5.: Hey, boy you never had much game

Héjhó! Tudom, késő van és gondoltam rá, hogy holnap rakom fel a részt, de végül is a ma mellett döntöttem.  Nem is mondok többet, jó olvasást. Xx

Normális szülőnek a feladata, hogy ha a gyereke hazaesik éjfélkor enyhén sokkos állapotban - nem, még Harry karjai között sem hevertem ki, hogy majdnem megerőszakoltak, mert hát valljuk be, hogy nagy valószínűséggel így végződött volna az este - először leszidja és kioktassa, aztán megkérdezze, hogy mégis mi történt. És vannak az én szüleim, vagyis az egyik nevelőszülőm, akik már régen húzzák a lóbőrt, vagy nem akarom tudni, hogy mit csinálnak. Ez is másképp lenne, ha anya itt lenne. Valamiért minden rá emlékeztet, és mindig azt kívánom, bárcsak itt lenne. Furcsa, pedig már lassan három éve, hogy nélküle kell túlélnem Gabi szűnni nem akaró nyafogását. A többiektől elköszöntem a kapuban, Harry azonban az ajtóig kísért, mintha még ott is érhetne valamiféle támadás. Eleanor pedig kijózanodott annyira, hogy hazataláljon, úgyhogy a csajparti is elmarad.

- A szobámig akarsz kísérni? - kérdeztem félig szemöldök felhúzva, félig pedig sóvárogva, hogy bárcsak feljönne. Nem akartam mást, csak hogy átöleljen. Már megint összeszorult a gyomrom és remegek, ehhez azt hiszem, még hozzá kell szoknom.

- Szívesen, de nem lehet - mondta, miközben arcán körbeért a mosolya. Irtó cuki volt, de nem tudtam eldönteni, hogy most zavarban van-e vagy csak alapból ilyen boldog.

- Nem lehet?

- Mindketten tudjuk, mi sülne ki abból - mondta tettetett komolysággal, én pedig visszafojtott nevetéssel léptem be a fehér tölgyfaajtón. A többiek a kapuban álltak és eljátszották, hogy beszélgetnek, de le merném fogadni, hogy titokban hallgatóztak. Nem pusziltam meg a 'nap hősét', csak bementem. Egy kicsit talán szerepe volt annak, hogy nem akartam a többiek előtt, és talán féltem megtenni. Hihetetlen, hogy egy gesztus vagy egyéb tett után mennyire máshogy tudok tekinteni emberekre, pedig semmi sem változott bennük, csak az én véleményem lett más.

A Hold gyéren sütött be a szobámba, az ablakot bukón hagytam. Imádtam, hogy a testem beleborzong a hűs huzat érintésébe. A testemet melegen tartotta a tört fehér takaróm, de az arcomat csípte a szél. Romantikusnak találtam volna, ha nem lenne üres az ágyam másik fele. A telefonomon monoton görgettem le a Twitteres üzenőfalon. Amióta kiírtam, hogy találkoztam a One Direction-nel, több százan kezdtek el követni. Ahogy görgettem lefele, láttam, hogy Harry válaszolt a bejegyzésemre. Mi? Döbbentem olvastam a kétsoros posztot.

@Alisha_J örültem, hogy találkoztunk, amikor csak egy fehér inget viseltél. Hasonlít az enyémhez, nem tudod miért? 

Valamiért nem találtam viccesnek, hogy az egész világ előtt közli, hogy egy szál ingben álltam előtte. A legtöbben biztos, hogy most kígyót-békát kiáltanak rám. Gondoltam, visszavágok valamivel, de nem jutott eszembe semmi vicces, viszont emellett még sem mehettem el csak úgy, szó nélkül.

@Harry_Styles Haha, tévedsz. Fogadni mernék, hogy a női osztályon vásároltad.

Miközben írtam, izgatottság fogott el. Magam se tudom, miért, de fülig érő vigyorral nyomtam rá az elküld gombra és a párnám alá tettem az iPhone-t - régi jó szokásom, a telefonom nélkül nem tudok elaludni. Az agyam kattogott, megállás nélkül egyik gondolatból a másikba csöppentem. Nemrég még nem is igazán ismertem őket, ahogy a zenéjüket sem, de most a következő két hétben minden nap így vagy úgy összefutunk. Legfőképp vele. Ott volt az este, amikor minden megtörtént, utána nem tudom, minek nevezném azt a beszélgetésünket a kocsijában, de azt hiszem, sikerült megbántanom. Annak ellenére, hogy a fájdalmas igazságot mondtam ki, mint egy tényt, mégse mondott le rólam. Lemondott rólam? Ez olyan furcsa, elvégre két nappal ezelőttig azt se tudta ki vagyok, fogadni mernék, hogy a klubban is csak egy rajongónak hitt a sok közül. És ott volt a ma este, amikor megmentett. Tulajdonképpen zsinórban már másodszorra, ha úgy vesszük, véletlenül futottunk össze. Azzal a különbséggel, hogy akkor már volt egy közös pont az életünkben, a múltunkban és nem ugyanúgy tekintettem rá, mint eddig. Képes volt megütni egy vadidegent, csakhogy megmentsen. Tényleg ennyire romantikus lenne? Vagy csak én képzelem be már megint ezt? "Szóval te olyan vagy, aki az alapján ítél, hogy elolvas pár sort, ami hazugság?" - és igaza volt. Lehet, hogy az alkoholmámorban csöpögő agyunkkal valami olyat tettünk, amit normál esetben soha, de az, ahogy viselkedett, tényleg másnak tűnt ilyen közelségből. Vicces volt, közvetlen, udvarias. Tényleg nem úgy bánt a nőkkel, hogy bárkit bármikor megkaphat - még ha igaz is -, mint egy darab hússal. Jézusom, már megint olyan lettem, aki védtelenné, kiszolgáltatottá válik egy hímnemű mellett. Ez tényleg én lennék? Nem tudom irányítani az érzéseim. Vakon kutattam a kezemmel a párna alatt, hogy megtaláljam a telefonom. A vigyorom alábbhagyott, ahogy ezeken a dolgokon gondolkoztam. Betöltöttem a közösségi oldalt és megint csak monoton görgettem felfelé az egyre frisebb tweetek között. Elképedve láttam, hogy amit küldtem pár perce, már több százan jelölték kedvencnek. 

@Alisha_J Jó éjszakát! xx Ui. Vissza akarom kapni az ingem!

Ahogy olvastam a fekete betűket, lassan csukódott le a szemem.

Valahogy így aludhattam el hajnali kettő fele, azzal se foglalkozva, hogy holnap elvileg be kéne mennem a gimnáziumba elintézni a papírokat a vizsgámmal kapcsolatban, ugyanis fél éve magántanuló vagyok.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Reggel a telefonom rezgésére keltem. Álmosan, leragadó szemmel nyomtam ki; az egész egy rutinmozdulat volt. Még volt egy órám, úgyhogy nem nagyon siettem. Elvánszorogtam a fürdőbe, hagytam, hogy a forró víz marja a bőröm. A hajamat alaposan megszárítottam, nem akartam én is azok közé kerülni, akikkel megtörténik a legenda, miszerint ha vizes hajjal mászkálok a hidegben, bekorpásodik. Inkább álltam tíz percet a hajszárítóval a kezemben és minden alig észrevehető hibát sikerült felfedeznem a bőrömön, úgyhogy máris jobban indult a napom. Ennek hatására felkentem egy kis alapozót is a szokásos szempillaspirál és szájfény kombó mellé. Felöltöztem (kép) és egy almával a kezembe indultam utamnak, ami egyenesen a sulihoz vezetett. Apa üzenetét még gyorsan elolvastam, amit egy kis post-it-re firkált: A fiúkkal vagyok a stúdióban, majd este fele jövök. Gabi a városban, mindent megtalálsz. Szeretlek

