18.: Should I stay or should I go?

Babes, előre is szeretnék boldog karácsonyt kívánni nektek!:) Remélem mindenkinek valóra válnak a kívánságai és megtaláltok minden ajándékot a fa alatt, amit kértetek.

Hoztam egy részt, ami koránt sem annyira karácsonyi hangulatú, bár időben kb. ugyanott járunk... Szerintem a terjedelme is rövidebb lett, de előre vetíti egy kicsit az elkövetkezendő fejezeteket. Legalábbis most először van elképzelésem a folytatásról. Már elkészítettem a 20. fejezetet és annyit elárulok, hogy nem írásból fog összeállni.

Legyetek jó! Xx

.::Hannah::.

Megint ott ültem a hófehér irodában, amiről üvöltött, hogy tulajdonosa imádja a letisztult eleganciát és a túlzott rendet. Azt mondják, hogy akinek rend van a szobájában - jelen esetben az irodájában -, annak rend uralkodik a fejében. Elnézve cinkostársamat, akit azt hiszem, most már nyugodtan hívhatok így, nem igazán a rend jutott elsőre eszembe. Egyik telefont a másik után vette fel, mert valami gubanc van az alsóbb szinteken, és akárhányszor hozzám szólt volna, újra csörgött a telefonja. Az utolsó hívásánál finoman burkolva küldte el az egyik alkalmazottat melegebb éghajlatra, majd kifújva a levegőt felém fordult és mosolyogva köszöntött. Úgy tűnik ez csak egy szokásos munkanap.
- Nem tudom, Sash, kezd bűntudatom lenni - morzsoltam a horgolt sálam szélét ujjaim között.
- Nem! - szólt rám élesen. - Eszedbe ne jusson ilyet gondolni vagy érezni! Ebben ketten vagyunk és nem szállhatsz ki a közepén!
- Ki beszél itt kiszállásról? Én csak... nem tudom, nem lehetne, hogy finomabban iktatjuk ki Eleanort? - kérdeztem félve, mert az előbbi mondatát kicsit hisztérikusan fejezte be.
Ez az egész terv, amit kigondoltunk kezd kicsit nevetségessé válni. Legalábbis szerintem. Érzem, hogy a kezdeti lelkesedésem kezd alábbhagyni, főleg, miután láttam, hogy Lou mennyire Eleanor pártját fogja. Fájt látni, hogy közöttük szinte vibrál a levegő és ahogy egymásra néznek... Az egész vissza-akarom-kapni-Lou-t akció kezdett erőltetetté válni.
- Hannah, kérlek, ne gondolj ilyesmire. Csak a cél lebegjen a szemed előtt - váltott pszichológus üzemmódba, amivel néha az őrületbe kergetett. Aztán megint megcsörrent a telefonja. - Ó, a francba!
- Nyugodtan - legyintettem és felkeltem a fotelból, hogy elhagyjam az épületet. Vissza is kéne mennem a stúdióba, de előtte még elszaladok egy kávéért, gondoltam. A kávézó elé érve már nem is kívántam annyira a kávét, amint megláttam a tíz méteres sort és az egyre csak türelmetlenkedő vendégeket. Inkább továbbmentem.
Amint befordultam a Bouyle utcába, éreztem, hogy a gyomrom összezsugorodik és a szívem is hevesebben ver az adrenalintól. Bepánikoltam. Emberek sokasága tolongott a sárga szalagok mögött, és rendőrök hada próbált egy épkézláb szemtanút keresni a tömegben, aki válaszol néhány kérdésükre. A mentősök egy barna göndör hajú fiút szedtek ki a totál károsra tört Range Rover-ből. Azonnal felismertem Harryt, aki nem is volt az eszméleténél. Végtagjait tartották a mentősök és ráfektették a hordágyra. Hátráltam egy lépést, de egy orra alatt mormoló férfiba ütköztem, aki ki volt akadva, hogy miért nem tud haladni.
Futni kezdtem, hogy senki ne ismerjen fel. Habár nem értem, miért, de rám tört a paranoiám.
