a fejem. A homlokomat, majd a számat is megpuszilta. Felültem, mert Harry nem egyedül volt, hanem egy nagy tálca reggelivel. Nem is tudtam, hogy főzni is lehet a konyhánkban; sosem láttam még benne senkit. A tálca tele volt melegszendvicsekkel és pár rózsával, amin meghatódtam, mert a tizennyolc évem alatt még senki se hozta nekem ágyba a villásreggelit.

- Mennyi az idő? - kérdeztem tőle.

- Tizenkettő múlt - válaszolta és az ölembe tette a tálcát. Ó, szóval ezért nem érzek semmit, valószínűleg a kómás-hányós reggelemen túlléptem, és egy megújult én kelt fel hat órával később az ágyból.

- Niall is jön? - kérdeztem felvont szemöldökkel elbambulva a kajamennyiségen, de eleresztve a füle mellett a kérdésem, csak elővette a mobilját. - Mit csinálsz? - nevettem fel hitetlenül.

- Tudod, nem minden nap teszek ilyet, szóval... megörökítem- vonta meg a vállát játékosan és egy csókot nyomott az arcomra, ahol levakarhatatlan mosoly ült. Levette a kabátját és leült mellém.

Még sosem csináltam ilyet, de megérte... A mosoly az arcán. Xx

- Ha feltöltöd Twitterre, ki se léphetek a házból - mondtam két falat között. Harry is elvett egy szendvicset és úgy evett, mintha egész nap éhezett volna.

- Most csak szimplán azt kívánják, hogy nekik is ágyba vigyem a reggelit.

- Add ide a telefonod - nyújtottam a kezem. Csak úgy szó nélkül odaadta és még egyet beleharapott a sajttól roskadozó szendvicsbe. - Nem is érdekel, mit akarok?

- Megbízom benned - mosolyodott el és megcsókolt. Megbízom benned - ez a mondat hatalmába kerített és nem tudtam nem elmenni mellette. - Min gondolkodol? - kérdezte kizökkentve a gondolataim közül.

- Semmin - ráztam meg a fejem és eszeveszett pötyögésbe kezdtem. Hála a billentyűzetnek pár másodperc alatt kiírtam, amit akartam és visszaadtam neki a telefont. Nem néztem rá, inkább ettem, de a nevetését, amit hallottam, nem fogom egyhamar kiűzni a fejemből

- Te most komolyan kiírtad, hogy házhoz-, sőt ágyba szállítom a reggelit, aki kéri? - köhögött egy félrenyelt falat miatt.

- Még mindig bízol bennem? - Letettem a szendvicset és ő is hasonlóképp cselekedett. A tálcát az ágyam mellé raktam a földre.

Átölelve magához húzott és úgy csókolt meg, mintha egy porcelánbaba lennék. Ujjai perzselték a bőröm, ahogy végigszántotta a kezét a karomon. 

Néhány percig némán feküdtünk egymás karjaiban, lábunk összefonódott és csak átadtam magam a pillanatnak. Annyira álomszerű volt, hogy nem is akartam felemelni a pilláim. Az államat egyik ujjával emelte fel Harry és miközben számhoz emelte a sajátját, belemosolyogtam a csókunkba. Belenéztem azokba a zöld szemekbe, amik csillogtak.

- Nem kell már stúdióznotok? - kérdeztem halkan. Olyan csönd volt az egész házban, hogy vétek lett volna zajt csapni. Pláne, hogy a fejem egyre intenzívebben sajgott.

- Már a múlthéten befejeztük a felvételeket... - folytatta volna, de a szavába vágtam.

- És miért nem szóltál? - tettem fel a kérdést szemrehányóan.

- Hát nem tudtam mikor. - Beletúrt a hajába. - Amikor a töri esszédet írtad, vagy amikor próbáltad felrobbantani a sulit? Megjegyzem - tette hozzá suttogva -, elvétetted.

