11.: Turn Up The Love

Jó estét!:) Meglepő, hogy egymás után két nap hozom a részeket, nem? Magam is meglepődtem, de annyira imádom ezt a fejezetet, hogy úgy gondoltam veletek is megosztom. A második részhez ezt hallgattam, miközben írtam, de Harry és Alisha jelenetnél, már ez ment a fülhallgatómban és ez a szám a címadó is, szóval... Jó olvasást! Xx

Első nap azt hitték, hogy csak alszom, második nap már kételkedtek, hogy minden rendben van-e, harmadik nap pedig már betegnek tituláltak...

Ma volt a negyedik nap, amikor hallom Gabi és az apám hangját, ahogy az ajtóm előtt duruzsolnak, hogy mi lehet a bajom. Semmi. Tényleg.

Féloldalt feküdtem, bámultam ki az ablakon. A kezemmel játszadoztam a takaróval. Vasárnap reggel volt, esett az eső; ennél tökéletesebb nem is lehetne a hangulatom. Igaza volt Eleanornak, amikor rákérdezett, hogy szerelmes lettem-e Harrybe. Én? - kérdeztem vissza hitetlenkedve, hiszen pont én nem lehetek szerelmes. Ahogy mart a lelkiismeret, egyre több könny csordult le az arcomon. Annyira szükségem lenne Rá. Hogy itt üljön mellettem és halk szavaival tanácsot adjon - amit a makacs fejemmel nem fogadnék meg, de a tudat, hogy itt áll mellettem, megnyugtatna. Őrültségeket vágnék a fejéhez, amit a lányok szoktak az anyjuknak, amikor nem értenek egyet, de utána belátnám, hogy igaza van.

A legfájdalmasabb része a dolognak igazából az volt, hogy nem vettem észre. Megalázottnak éreztem magam, naivnak. Magamnak is féltem beismerni, de nem azt éreztem, amikor eszembe jutottak rakoncátlan tincsei, izgatottságtól csillogó szemei, amit akartam. Nem tudtam haragudni, még csak csalódott sem voltam, sokkal inkább más érzés költözött a szívembe, ami melegséggel töltött el. Hiába szorítottam össze a fogam és próbáltam a düh legkisebb szikráját előhozni, nem ment. Szeretem. És fájt, hogy azt mondta, megcsókolta.

- Rendben, foglalok egy asztalt - hallottam Gabi édes hangját, amitől kirázott a hideg. Biztos voltam benne, hogy engem akarnak kirángatni, és egy gyorsétterem - amivel több, mint elégedett lettem volna - helyett egy puccos belvárosi étterembe kell majd az etikettnek megfelelően viselkednem és ennem a fél fogamra sem elég fantázianévvel ellátott ételcsodákat. Ez a nő nem képes beérni az átlagossal, már a falra mászom tőle. A gyomrom korgott, amivel jelezte, hogy már több, mint egy napja nem ettem.

- Bejöhetek? - hallottam meg apa halk suttogását. Elképedve nyitotta ki az ajtót, majd közelebb settenkedett, hogy leüljön az ágyam szélére. Óvatosan tette meg a mozdulatokat. - Szeretném, ha eljönnél ma velünk vacsorázni. Valamit szeretnék mondani...

- Nem akarok - ellenkeztem, nem törődve azzal, hogy a szavába vágok.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Alig öt órával később és egy kiadós hiszti után ott ültem feszengve, oxigénhiányosan a Prime étterem egyik eldugott asztalánál. Az étteremben rengetegen voltak, ahogy a tábla is hirdette, alig egy hónapja nyílt meg a közönség előtt. A pincérek tucatjával sürögtek-forogtak és bár semmi szükség nem volt rá, percenként odajöttek az asztalunkhoz, hogy rendeltünk-e, esetleg tudnak-e valamiben segíteni. Apa mindig próbálta higgadtan közölni, hogy megvagyunk, de láttam, hogy a homlokán megjelenő ráncok azt mutatták, ideges. Pár perccel később apa leadta a rendelést, és egy olyan beszélgetést kezdeményezett, aminek örültem, hogy eddig sikeresen elkerültem. Here we go...

- Miért nem akarod elárulni, hogy melyik egyetemre mész? - kérdezte, és beleivott a vízébe, amit az előbb tettek le elé. Hogy minél később kelljen válaszolnom, megint beleittam a poharamba, és közben ide-oda mozgattam a szemem, hogy keressek a tömegben valakit. Bárkit.

- Hagyd, majd elmondja, ha akarja - mondta Gabi és a műkörmös kezét apám felkarjára helyezte. Egymás mellett ültek, én meg velük szemben. Elég undorító volt nézni őket, főleg apát, hogy anya után hagyja, hogy más nő is hozzáérjen. Megint beleittam a vizembe, pedig semmi szükség nem volt rá. Végül is, most vagy soha.