Akármennyire ki akartam verni a fejemből, nem tudtam elfelejteni az aszfalton heverő letakart holttestet. A másik autó vezetője nem élte túl a balesetet.

.::Alisha::.
Kiemeltem egy tucatnyi pólót és nadrágot a szekrényemből és behajítottam a bőröndömbe. Habár csak a két ünnep között utazom, hiszen a karácsonyt a családommal, vagy mivel töltöm, kikönyörögtem apától, hogy minél hamarabb elmegyek, annál hamarabb fogom megszokni az új környezetet. Eleanor törökülésben ült az ágyamon és folyton azt kérdezgette, hogy biztos vagyok-e a döntésemben, tényleg el akarok-e menni és így tovább. Már kezdett elegem lenni belőle, de nem hibáztattam. Tudtam, hogy nincs oda azért, amit művelek, úgyhogy egy rossz szót nem szóltam.
- Szerinted ez még jó rám? - kérdeztem El-től, miközben egy kék felsőt méregettem magam előtt a tükörben. Valójában tudtam a választ, csak oldani akartam a feszültséget. Lelkiismeret furdalásom volt attól, hogy nem mond semmit. Ami pedig a blúzt illeti, már tavaly is szűk volt és gyakorlatilag megfulladtam benne, úgyhogy a szekrényem aljára visszadobtam.
- Nem rossz - húzogatta a száját.
- Nem is figyelsz rám!
- Bocsi - szabadkozott és felemelte a tekintetét, hogy a szemembe nézzen. Láttam a csalódottságot, de ugyanakkor nem mutatott semmiféle dühöt vagy haragot, amit jó jelnek vettem.
- Ugye tudod, hogy csak a két ünnep között megyek el? - lépkedtem óvatosan az ágyam felé, mintha tojáshéjakon járkálnék. Felültem mellé törökülésbe, mint a régi szép időkben, amikor átjött, hogy kibeszéljem neki a gondjaim, és ő is kiadja magából a sérelmeit. Belegondolni is rossz volt, hogy mindez megszakad. Én vetek neki véget azzal, hogy több ezer kilométerre költözöm Londontól és tőle. És Tőle.
- És mégis mennyi időre? - kérdezte pár pillanat csönd után.
- Pár... év - nyögtem ki nagy nehezen és nyelnem kellett egyet, mert megjelent a fojtogató gombóc a torkomban.
- Alisha, belegondoltál már abba, hogy elmenekülni a problémák elől valójában sokkal nehezebb? - fakadt ki, mire értetlenül néztem rá. - Mármint, előbb-utóbb utolérnek. Nem tudsz elfutni előlük, na!
- De, én nem is menekülök. Ott van a felvételi levelem, miszerint kint tanulhatok tovább - keltem a saját magam védelmére, és mielőtt elhangzott volna az utolsó szó, végiggondolva az előbb hallottakat, teljesen igaza volt Eleanornak. Mindig menekülök a problémáim elől. És ez is csak egy üres kifogás volt, hogy itt kelljen hagynom a várost, ahova minden emlékem fűz.
- Tudod mit? Igazad van, nem menekülsz. Csak megpróbálod a saját magad módján elintézni őket - bólintott idegesen és már éppen ment volna ki, amikor kivágódott az ajtó előtte.
Két riadt szempár meredt ránk, Zayn és Niall. Mindkettőjük szeme vörös volt és csillogott a könnyektől.
- Liam kiáll a kocsijával, mennünk kell! - kérlelt Zayn egy kicsit hangosabban, mint kellett volna. Eleanor rám nézett, nem értette, mi történik és én sem.
- Harry... - nyelt egyet Niall. Nehezen, de kimondta azt a két szót, ami mellkason ütött: - Autóbalesete volt.
A gyomrom gombostűnyire zsugorodott és hányingerem lett. Biztos, hogy jól hallottam? Lehet, hogy álmodom, nem? Komoly tekintetüket látva nem kételkedtem szavahihetőségükben, Eleanorral egyszerre nyúltunk a táskánkért és kettesével mentünk le a lépcsőn. Zayn nem szólt semmit, Louis kapkodott össze-vissza a földszinten, Niall idegességében harapdálta az ajkait.