Szerintem fél éve nem mondta nekem, hogy szeretlek. Azóta biztos nem, hogy anya meghalt. Többször újraolvastam azt az egy szócskát, de elképzelni se tudtam, hogy kimondja. Hát még leírja. Közömbösen összegyűrtem és a kukába hajítottam. Az időjárás némileg tükrözte a hangulatom, tekintve, hogy borús volt és nagyon esőre állt, nincs is jobb egy október végi esőnél. És még hétfő is volt.
A hatalmas fehér épület, ami a gimnázium volt, most is kitűnt a körülötte lévő épületek közül. Mögötte a több hektáros udvarról hallani lehetett a focicsapatot és a pomponlányokat, ahogy baromkodnak. Bocsánat a szóhasználatért, de sose láttam értelmét az effajta szurkolásoknak. A filmekben jó volt látni, de élőben teljesen elveszti a varázsát ez az egész. Sietősen szedtem a lépcsőfokokat. Az első emeleten kellett keresnem az igazgatói irodát. Életemben azt hiszem, kétszer voltam itt.
- Ön Ms. Johnson? - szólított meg egy szemüveges néni, aki a ráncaiból ítélve már közeledett a hatvanhoz.
- Én lennék - bólintottam és követtem a folyosó végébe, ahol egy barna mahagóni ajtó nyitódott az igazgatóhoz.
A szobában fullasztó füstölő szag terjengett keveredve az olcsó aftershave-vel, amit az igazgató használt. Leültem a kényelmes bőrfotelbe, amíg az igazgatóra kellett várnom.
- Eldöntötte már melyik egyetemre adja be a jelentkezését, Ms. Johnson? - Az ajtó becsapódott és az igazgató úr ült le velem szembe a főnöki gurulós székébe. Hátradőlt és a szemüvege mögül olvasta a sorokat a papíron, amit a kezébe tartott. Rám se emelte a tekintetét.
- Igazság szerint nem - feleltem. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy döntenem kéne a jövőmmel kapcsolatban. Sok minden történt az elmúlt egy hónapban ami miatt kicsit kizökkentem a valóságból.
- És mikor óhajtja eldönteni?
- Holnapra? - kérdeztem félénken.
- Küldje el a kiválasztott egyetemek listáját e-mail-ben. - Egyetemek? Többet kell? Örülök, ha egyet kiválasztok.
Nem huzakodott az igazgató, odaadta a nyomtatványokat és utamra bocsátott. Tudom, hogy nem színleli azokat, akik magánoktatásban részesülnek, de mégis, ennyire nem kellene kimutatnia az ellenszenvét. Nem önszántamból lettem magántanuló, hanem mert rákényszerültem. Kirúgattam magam a bentlakásosból, mert nem bírtam azt a fajta kötöttséget és mert azt hittem, hogy ez egyfajta tiltakozás lesz anya halála ellen. Mintha ezzel visszahozhatnám őt közénk. Talán ekkor tört meg a kapcsolatom apával, mindenesetre nem tudta őt eléggé érdekelni.
A gondolataimat a telefoncsörgés szakította meg.
- Alisha, hello! - köszönt bele Eleanor. - Van kedved bowlingozni?
- Jobb ha igent mondasz, különben El el lesz verve - hallottam a háttérből Louis szórakozott hangját.
- Erre hogy mondhatnék nemet?
Habár eleinte nem volt semmi kedvem bowlingozni, be kellett vallanom, hogy rám fért egy kis mozgás.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A bowlingteremben meglepően sokan voltak, ahhoz képest, hogy még csak délután kettő fele járt. De még mindig nem elegen, hogy mindenki felismerje a srácokat.

- És még mindig nem tudod, hogy hova jelentkezel? - tette fel az egyébként költői kérdést Eleanor.

- Fogalmam sincs.

- Alkossunk csapatokat! - ordította Louis három méterről. Odaadták a cipőinket, és míg Ellel felvettük őket, benyomkodták a nevünket. Természetesen én Eleanorral voltam, Louis Niall csapattársa lett, Harry pedig Liammel. Zayn nem jött velünk, mert találkozója volt valakivel; nekünk se mondott többet, mint a fiúknak.

Az első köröket szépen lejátszottuk, aztán jött a balszerencse, ugyanis Louis megpróbált felvágni a tudásával.

- Úgy sem fog sikerülni - mondta Harry, és belekortyolt az üdítőjébe.

- Ha sikerül neki, esküszöm a csicskája leszek - csatlakozott Niall.

Arra kaptam fel a fejem, hogy Louis hason fekve féreg járással közeledett a piros csík felé, ahonnan el kell gurítania a labdát. Aztán felállt és tarolt. Eleanor fogta a fejét, és visszatartott nevetéssel próbálta eljátszani, hogy szégyelli magát helyette is.

- Hé, arról nem volt szó, hogy felállsz!

- Hát ezért álltam fel - Louis helyet foglalt Eleanor mellett. - Te jössz - nézett rám.

- Ha tarolsz, elhívlak vacsorázni - kacsintott Harry.

- Ingyen kaja - vontam vállat és elgurítottam a golyót. Tarolt. Régen rengeteg közös családi bowlingozáson vettem részt, úgyhogy nem féltem a kihívásoktól. Apa rengeteget tanított, hogy fogjam helyesen a golyót és hogyan találjam meg a megfelelő pózt a gurításhoz. Úgy tűnik, bevált. Kinyújtott nyelvvel ültem le a helyemre,  öröm volt nézni Harry tátva maradt száját.

- Niall hova ment? - kérdeztem Eleanortól, mert ugye ő lett volna a soros.

- Elment kajáért. Hidd el, ha a bowling golyók ehetőek lennének, már nem tudnánk mivel gurítani - nevetgélt.

Harry is gurított és tarolt. Mily meglepő - gondoltam, miközben a hátával szemeztem. Fogadni mernék, hogy kaján vigyor húzódott a száján, mintha tudná, hogy figyelem.

A baj ott kezdődött, hogy nem jött fel a labda, és a bábukat sem rakta vissza a gép. Tanácstalanul álltunk és egyszer csak mindenkiből kitört a nevetés, Niall pedig ekkor ért vissza egy nagy tál nachos-szal.

- Mi történt?

- Harry összetörte a berendezést - válaszoltam és elvettem egy marék chipset a táljából.

Louis és Harry önként dalolva, mintha ez vicces lenne - egyébként közben jót nevettek a mutatványon -, kommandósokat megszégyenítő mozdulatokkal közeledtek a gép felé és kezdtek neki a javításnak.

- Tudjátok egyáltalán, hogy mit csináltok? - kérdezte El, aki Louis lábainál állt és alulról próbálta nézni, hogy a barátja mit szerencsétlenkedik.

- Ezt le kell fotóznom... - előkaptam a mobilom és megörökítettem ezt az amúgy is felejthetetlen délutánt.

A számla többe fog kerülni, ha a One Direction elkezd játszani

4.: The trouble we got into...