- Legközelebb beviszlek magammal és az egód megteszi helyettem is - mosolyogtam, mint aki jól válaszolt. Megforgatta a szemeit, de nem válaszolt semmit.

- Egyébként, szólok, hogy felvettem videóra, amint elénekelted a dalod. Háh, megvagy - húzódott diadalittas mosolyra a szája, mikor ijedten felkaptam a tekintetem.

- Harold Edward Stlyes... - Az első kezem ügyébe akadó párnával fejen vágtam, de pechemre kihúzta a háta mögül a sajátját és visszavágott.

Gondoltam meglepem őket bent, de arra nem számítottam, hogy senki sem lesz ott csak apa. Beszélgetni kezdtünk, azt mondta, hogy a fiúk ebédszünetet kaptak, és majd egy óra múlva jönnek. Látta rajtam, hogy ideges vagyok, úgyhogy elment az egyik fémszekrényhez és kivett belőle egy számomra ismeretlen feliratú cédét.

- Emlékszel? - mutatta felém a cédét. Megráztam a fejem. - Mindig ezt énekelted, ha feszült vagy.

- Elénekelhetem? - kérdeztem kíváncsian.

- Már három éve nem hallottam, kezdtem is aggódni, hogy mi lett veled - nevetett keserűen, de közben tudom, hogy eszembe jutott anya.

A lassú dallamok keserűen járták át minden porcikámat és szorosan lehunyt szemem mögött tisztán láttam a gyerekkori emlékeim összes pillanatát. Mint valami bomba, egyszerre törtek rám az érzések, én pedig a számat kinyitva, hangokat formáltam és énekelni kezdtem. Minden érzelmem, ami volt, felhalmozódott, kijött belőlem a sorok között. Amit még apával és anyával írtunk együtt.

A második refrént énekeltem, el is feledkeztem, hogy a mikrofon mögött állok fülhallgatóval a fejemen. 

- Mi a... - kaptam el ijedten a tekintetem, amikor Harry, Niall és Louis álltak az ajtóban, mindannyiuk kezében a már elengedhetetlen mobil. Csak megforgattam a szemem és a fülhallgatót a helyére.

- Ez baromi jó volt! - lelkesedett Louis és kitárt karokkal lépett elém, hogy megöleljen. Ölelését nem viszonoztam, mert egyfolytában a vigyorgó többieket néztem.

- Nem is mondtad, hogy ilyen hangod van - álmélkodott Niall.

- Rejtett képesség - vontam vállat.

- Énekeld el a dalunk. Duettezzünk! - ajánlotta Harry, de látva a riadt tekintetem, rögtön magyarázkodni kezdett. - Nyugi, csak szórakozásból - lépett mellém és a derekamnál átkarolva közelebb húzott magához. - Csak egy számot - suttogta a fülembe, én pedig habozás nélkül igent mondtam.

Megállás nélkül ütögettem ahol a párna érte, mire ő gyengébben visszaütött. Ezt megelégelve eldobta a párnáját és két kezével kicsavarta az enyémet, majd száműzte azt is a szoba túlsó végébe.

- Naaa - néztem rá csalódottan. - Elrontottad a játékot.

- Ezt a játékot jobban fogod szeretni - vigyorodott el pajzánul és a medencecsontomnál fogva hanyatt fektetett. Erőteljes illata megcsapott, miközben felettem élvezkedett.

- Ugye, tudod, hogy nem vagyok csikis? - tettem fel a kérdést. Egyébként nagyon csikis voltam, csak gondoltam bepróbálkozom.

Nem is próbált csikizni, hanem rögtön átszelte ajkaink között lévő távolságot és ráérősen megcsókolt. Elemelte tőlem a fejét, hogy levegőt vegyen, de nem hagytam, csípőm megemelve utána kaptam és visszacsókoltam.

- Leszel a partnerem a holnapi díjátadón?