- Mennyire súlyos? - kérdeztem elcsukló hangon az autóban. Senki nem válaszolt. Eddig csak a sírás kerülgetett, de ahogy kimondtam, tudatosul bennem, hogy ez a valóság. Miattam történt minden. Utat engedtem a könnyeimnek, mire Eleanor megszorította a kezem és nem is engedte el egészen a kórházig.
Mindannyiunk közül Louis volt az, aki meg tudta őrizni a hideg vérét, már amennyire, persze a nővérekkel üvöltözött, mert egyikőjük sem tudta megmondani Harry kórtermének a számát. A végén letámadott egy orvost, aki közölte, hogy a pszichiátrián lenne a helye. Ahhoz képest, hogy mindannyian jól ismerjük Lou-t, egyikünk sem nevetett ezen a szituáción.
- Maguk Styles hozzátartozói? - kaptuk a fejünket egy hang után, akinek hozzátartozója bőszen lapozgatott a pultot támasztva. Az orvos hóna alá kapta a kórlapot és biccentett, hogy kövessük.
Mindent elmondott. Elejétől a végéig. Annyira sok orvosi kifejezést használt, hogy nem nagyon értettünk belőle semmit, csak mikor elismételte mégegyszer. Harrynek megrepedtek a bordái, szerencsére nem törtek el. Agyrázkódást kapott és kisebb belső vérzése is keletkezett az ütközés következtében, de egy rutinműtéttel helyre hozták. Csodálkozva néztem a kopaszodó, kissé őszes hajú férfira, aki könnyedséggel beszélt egy emberről, aki kis híján meghalt.
- Bemehetnek hozzá, de egyszerre csak egy - közölte az orvos, majd továbbment egy másik beteghez.
Megcsörrent a mobilom, mire összerezzentem a nem várt rezgésre. Apa képe jelent meg a kijelzőn, tehát esélyem se volt kinyomni.
- Ez egy égi jel - vontam meg a vállam és felvettem.
- Hol vagy? - kérdezte apa, semmi köszönés, semmi, de jó, hogy még élsz nélkül . Már vagy két napja nem is beszéltem vele. Nem tudom, hogy neki mit jelentenek az apai teendők, de hogy valami egészen mást, mint nekem, az biztos.
- Öhm... - néztem körbe. Most mit mondjak? Ha az igazat, valószínű, hogy rohamot kap és azonnal idejön. - Eleanorral vagyok. - Mentettem a menthetőt.
- Ó, oké. Csak szólok, hogy hazajöttünk Gabival és észrevette, hogy az egyik váza a sarokban nem ugyanaz, amit ő vett még Dél-Amerikában. Tudsz róla valamit?
- Apa, most nem alkalmas, oké? Szia.
- Be akarsz menni? - kérdezte Liam, és nekem csak ekkor tűnt fel, hogy mindannyian engem vizslatnak.
Az utolsó dolog, amit akartam, az az volt, hogy bemenjek abba az elkülönített szobába és szembesüljek azzal, hogy mit tettem. Megráztam a fejem és nemet mondtam. Louis egy szomorú pillantást vetett rám és bement a terembe. Eleanorral leültünk a legközelebbi székekre és csak szótlanul meredtünk a földre. Semmit nem tudtam mondani. Többször szólásra nyitottam a szám, végül barátnőm előzött meg:
- Ugye tudod, hogy ez nem a te hibád? - kérdezte halkan. Bár inkább kijelentő mondatnak hangzott.
- Nem, El. Erről csakis én tehetek. Miattam akadt ki, miattam ült be abba a rohadt autóba és tesztelte azt, hogy mennyi a sebességhatára - fakadtam ki és úgy éreztem, minden egye szó, ami elhagyja a szám, egy kis megkönnyebbüléssel tölt el. Jól esett bevallani magamnak és hangosan kimondani a történteket, bármennyire és féltem ettől. Az iszonyú bűntudat, ami legbelül mart, alábbhagyott, de nem tűnt el. Mit művelek?