Sziasztok! Hú, először is, végre őszi szünet!:) Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már nagyon vártam ezt az egy sulimentes hetet - egészen addig, amíg fel nem adtak nekünk egy csomó házit. Ti mivel töltitek a szünetet? Hasonlóképp tanulással, mint én, vagy gondtalanul pihentek? :) A részről annyit, hogy a cím mindent elárul és szerintem ez a rész lett az eddigi legjobb - még ha csak a negyedik is, haha. Fülig érő mosollyal írtam, és közben izgultam, hogy mit fogtok hozzá szólni. Remélem annyira fog tetszeni nektek, mint nekem. Xx

Mit csinál? Miért történik ez velem? - nem is tudtam figyelni semmi másra, fel-le járkáltam a szobámban. Az ablakon bejövő csípős levegő se tudott bántani. A gondolataim, amik szépen lassan felemésztettek, egyre csak Ő körülötte forogtak. Sose gondoltam volna, hogy van olyan személy a Földön, akinek látványától, érintésétől, vagy csak a puszta gondolatától ez történik velem. Pedig megtörtént. Szívem egyre hevesebben vert, ahogy a lehelete csiklandozott. Még mindig éreztem azt a bizsergető érzést a fülcimpáimon. De ez nem én vagyok! - keltem a saját védelmemre. Amióta megszülettem, egy határozott, magabiztos és független nőt próbáltak a szüleim nevelni belőlem, amit idő előtt abbahagytak, tekintve, hogy apát - amióta megjelent a háznál a mostohaanyám, Gabi - nem nagyon érdekelt mi van velem. Talán most jött el az idő, hogy kiálljak magamért minden tekintetben és tényleg váljak azzá a lánnyá/nővé, akivé akarták, hogy legyek.

Harry elment, miután a fiúk felhívták, hogy a rajongók csak gyűlnek és gyűlnek, ők meg nem akarják otthagyni őket. Így még jobban belesüppedtem saját gondolataim párnáiba, ahonnan nehezebb volt a felállás, mint gondoltam.

Lehunytam a szemem, de az idill azonnal tovaszállt, mert a telefonom csörgött. Egy rég nem látott ismerős mosolya köszönt vissza rám a képernyőről. 

- El! - köszöntem bele, fülig érő vigyorral a telefonba.

- Rég nem hallottam rólad semmit... - csilingelő hangja azonnal visszahozott minden régen együtt töltött perc emlékét a szívembe. De hiányoztak azok az idők a bentlakásosból. - Egészen mostanáig, nagylány - folytatta. - Minden oké veled? - hangszíne átváltott anyáskodóba, amit utáltam, mert a tanácsai mindig jók voltak, de a büszkeségemnek köszönhetően sosem fogadtam meg, utána meg hallgathattam az 'én megmondtam' szöveget.

- Hát zajlik az élet - felálltam az ágyamról és a nyitott szekrényajtóra szerelt tükör elé léptem. - Visszajöttél Manchesterből?

- Igen, a hétvégén itt vagyok. - Hallottam, hogy a háttérben csipog az autó riasztója, úgyhogy gondoltam a városban van. - Hé, nincs kedved összefutni? Itt vagyok a belvárosban, van egy kis elintézni valóm, de utána ihatnánk egy kávét.

Ha nem ismertem volna, akkor is tudtam volna, hogy önelégült mosolyra húzódik a szája. Egy kávéval mindig le lehet venni a lábamról, úgyhogy természetesen igent mondtam. Úgy próbáltam öltözni, hogy Eleanor mellett én is ugyanolyan divatosan nézzek ki, de mégse árnyékoljam be a ragyogását. Ismervén régi barátnőmet, úgy öltöztem, hogy a kávé után nem szabadulok el egyszerűen, ezért egy peplumos felsőt választottam, és egy sima farmernadrágot, hogy ne feszengjek két számmal kisebb szoknyában, amiben csak behúzott hassal tudok járni (kép).

Egy órával később London belvárosának egyik Starbucks kávézójában találtam magam, ami most szokatlanul üresnek tűnt. A sarokban, a bambusznádakból összetűzött elválasztófal mögött ültünk. Eleanor a szokásos White Mocha-t kérte, én pedig egy karamellás Frappucinot szürcsölgettem. Először csak átbeszéltük az elmúlt két év eseményeit, amikor nem is találkoztunk vagy hallottuk egymás hangját. Igaz a mondás, miszerint két legjobb barátnál nem számít, hogy mennyi időt töltenek külön, mert ha találkoznak, ugyanott tudják folytatni, ahol abbahagyták. Örültem neki, hogy felvették a Manchester University-re és bejutott arra a szakra, amire már gyerekkora óta áhítozik. Felemlegettük a régmúlt történeteit, amikor kirúgattam magam a bentlakásosból, mert úgy gondoltam, hogy a lázadásomhoz ez is hozzátartozik, aztán El kikönyörögte, hogy fontolják meg, és végül visszavettek, mert a magatartásom példamutató volt. Egészen az édesanyám haláláig. Földre esett állal hallgattam végig, hogy már fél éve együtt van Louis Tomlinsonnal, ugyanis nekem erről halvány gőzöm se volt. Állítólag Harry mutatta be őket egymásnak - mily meglepő, tettem hozzá magamba. A saját szerelmi élete helyett másokét egyengeti.

- Éééés - nyújtotta hosszabbra a kérdést Eleanor, így rögtön tudtam, hogy mi fog következni. -, mi ez a dolog közted meg Hazza között? Mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan tudom - ivott egy kortyot a kávéjából -, szólók, hogy ezzel volt tele az újságos stand.

- Tudok róla. Az edzőm tudatta velem, hogy reméli nem csináltam valami nagy marhaságot - forgattam a szemem, mintha ma már sokadszor kellene beszélnem róla.

- És csináltál? - felvonta a szemöldökét, mint valami testbeszéd, nem csaphattam be, olyankor csinál ilyet, ha sejt valamit az igazságról.

- Jó, talán kicsit megismerkedtem vele - lesütöttem a szemem és a félig üres átlátszó poharamat vizslattam, amire ráírták a nevem és egy szívet is kaptam mellé. - A női mosdóban - mondtam ki halkan.

- Ezt nem hiszem el, Alisha Johnson, neked aztán van mit a tejbe aprítanod!

Ezen megdöbbentem, ugyanis ahelyett, hogy dorgáló lett volna - mint mindig, ha valami rosszat csináltam -, valójában lenyűgöző hangnemében kezdett el nekem beszélni, hogy ezt aztán sose gondolta rólam. Mondtam, egy feslett nőszemély lettem, aki még most is őrlődik a saját hülyesége által kreált érzései között.

- Tudod, bírom Harryt, nagyon rendes srác, csak a nőket, nos... - megint kortyolt egyet, míg én doboltam a lábammal. - Nem bírja elkötelezni magát irántuk. Sosem bírta a kötöttséget meg a kompromisszumokat.

- Igen? - most én kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, ugyanis délután az a 'beizonyítom neked...' mondat, nem úgy hangzott, mint aki fél feladni a szabadságát, hanem épp ellenkezőleg. Talán most szánta el magát irántam.

Eleanorral még megettünk egy muffint, nem hagyhattuk ki, mert az orrunk előtt rakták a pultba és még forró volt. Kifizettük a tartozásunkat és elindultunk a ködös londoni utcákon céltalanul. Megálltunk egy-egy kirakat előtt és hallottam, ahogy El agya kattog, éppen készíti a kívánságlistáját. Úgy viselkedtünk, mint két gyerek, akik élvezik ezt az eső előtti csendet. Az utcákon nyüzsögtek a fiatalok csoportjai, ezért mi is kedvet kaptunk egy kis mókához. Az első szimpatikus bárba betértünk, aminek bejárata felett hatalmas neonnal van kiírva, hogy Trafique. Rendeltünk két csokoládés martinit, ami elsőre gusztustalanul hangzott, de egyébként irtó finom volt, úgyhogy jöhetett a következő kör. A helyre egyre csak több és több ember tért be és kezdett frusztrálni a kis légtér. Kezdtük elengedni magunkat és a zene ütemére táncoltunk. Nem tudom, hol hagytam Eleanort, de láthatólag jól szórakozott, mert két pasi is a nevét kiáltotta. Már amennyire hallottam a hangokat a basszustól, ami szétszakította a dobhártyáimat.

Hirtelen valaki mögém csapódott, akinek parfümje inkább fullasztó volt, mintsem izgató. Derekamon éreztem mindkét kezét, ami erősen markolta a felsőm fodrait. Próbáltam udvariasan szétbontani a karjait, de nem engedte. Megfordultam és már határozottabban néztem a ködös kék szemébe. Megcsapott az alkohol bűze, úgyhogy egyből vágtam, hogy részeg.

- Kösz a táncot, de mennem kell.

Elindultam El felé, aki szintén elszállt egy kicsit az alkoholtól, de egye-fene, nem fogom beköpni, elvégre azzal a céllal találkoztunk, hogy jól fogjuk érezni magunkat. Még ha csak egy kávéra is hívott meg a legjobb barátnőm. Felkaptam mindkettőnk táskáját és határozottan kezdtem el tolni őt a tömegben a kijárat felé. El sem hiszem, hogy kettőnk közül én vagyok a józan. Az emberek még mindig tömörültek be, miközben a DJ a Top Of The World zenei alapját nyomta.

- Menjünk vissza, Al, kérlek! - Eleanor kitárt karokkal indult meg felém, de telitalpúja nem bírta el részeg súlyát, úgyhogy nekem kellett megtámasztanom.

- Nem, mennünk kell hazafele. Azt hiszem ma nálam alszol - kötök kompromisszumot. A biztonsági őr átengedett minket az arany kötél alatt, úgyhogy végre fellélegezhettem. Épségben kijutottunk, azt hiszem. A füstöt is vágni lehetett odabent, úgyhogy igazán jólesett a tüdőmnek egy mélyet szippantani a hűs október esti levegőből.

Három fekete kabátos alak követett minket, legalábbis a paranoiámnak betudtam ezt, úgyhogy Eleanorral karöltve kijutottunk egy forgalmasabb útra, ami keresztezi az Oxford Street-et.

- Azt hiszem, fel kéne hívni Lou-t - kezdte barátnőm, de a mondatot se tudta befejezni, rohant a legközelebbi kukához. Remek! Legyek én a megmentő, holott a szokásos szereposztás nálunk az, hogy engem mentenek meg. Még mindig láttam a szemem sarkából a három fekete kabátos alakot. Az egyiket felismertem, az volt, aki bent a klubban köd fátyolos tekintettel próbált felszedni tánc közben. A gyomrom liftezett az adrenalinszintemmel együtt és remegő kézzel kutakodtam a táskámban. El visszajött és kivette kezemből a fekete táskáját.

- Nem hittem volna, hogy két ilyen gyönyörűség ilyen hamar távozik a klubból - szólt az egyik, aki a kék szemű mögött állt felvett pózban. Keze a kabátzsebébe volt csúsztatva, hogy megvédje a hidegtől.

- Fiatal még az éjszaka - folytatta a másik. Hátráltunk egy lépést. Az út forgalmas volt, de a sötétben csinálhattunk bármit, senki se vett volna észre minket.

- Erőszakos vagy, mondták már? - a kék szemű  akinek mellesleg szexinek találtam volna a borostáját, ha nem tudtam volna, hogy milyen hátsó szándékai vannak. - Szeretem az erőszakos nőket - mormolta és elém lépett. Tekintete csillogott az autólámpák villódzó fényeitől. Egyik kezét a derekam köré fonta, a másikkal pedig intett az egyik haverjának, hogy a barátnőm még szabad.

- Ezek szerint félsz a visszautasítástól. - Próbáltam nem mutatni mennyire félek, pedig esküszöm, a térdeim már az összecsuklás hatásán voltak. Mit csinálnék egyedül három férfi ellen és a legjobb barátnőmmel, aki szenved a részegségtől? - Nem sűrűn történik meg veled, igaz?

- Nézzenek oda - nevetett fel, de aligha jóízűen, mert az alkoholtól rekedtebbnek tűnt. - Eddig még nem, és most se fognak - tekintetét egyenesen rám szegezte, belenézett mélyen a szemembe. Kedvem támadt volna tökön rúgni, ahogy a filmekben, de azzal csak olajat öntenék a tűzre.

A válla mellett láttam, hogy Eleanor mögött ott áll a másik és a táskájának zsebeiben kutat. Nem aggódtam, mert tudtam, hogy El a telefonját a zsebében tartja, és ez most sem volt másképp. Kerestem a tekintetét, amit megtaláltam az egyre sűrűsödő ködből. Bólintott egyet alig láthatóan, míg a kezével szöszmötölt a zsebében.

- Ebben nincs semmi értékes - A férfi, aki mellette állt, átdobta a táskát a másiknak, hogy ő is átkutassa, hátha kihagyott valamit.

- Akkor legalább hadd hívjunk meg egy italra titeket, lányok - gúnyos vigyorra húzta a száját. Hiába tiltakoztam, rángatni kezdett vissza a sötét utcába, ahol végigszenvedtük magunkat Ellel. Barátnőm nem volt ideges, mindvégig vigyorgott én meg kiguvadt szemekkel néztem rá. Nem, egyáltalán nem találtam nevetségesnek a szituációt, miszerint három - valószínűleg középkorú - férfi megpróbált minket leitatni, hogy aztán kihasználjon.

Egy éles füttyszó hasított a levegőbe a hátam mögül, amikor mind az öten megpördültünk a tengelyünk körül.

Harry és Louis, mögötte Liam, Niall és Zayn jöttek gyorsítva, mint valami elfuserált filmjelenetben, csakhogy ez most nagyon is valóság volt.

- Megmenekültünk - suttogtam magamnak és hálát adtam... kivételesen Eleanornak, ugyanis ekkor esett le, hogy S.O.S. üzenetet küldött Louisnak. Még jobban szorította a karomat. - Elengedhetnél - mondtam nem is túl udvariasan, de még mindig könyörögve.

- Vigyázz, mert hölgyekkel vagy, nem egy darab hússal - mondta gúnyosan Louis.

- Jöttetek megmenteni őket? Milyen hősies - nevetett kárörvendően. - Csak egy italra akartuk meginvitálni őket, aztán szabadon távozhattak volna - a borostás barom ellépett mellőlem, de jelezte, hogy maradjak, mintha azt kéne tennem, amit mond.

- Akkor hívj meg mindannyiunkat és utána tárgyalhatunk - Zayn hangja rekedtes volt. Elnyomta a cigicsikket a földön és felénk fordult.

Találkozott a tekintetem Harry-ével, aki próbált valami szavakat formálni a szájával, de megráztam a fejem, mert tényleg nem láttam a sötétben. Az utcai világítás elég gyér volt, volt amelyik ki is égett.

Egy pillanat leforgása alatt történt az egész, nem tudom, hogy süllyedtünk ilyen mélyre, de arra kaptam fel a fejem, hogy Louis-nak behúzott egyet a kék szemű, aki ordibált valamit a saját nyelvén. A többiek azonnal ráugrottak  Nem értettem semmit, de odarohantam Eleanorhoz, amikor az egyik haverja elkapta a kezem.

- A barátnőd meg van egyedül, ne aggódj.

- Nem aggódom - Harry megindult felém. Megfordította a barmot, aki lefogott és az már emelte volna a kezét, de Harry gyorsabb volt és behúzott egyet neki.

- Köszönöm - suttogtam úgy, hogy csak mi ketten halljuk.

Alig láthatóan biccentett és magához húzott, hogy megnyugtasson. Láttam a könnyes szememmel, hogy Eleanort megmenti Louis - ó, milyen aranyosak, gondoltam. Harry eltolt magától és kinyújtotta a kezét, amit habozás nélkül elfogadtam. Lehet, hogy a sokk vezérelt, nem tudom, de jól esett az a meleg szorítása, amitől a gyomrom még most is összeszűkült gombostűnyire. Visszanéztem a vállam felett és mosolyogva vettem tudomásul, hogy a három balfék, akik ki tudja, mit tettek volna velünk, egymást támogatva indultak vissza a klubba.