Nekem kéne sírnom Harry ágya mellett és nem kint dühöngeni.
Louis nagy nehezen, de kijött, mire rám nézett. Elkaptam a tekintetem. Addig a kis ideig míg bent volt, úgy éreztem, be akarok menni. Mindennél jobban és elmondjam Neki, hogy mennyire sajnálom. De már megint a gyávaságom győzött, mint mindig. Most az előttem álló automatát bámultam, miközben Eleanor tekintete meg fogva tartott. Mindenki bement hozzá, még El is, kivéve én. Akárhányszor rám kerülhetett volna a sor, nemet mondtam. Egyikőjük sem fűzött hozzá semmit, csak csendes bólintással elfogadták a válaszom.
Még csak azt sem mondták, hogy Harry ébren van-e vagy még altatásban.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb: hogy már napok óta nem beszéltem vele, vagy hogy amikor Eleanor itt volt, hiába kérdeztem rá, terelte a témát. Szerintem ő is, és én is tudtuk a választ, inkább csak meg akart kímélni, hogy megint sírjak. Mert nem ez lenne az első eset. A szentestén le se mentem vacsorázni apával és Gabival, helyette a szobámban gubbasztottam és csináltam a... semmit. Semmihez nem volt kedvem. Akárhányszor azon agyaltam, hogy most mit gondolhat rólam, egyszerűen rosszul lettem magamtól és a sírás fojtogatott. A bűntudatot megszoktam, szinte már családtaggá vált. Eleanor itt volt huszonharmadikán, de este hazarepült a szüleihez. Legközelebb már csak a reptéren fogunk találkozni, hogy elbúcsúzzak tőle.
- Egyél már legalább egy falatot - szakította félbe a gondolataimat apa érdes hangja. Az asztal másik végében ült velem szemben. Nem néztem rá, helyette viszont a bébirépákat vizslattam, amik magányosan hevertek a tányérom szélén. Huszonötödike van, talán napok óta most bújtam elő a szobámból. A villámra szúrtam a kiszemelt darabot és háromszori rágás után le is nyeltem.
- Most már mehetek? - kérdeztem unottan, most már apára emelve a tekintetem. Megadóan sóhajtott és rájött, hogy hiába próbálja belém tuszkolni az ételt, nem leszek attól vidámabb.
Kiskoromban mindig együtt díszítettük a fát, ami nálunk egy külön apa-lánya program volt, míg anyu a konyhában próbált főzni. Rendszerint bekapcsolt a füstjelző és olyankor nagyokat nevettünk apával, hogy anyu még egy pulykát se tud megsütni anélkül, hogy oda ne égjen. És, hogy most hogy telik a karácsony? A fenyőfát felváltotta a műfa, ami bár kísértetiesen hasonlított az igazira, még sem ugyanaz. Nem árad belőle az a jellegzetes illat, ami beteríti olykor a szobát és nem örömmel nézek rá, hiszen nem árasztja magából azt az ünnepi hangulatot. Gabi már két éve műfát vetet, mert azzal kevesebb a gond és nem kell utána porszívózni. Már nem nevetünk jóízűen anyu szerencsétlenkedésein, hiszen Gabi mindig a környék legjobb éttermeiből rendeli az ünnepi menüt, így nem kifogasolható se a pulyka, se a kuglóf.
Felmentem a szobámba és amikor beléptem az ajtón, tekintetem rögtön a félig teli bőröndömre esett. Ez már a második, és szerintem még mindig nem lesz elég a ruha, amit elpakoltam. Elmentem az éjjeliszekrényemig, és megnéztem a telefonom. Három olvasatlan üzenet, mind Eleanortól. "Na, hogy telik a karácsony? Xx", "Mikor indul a géped? Xx", "A. írj már vissza!".
Egy esemesben válaszoltam mind a három kérdésére/kérésére. Alig küldtem el az üzenetet, már fel is hívott és órákig beszélgettünk mindenféléről. Egyszer sem került szóba Ő.
Mindegy is, már csak két nap és elmegyek.