- Jól vagy? - kérdezte El. Hangja még rekedt volt, de már nem tűnt annyira részegnek, mint fél órával ezelőtt. Haját lazán összefogta.

- Persze, csak menjünk haza.

3.: It's not a science, now It's just a way it goes

Sziasztok, ismét!:) Már három nap telt el, ahogy az előző két rész között is, úgyhogy lehet, hogy ez ilyen 3 naponta megjelenő történet lesz. Igazából, tegnap akartam hozni részt, el is kezdtem, de ma kémia tz-t írtunk:/

Remélem, ez a rész tetszeni fog, főleg a... Nem mondom el, akkor se!:)

Míg ültem a padon, annyira unatkoztam, hogy egy idő után elkezdtem számolgatni a salakot a lábam körül. És ezek szerint hangosan, mert amikor eljutottam a tizenkettedikhez, Ava egyszerűen fejen csapott a teniszütőjével.

- Aú - eszméltem fel.

- Megérdemled - fújta ki a levegőt, amikor visszaült a helyére. - Lassan mennem kell, Ryan már vár.

Azzal felállt és elment. Pókerarccal néztem végig, ahogy itt hagy. Remek. És én mit csináljak most? Hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a twitter-fiókom, amin már ezer éve nem is jártam. Csodálkozva meredtem a képernyőre, hogy azóta lett tíz-tizenkét új követőm. Valójában, semmi más nem történt rajta. Az edzőm még ott sertepertélt, azt mondta, hogy most látott két fekete Range Rovert megérkezni, úgyhogy rögtön elmosolyodtam.

@Alisha_J: #thatawesomemoment amikor a konyhában öt idegennel futsz össze reggel. Ja, nem, csak a @onedirection

Miközben ezt tweeteltem, megint eszembe jutott, ahogy ott álltam előttük egy szál ingben és elpirultam, bármennyire is volt hideg a levegő. A fák levelei is majd hogy nem lehullottak már, a szél hordozta őket táncot járva a levegőben. Kétségtelen, hogy a nyarat már rég elhagyva változott az évszak ősszé. Már nem napsütésre  hanem borult időre keltem fel reggel. A levegő inkább volt langyos vagy hideg, mintsem meleg, és a nap sugarai se perzselték a bőröm.

- Itt a felmentő sereeeeg! - kiabálta valaki vidáman, majd mikor megfordultam, akkor láttam, hogy Louis és Niall kitárt karokkal rohannak felém. Niall ráugrott a barátja hátára, amiért az kicsit megroggyant, de hősiesen tűrte a fiú ránehezedő súlyát. - Remélem kiteniszezted magad és mehetünk kajálni - magyarázott fülig érő mosollyal.

- Tessék? - kérdeztem meglepődve.

- Apád azt mondta, hogy menjünk el együtt enni. Mivel a következő egy-két hétben együtt fogunk dolgozni, úgy gondolta, jó lenne, ha megismernénk egymást. Meg persze megbeszélhetnénk pár részletet az új lemezünkről.

- De pszt - tette a szája elé a mutatóujját Niall, a másik kezével pedig Louis nyakába csimpaszkodott. -, nem mondhatod el senkinek, mert amit hallasz, az mind bizalmas.

- És honnan tudod, hogy hallani akarom? Lehet nem tudok titkot tartani - mentem bele a játékba. Láttam, hogy mindketten jót derülnek rajta, de egy bólintással letudták és elvezettek a kocsihoz.

- Amúgy, hol van Harry és Liam? Meg apa... - néztem körbe. A pályán a lelátókról hamar eltűnt mindenki, az egész sátor kongott az ürességtől.

- Harry önkéntes csali lett Liammel, hogy ki tudj jönni, az apád meg valahova félrevonult a telefonjával.

- Jellemző - püffögtem, mire mindketten furán néztek rám. Csak megrándítottam a vállam és a bejárathoz közeledve egy nagy rajongótáborra lettem figyelmes, akik még hangosabbak lettek, amint megláttak minket. Pontosabban, Louis-t és Niall-t.

Egy ideig tűrtem és álldogáltam, hagytam, hogy kitraccsolják magukat a fanokkal és aláírást osztogassanak  meg fényképezkedjenek, de ami sok az sok.

- Te ki vagy? - kérdezte egy fekete sapkát viselő lány. Arca vidáman mosolygott, látszott rajta, hogy boldog, hiszen találkozott a kedvenceivel. Keresztbe fontam a mellem előtt a karjaim.

- Egy kedves ismerősünk - lépett hirtelen mögém valaki. Lehelete fehér köddé vált, ami súrolta a fülem. Beleborzongtam a melegségbe, amit árasztott és éreztem, hogy a térdeim is gyengébben tartanak. Biztos vagyok benne, hogy összeestem volna, ha nem fog meg a derekamnál. Megpróbált kihúzni a tömegből.

- Harry, nem kell... - szabadkoztam, de határozottan húzott maga után az egyik kocsihoz.

Nem az a fajta vagyok, aki elgyengül vagy könnyen képes kimutatni az érzelmeit mások előtt, de életemben talán másodszor fordult elő hasonló. Először édesanyám temetésén törtem össze, addig mutattam magam erősnek, de ott látva őt, ahogy leengedik egy koporsóban... Nem bírtam tovább. Az egész addig gyűjtött sérelmeim, haragom, bánatom felszínre tört és megállás nélkül folytak a könnyeim. És a legrosszabb, hogy nem tehettem semmit ellene. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, és levegőt venni is kínos volt. Beszálltunk a kocsiba, de nem indította el egyből az autót. Felém fordult és zöld szemei megbánóan néztek rám, mégis volt valami különös csillogás rajtuk,

- Akarom, hogy tudd, fogalmam se volt róla, hogy te vagy az új producerünk lánya. - Hangja lágy volt és óvatos. A szavakat is finoman formálta, mintha félne, hogy megbánt. Látszott rajta, hogy zavarban van, ami megmosolyogtatott. Az ablakon keresztül láttam, hogy a fiúk lelkesen osztják az autogramokat. Visszafordultam felé és hirtelen közelebb volt hozzám, mint az előbb. Összerezzentem, de csak mert megijedtem.

- Először is - tettem fel a mutatóujjam -, ne gyere ennyire közel. Másodszor, nem szokás az egy éjszakás kalandjaimmal közölni, hogy Adam Johnson lánya vagyok - válaszom magam is meghökkentett. Határozottan hangzott és mintha gúnyos lett volna, pedig nem annak szántam, egyszerűen csak így csúszott ki a számon. Pókerarccal figyeltem a különböző érzelmeket, amik kiültek az arcára. Először meglepődött volt, majd kicsit haragos. Visszahúzódott a kormány felé és beindította az autót, mintha visszanyelné a mondandóját, de tévedtem.

- Egy éjszakás kaland? - kérdezte kissé ingerülten.

- Már ne haragudj, de mindketten tudjuk, hogy milyen vagy - Ezt most nem gondolhatja komolyan? Pillanatnyi részeges állapotomban nem tudtam ki ő, de ahogy a fejfájás elmúlt, visszajött belém minden tudás. Meg hát, minden nap olvasni lehet róluk valamit a napilapok hasábjain, nem hiszem, hogy nincs olyan lény a Földön, aki ne lenne tisztába a saját természetével.

- Ó - biccentett, az utat figyelve. - Szóval te olyan vagy, aki az alapján ítél, hogy elolvas pár sort, ami hazugság? - Elszakította tekintetét az útról és mélyen a szemembe nézett.

- Hát, nem cáfoltad meg a hazugságot azzal, hogy csináltuk tegnap a mosdóban.

Az út további részében nem szólalt meg, de nem is éreztem szükségét, mert azt hiszem az utolsó mondatommal kicsit megbánthattam. Többször is átfutott az agyamon, hogy bocsánatot kérek, de aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy én csak az igazat mondtam. Végül is csak a formaságokat - randikat - hagytuk ki és tértünk rögtön a tárgyra tegnap.

- Öhm... - szólaltam meg hosszas hallgatás után. - A fiúkat otthagytuk.

- Megoldják - vont vállat és az utat figyelte. Én sem szakítottam el a tekintetem az elsuhanó fákról, amik levelei narancssárga és vörös színekben pompáztak. Talán ezt szerettem a legjobban az őszben; színes volt.

A kocsifelhajtón, mikor leállította a motort, akkor döbbentem rá, hogy hazaértünk. Láttam a mostohaanyám kocsiját. Remek - gondoltam magamban. Tegnap is előle menekültem el, meg a hülye 'vacsorázzunk együtt, mint egy nagy boldog család' hobbijától. Nem is értettem, hogy apa, hogy volt képes összeállni egy ilyen pénzéhes, cicababával, aki alig tizenkét évvel idősebb nálam. Püffögve szálltam ki a kocsiból, éreztem magamon Harry értetlen tekintetét, de nem tulajdonítottam neki különösebb gondot.

- Tudod mit? - lépett hirtelen mellém, amitől levegőt is elfelejtettem venni. Illata már nem váltott ki belőlem émelygést - azt is csak a másnaposságnak tudhattam be -, sokkal inkább egyfajta nyugodtságot. Másképp néztem a szemeibe, mint az előbb. Ott volt mellettem; lehelete csiklandozta a fülem, miközben alig hallhatóan belesúgott a fülembe:

- Bebizonyítom, hogy nem csak egy egy éjszakás kaland voltál a számomra.

2.: I've tried playing it cool

Sziasztok! Láttam, hogy páran olvastátok a történetet, amit megkönnyeztem. Komolyan, köszönöm, hogy érdekel titeket, úgyhogy nem húzom sokáig az időt, itt a második fejezet! 

(Nem erőltetem a kommentelést, és olyat sose vezetek be, hogy 'x komment után jön csak rész', de ha gondoljátok írjátok le a véleményeteket, mert kíváncsi vagyok rájuk, tényleg:))

Nagy hévvel rontottam be a szobámba és szorosan a fehér faajtónak simultam, hogy senki se tudjon bejönni. Nem mintha bárki is akarna. Annyira szerettem volna, hogy Harry ne emlékezzen rám, hogy féltem, ha még jobban próbálkozom, más is meghallja a gondolataimat. De ez hamar kiderült, hogy koránt sincs így, és nem csak ő emlékezett arra, hogy hogyan végződött a tegnap éjjel, de Zayn is rákérdezett, hogy nem ismerem-e azt a lányt, akivel számot cserélt. Mutogatott, hogy hamarabb kitaláljam, de a segítsége nélkül is rekordsebességgel jöttem rá, hogy Jennára gondol, akivel, ha jobban belegondolok, nem is vagyok olyan jóba. Jó, egy-egy szórakozóhelyet együtt derítünk fel - tegnap kivételesen szerencsések voltunk -, de egyébként meg van mind a kettőnknek a saját kis társasága.

- Ühm... - hunyorgott Harry, mikor a konyhában álltam teljes életnagyságban. - Az ott nem az én ingem? - vakargatta a tarkóját és közben sejtelmes mosolyra húzta a száját. Ekkor jöttem rá, hogy még sem volt annyira részeg tegnap, mint hittem.

- Megjöttünk! - kiáltotta újabb két idegen, akik naivan, kitárt karokkal tették meg a konyha és az előszoba közötti távolságot. Ekkor lépett be - mint utólag megtudtam - Liam és Niall is, de egy gyors 'hello' után már futottam is fel a szobámba. A lábaim olyan gyorsan falták a lépcsőket, hogy vissza se fordultam, pedig lett volna okom rá, ugyanis Harry a nevemen szólított. Egy másodperc töredékéig átfutott az agyamon, hogy beszélnünk kéne arról, de amikor apa hangját meghallottam, valahogy nem volt kedvem egy szál ingben és bugyiban előtte feszengeni.

A szobámba visszaérve megint hallottam, hogy pittyeg a telefonom, úgyhogy most már muszáj volt megtalálnom. Végül az ágyam melletti éjjeliszekrény alatt találtam meg, és nem is volt sok időm csodálkozni, hogy hogy került oda, ugyanis a vonal túloldaláról egy ideges hang üvöltötte le a fejem. Az edzőm volt az.

- Alisha, hol a fenében vagy? - érdeklődött nem túl finoman. - Már tíz perce várok rád, az Isten szerelmére!

- Kérek még tíz percet és ott vagyok - hadartam, de nem vártam meg az újabb idegkirohanását, hanem sietősen magamra kaptam találomra egy pulcsit és egy nadrágot (kép) és rohantam újra le a lépcsőn. Szerintem a bemelegítő köröket meg is tettem ezzel.

- Hová-hová, kisasszony? - hallottam egy dorgálás szintjét megütni próbáló hangot, s mikor felnéztem, láttam meg, hogy a mellkas, amibe belementem, az Louisé.

- Bocsi, de rohanok - váltottam témát és kikerülve őt próbáltam eljutni a bejáratig.

- Alisha, hova mész? Szükségem lenne rád - ért utol apa és megpróbált lelkiismeret furdalást kelteni bennem. - Te jobban értesz a nyelvükön, mint én. Segíthetnél rendet csinálni közöttük. Niall már majdnem megette a hűtő tartalmát, Harry nem képes leszállni a mobiljáról - mily meglepő, tettem hozzá magamban.

Éreztem, hogy a helyes az lenne, ha itt maradnék, de mivel nem tudtam dönteni melyik a kínosabb, így inkább vettem egy nagy levegőt és apát otthagyva egyedül elmentem az edzésemre. Már lassan tíz éve teniszeztem, de csak két éve kerültem újra a versenyzők közé kisebb kihagyás után, mikor megműtötték a térdem. Minden időpontot, amit egyeztettünk az edzőmmel, köteles voltam betartani, különben rajtam bosszulja meg. Apa elérte a hatását, mert miközben vezettem, egész végig a lelkiismeretemmel kellett megküzdenem.

A teniszpálya és az otthonom közötti útvonal most a szokásosnál kihaltabb volt, mint szokott, úgyhogy tíz perc alatt oda is értem. Pár lézengő lány egyből kiszúrt, én meg nem értettem mire ez a felhajtás. Két-hármas csoportokban köröztek, majd amikor megláttak, összesúgtak. Alig láthatóan összeráncoltam a szemöldököm és egy apró vállrándítással letudva, bementem az öltözőbe, átöltöztem (kép) és rohantam a pályára, ahol az edzőm az órájának a számlapját kopogtatta. Kissé idegesnek tűnt.

- Alisha, komolyan mondom, még senkire se kellett ennyit várnom - oktatott ki, majd odafordult a műanyag asztalhoz és levett róla egy magazint. Meglepődtem, mióta olvas az edzőm szennylapot? És ami ennél is borzasztóbb volt...

- Miért vagyok a címlapon? - kérdeztem kikerekedett szemekkel és kikaptam a nő kezéből az újságot. Olvasni kezdtem.

A One Direction szívtiprója, Harry Styles (18) legújabb éjszakai kalandja a gyönyörű Alisha Johnsonnal (17) Úgy tűnik, hogy Harry sosem fog kinőni a felelőtlen tinédzser szerepéből és vígan bocsátkozik újabb egy éjszakás kalandokba. A hétvégén éjjel futott össze a mindössze egy évvel fiatalabb Alishával, akiről, mint megtudtuk a Johnson's Studio alapítójának lánya. A Funky Buddha tulajdonosa nem nyilatkozott, ahogy semelyik érintett sem. Szerencsénkre egy szemfüles tanú azonban velük tartózkodott a helyszínen. Elmondása alapján Harry és Alisha együtt távoztak a bárból, ám Alishán volt egy fehér férfi ing, míg partnerén csupán egy kabát. A szemtanú azt is elárulta, hogy bár a füsttől nem lehetett jól látni, egész éjszaka együtt múlatták az időt. A csapatból csak hárman voltak jelen Harryn kívül, Louis (21) Doncasterben tartózkodott, feltehetőleg párjával, Eleanor Calderrel (20).

- Hát ez remek - sziszegtem. Tényleg mérges voltam, és leginkább magamra, amiért nem láttam át a helyzetet. Amikor bemutatkoztak, már akkor tudnom kellett volna, hogy nem lenne szabad túlzottan közelednem felé. Az alkohol annyira befolyásolt, hogy a tegnap ránk - vagyis inkább rájuk - várakozó paparazzik sem zavartak.

- Amikor bementem reggel az egyik pékségbe, ezt találtam az asztalon - mondta az edzőm. - Remélem nem keveredtél semmi olyanba, amit később megbánsz - biccentett és próbált úgy viselkedni, mintha az anyám lenne. Sose értettem, hogy miért jó, ha felveszi a rettegett stílusát, hogy kikövetelje a tekinteteket, de néha meg annyira jó fej tudott lenni. Legtöbbször, amikor látta, hogy ideges vagyok vagy feszült (és az esetek többségében a családi okok miatt), ő volt az, akinek kiönthettem a szívem.

Ezután nem sokat foglalkoztam a többiekkel, a lelátó lassan kezdett megtelni nem csak edzésre várakozó lányokkal, hanem idegenekkel, akik próbáltak feltűnésmentesen videózni vagy fényképezni. Ami viszont magát a teniszt illeti, hát... szépen fogalmazva kijöttem a gyakorlatból, miután az ősszel ez az első tréningem, és ugye az egész nyarat Amerikában töltöttem a rokonaimnál, nem nagyon volt időm edzeni. Szerencsére tolerálták a bénázásom és rajtam kívül a pályán lévő lány se alázott le annyira, maximum pár ponttal. Nem kérdezett a lelátón bámészkodókról, amiért nagyon hálás voltam. A pálya szélén ültem a padon és gondoltam, hogy elmegyek levedleni az izzadt melegítőm, de Ava jött vissza.

- Azt hittem elmentél.

- El akartam - helyesbített. - De a bejáratot eltorlaszolják idegenek. Képzeld, mindegyiknek van a kezében egy-egy papír One Direction felirattal. - Nevetve fejezte be a mondandóját, mintha ez vicces lenne. Valójában a reakcióm kívülről higgadtnak látszott, belülről sikítottam. És most hogy fogok hazajutni? - tettem fel a költői kérdést magamban.

- Alisha, hol vagy már? - hallottam apám hangját a vonal túloldaláról. Kicsit idegesnek tűnt, megértem.

- Itt ragadtam a pályán, mert pár száz rajongó azt hiszi, hogy velem vannak a fiúk - adtam a számomra tök értelmes magyarázatot, de ez sem volt elég.

- Miért hinnék, hogy veled vannak? - értetlenkedett apa, mire én csak kifújtam a levegőt.

- Az nem fontos.

- Azt hiszem, a legjobb lesz, ha érted megyünk.

- Mi? - kerekedett ki a szemem. - Nem gondolhatod komolyan, apa! Ha idejöttök, azzal még nagyobb lesz a tömeg. Vagy csak te vagy... Halló? Úgy tűnik letette - mondtam csak úgy Avának, aki az újságot lapozgatta.

1.: Under the lights tonight

Sziasztok!:) Izgatott vagyok, nagyon... Ez az első dolog ami megfogalmazódik bennem. Még sosem írtam hasonlót, pedig már többször vágtam a fejszém 'regényekbe', de mindig abbahagytam ihlethiány miatt. Viszont most kezd megfogalmazódni bennem egy történet, amiből a One Direction-t sem hagyhatom ki, úgyhogy elkezdtem írni egy fanfiction-t. Annyira remélem, hogy tetszeni fog, mert az elmúlt hetekben nagyon sok profi blogot olvastam és kedvet kaptam egy hasonlóhoz. Remélem az eleje nem durva, és mondjuk, khm, a 16-os rész sem zavarba ejtő. Amikor a végét írtam, nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, úgyhogy remélem nem csak belőlem fog hasonló reakciót kiváltani! :) Jó olvasást!
(Azt hozzáteszem, hogy tudom, hogy Harry nem dohányzik, de utólag visszaolvasva szerintem illik oda a nikotin szó, úgyhogy lehet, hogy ezentúl nem minden tulajdonsága fog megegyezni a karaktereimnek a való élettel. De nyugi, láncdohányost sem fogok csinálni a fiú(k)ból!:))

Hunyorogva próbáltam védekezni a nap szúrós fényétől, ami így, másnaposan nagyon fájt. És ha ez még nem lenne elég, a halántékom is úgy lüktet, hogy majd belehalok. Ilyen mély pillanataimban fogadom meg, hogy sosem fogok többet inni, hogy ezentúl mindig alkoholmentes koktélokat fogok rendelni. De eljön az újabb éjszaka és csak nem lehetek a társaság lúzerje, aki még egy enyhébbet sem képes leküldeni. Érzem, hogy minden végtagom ernyedten fekszik a fehér paplan alatt. Szemhéjam ólomként nehezedik, akárcsak karjaim, amikkel megpróbálom előteremteni a mobilomat. Minden egyes megmozdulásomat pokoli hányinger követi, úgyhogy pár perc múlva feladom. Aztán kezdhetem elölről a próbálkozást, ugyanis a telefonom pittyegni kezd. Feltúrom érte a tegnap viselt és csak levetett ruhát a földről, de semmi. A táskám is üres, minden tartalma körülötte van szétszórva. Nyögve adom fel és hagyom, hogy magába szippantson a rosszullét, bűntudat és a félelem. Ahogy kijön minden belőlem, úgy térnek vissza a halovány emlékeim a tegnap éjszakáról...

- Alisha - dörmögi egy mély rekedt hang a fülembe. Alkoholos és nikotintól bűzlő leheletét érzem magamon, ahogy csiklandozza a nyakamat. Megmosolyogtat, hogy rászorítja a derekamra a kezeit, mintha a saját lábán képtelen lenne megállni.

- Rendeljünk mééég! - hasít a levegőbe egy fekete hajú, kábé velem egyidős fiú hangja, ő pedig a legjobb barátnőmet tartja az ölében. El sem tudom hinni, hogy összeolvadt a két társaság, hiszen először csak egymástól távol szemeztünk. Azt hiszem az enyémnek zöld szeme volt, de nem vagyok biztos benne, hogy jól láttam. A saját fekete ruhám is kéknek tűnt, ahogy a hely reflektorai megvilágították. A zene olyan hangos volt, hogy a dobhártyáimat sem éreztem...

- Csókolj meg! - dörmögi megint a mély hang a fülembe, de szavai összefolynak. Kezeimet a nyaka köré fontam és a tánctér közepén lassúztunk egy tuc-tuc számra. Azt hiszem a többiek szemöldök ráncolva nézték a jelenetünket. Elnevettem magam - mindig nevetek, ha bizonyos mennyiségű alkoholt elfogyasztok -, és először nem akartam engedelmeskedni. Ódzkodtam egy idegennel való smárolástól, amely ellen azt az érvet hoztam fel, hogy mindegy, holnapra úgy sem fogunk rá emlékezni. Mellettünk a legjobb barátnőmet húzta be a fekete hajú srác az emberek közé és őrült tombolásba kezdtek. Még mindig a szemébe néztem a fiúnak. Most már megállapítottam, hogy tényleg zöldek a szemei. Olyan ismerős volt. Beletúrtam a göndör hajába és közelebb hajoltam hozzá. Feszíteni akartam a húrt. Olyat akartam tenni, amit még soha életemben nem tettem. Szánk súrolta egymást...

Éreztem, ahogy teste nekinyom a hideg csempének és az enyémhez feszül. Érdes kezét egyre lejjebb csúsztatta, végül a térdhajlatomnál felemelt és a mosdópultra ültetett. Kigomboltam fehér ingét, valósággal letéptem a fiúról. Kezemet végigvezettem kidolgozott felsőtestén, amitől felnyögött. Szánk most nem csak érintette egymást, hanem valósággal összeforrt. Olyan mohón falta az enyémet, mint aki erre éhezett napok óta. Ha akartam se tudtam volna megálljt parancsolni. Nem akartam. Minden pillanatát élveztem, ahogy végigvezeti ujját a gerincem vonalán. És ahogy az öv csatja a földre hullik...

Elképedve néztem farkasszemet a tükörképemmel és először fel se ismertem magam. Szemem alatt az alvás hiányától megjelentek apró foltok, arcom is olyan beesett volt és hamuszürke. Gyengéden léptem a fürdőből a szobámba, és kinyitottam az ablakot, hogy a szobám megteljen friss levegővel. Fejem hátrahanyatlott és már nem is zavart a napfény. Széttártam a karom.

Visszafordultam, hogy visszafeküdjek az ágyba és mondjuk, holnapig ki se kelljek belőle, de megakadt a szemem egy fehér rongyon, ami a táskám mellett volt összegyűrve. A gombok néhol hiányoztak róla. Remegő kézzel emeltem fel, és rádöbbentem, hogy a fiú, aki magáévá tett tegnap éjjel, ugyanilyet viselt. Az alig látszó pólójátékos logó ott virít a jobb oldalán és ahogy közelebb hajoltam, hogy megszagolhassam, akkor megcsapott az az Armani illatfelhő, amitől megint émelyegni kezdtem. Riadtan kapkodtam körbe a tekintetem, és kutattam a többi holmi után, de nem találtam semmit, ami arra utalt volna, hogy az ágyamba is beengedtem volna. Magamra vettem az ingem, és az eszemnek megálljt parancsolva, szívből elmosolyodtam. Beleszagoltam még egyszer.

Ahogy közlekedtem a szobámba, fel se tűnt, de egyre csak ő rá tudtam gondolni. És magamra, hogy mekkora egy feslett nő lettem tizenhét éves létemre. Résnyire kinyitottam az ajtót és körbeszaglásztam, hogy megbizonyosodjak, senki sincs itthon. A fenti folyosó üres volt. A váza magányosan állt, a képeken visszatükröződő mosolygó lányka csak a régi önmagammal szembesítettek

- Nehogy felkeltsétek, mert utána nagyon morcos lesz, és azt higgyétek el, nem akarjátok tudni - hallottam apám dorgáló hangját. Vajon kit oktathatott ki? Mármint, kiket? Az utóbbi hetekben többen is megfordultak a házunkban, mert papírügyeket kellett intéznie az újabb dalfelvételekkel kapcsolatban, de semelyik ügyfele nem jelent meg délnél hamarabb. A mostohaanyám valószínű, hogy bent van a városban, és majd csak délután jön haza. Hirtelen már nem is tűnt olyan jó ötletnek lemenni, pedig ahogy összeszorítottam a szám, éreztem, hogy száraz. Akár egy sivatag, a torkom is kiszáradt és szúró érzéssel tölt el, ha nyelnem kell. Bizonytalanul, de összehúztam az inget, ami még mindig rajtam volt. A lépcsőnél megálltam egy pillanatra, mert megint meghallottam a beszélgetésfoszlányt:

- Vissza kell mennem a városba, mert Niall és Liam elakadtak. Nem értem Niall miért nem tud várni öt percet, míg kap valami ételt - hallom apám villámként hasító hangját. Nem értettem, milyen Niall? És ki az a Liam? Egy lépést tettem lefele, de bele kellett kapaszkodnom a korlátba, különben lezuhanok.

- Szerintem megleszünk - hallottam egy eddig még ismeretlen hangot. Kicsit nyájasnak tűnt, de amúgy teljesen átlagosnak.

- Ahha - helyeseltek, azt hiszem még ketten.

Hallottam, hogy becsapódik a bejárati ajtó, úgyhogy reméltem, hogy a nappalit meg tudom kerülni és bemenni a konyhába. Elértem az utolsó lépcsőfokig és megkapaszkodva különböző bútorokba, próbáltam elérni a legközelebbi csapig. Vizet! - könyörögtem magamban. A szédülésem annyira nem akart alábbhagyni, hogy emellett a fejfájásom eltörpült.

A nappaliból telefoncsörgés hallatszik, és imádkozom magamban, hogy egyikük se akarja felvenni.

- Szerinted felvegyük?

- Hagyd, nem otthon vagyunk, Zayn! - nevetett az, aki szerintem siettette az előbb aput. - Csak Harry telefonját veheted fel megkérdezés nélkül - hallottam a nevetésüket. Harry? Mi?

Ott álltam és megint farkasszemet néztem magammal a tükörben. Olyan volt, mintha bújócskáznánk. Nem akartam, hogy meglássanak. Megint ráeszméltem, hogy csak egy fehér inget viselek és egy csipke franciabugyit, úgyhogy még szorosabbra húztam magamon az inget és görcsösen kapaszkodtam a puha anyagba.

Már csak egy lépés választott el a konyhától, úgyhogy lebeszéltem magam arról, miszerint felfutok a szobámba. Már csak azért is képtelenség, mert éreztem térdeim remegését alattam.

Éreztem a talpam alatt a konyha hűs padlózatát. Az előbb lesütött szemem már egyszerre kapkodom három kíváncsi tekintet között, akik a szigetpult körül ülnek.

- Mondd, hogy nem mi keltettünk fel - kérlel az egyik és elém ugrik. Fekete hajában egy szőke csíkot vélek felfedezni, amit elég természetellenesnek ítélek meg.

- Öhm... - az ujjperceim már ropognak, olyannyira szorítom az inget. - Nem.

Hátrább nézek és nem is a kék szemű hercegen akad meg a tekintetem, akinek pimasz mosoly ül a száján, hanem a mellette lévő göndör hajún. Zöld szemei fel-felcsillannak és szerintem ő annyira meg van döbbenve azon, hogy mit keresek a saját házamban, mint én. Érzem magamon a kíváncsi tekinteteket, de nem tudok megszólalni, mert a szavak a torkomban keletkező gombócba akadtak. Már egyáltalán nem éreztem hányingert, se szédülést. Csak, hogy reméltem, hamarosan megnyílik a föld alattam én pedig a lehető legmélyebbre zuhanok szégyenemben.

De a tegnap este határozottabban kezdett derengeni, és ráismerek a fiúra, aki kiváltotta belőlem a másik énem a mosdóban. Harrynek hívták.

És most azt hiszem, hogy elkövettem életem legnagyobb hibáját.