- Ígérd meg, hogy nem fogsz kiakadni - kezdtem nyugodtan és ujjaimat tördeltem a ruhámon. (kép)

- Nem fogok, sőt, nagyon kíváncsi vagyok.

- Hát jó - fújtam ki a levegőt. - Kommunikációs szakra jelentkeztem... - miközben beszéltem, szemem végig lesütöttem. Azt még láttam, hogy apa szeme mosolyog, ahogy Gabi is - na, persze, ő örülhet. - New York-ba.

Az idilli boldogság egy pillanat alatt átváltott döbbenetbe, majd pedig apa dühös fejét látva tudtam, hogy nem örül. Nagyon nem.

- Szó sem lehet róla, hogy elmenj egy másik országba! - csattant fel.

- Várj, hadd fejezze be - csitítgatta Gabi, mert észrevette, hogy az étteremben nem egy ember fordult felénk.

- Nem, nem, és nem. Ha Párizsba vagy Budapestre mennél még megérteném, de egy óceánt nem könnyű átrepülni, hogy segítsek, ha bajod esik - sorolta az érveket. - Miért gondoltad, hogy egy ilyen döntést meghozz egyedül? Szerinted nem jöttem volna rá előbb-utóbb? Nem engedlek el vadidegen városba, ami veszélyesebb még Londonnál is.

- Na, ezért nem mondtam el - mutattam rá a problémára. - Azt hiszed tizennyolc évesen nem tudok magamra vigyázni?

- Tudom, hogy megtámadtak titeket Eleanorral, Harry elmondta. Csodálkozom, hogy egyidősek vagytok, mégis ő az érettebb.

- Elmondta? - Kezdtem úgy érezni, hogy a világ összeesküdött az apámmal ellenem. - Egyébként miből gondolod, hogy New York veszélyesebb bármelyik városnál? - Gondoltam, ha felhozta az ellenérveit, akkor én is felhozom a sajátjaimat, hogy miért lenne a legtökéletesebb egyetem számomra a Columbia. - Rengetegszer voltam már ott, akár egyedül, akár veletek, és nézd - hangsúlyoztam gúnyosan és magamra mutattam. - itt vagyok.

- De az egy-két hét volt, ez meg egy-két év.

- Remélem több, mert ha egyszer innen elmegyek, én nem akarok visszajönni. - Felálltam és amilyen gyorsan csak tudtam, a női mosdó felé vettem az irányt. Tudtam, hogy senki se lesz oda az ötletért.

Most döbbentem rá, miért is akarok a leginkább elmenni innen. Mert nem akarok idekötődni. Mindent magam mögött akarok hagyni, minden emléket, ami köt egy személyhez. És ha nem is tudok teljesen elmenekülni, akkor legalább ne kelljen szembesülnöm azzal, hogy látom ahogy Gabi próbál az anyám helyére beférkőzni. Sosem lesz olyan, mint ő; tökéletes ellentétei egymásnak.

A női mosdóba hevesen rontottam be, és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy rajtam kívül senki sincs itt. A tükör elé láttam, és még rosszabbul éreztem magam, amint megláttam a szürke arcom. Még a pirosító se takarta el a fehérré vált bőröm, ami jéghideg volt. Egyre mélyebben kezdtem venni a levegőt.

Egy évvel ezelőtt olyat tettem, amit azóta annyiszor megbántam, és sosem bocsátom meg magamnak. Egészen mostanáig gondoltam így, ugyanis újból megtettem. A vécékagyló fölé hajoltam és becsuktam a könnyes szemem. Undorodtam magamtól, de amit utána éreztem, sokkal jobb volt. Remegő kezeimmel kapaszkodtam és hagytam, hogy a sok érzés, ami felgyülemlett bennem, kijöjjön.

Visszamentem a mosdókagyló felé és meleg vízzel próbáltam egy kis életet lehelni magamba. Több kevesebb sikerrel, majd visszamentem az asztalunkhoz, ahol Gabi nagyban duruzsolt az apám fülébe valamit.

- Szerintem ne ítélj elhamarkodottan... Ó, minden rendben, drágám? - kérdezte elválva apámtól és rám emelte azokat a fekete szemeit.

- Ühüm - mormoltam. A pincér már kihozta az ételeket, amiket rendeltünk, lenyeltem egy falatot, amitől émelyegni kezdtem, ezért valahogy nem volt gusztusom folytatni, úgyhogy csak turkáltam a villámmal.

- Legalább egy falatot egyél - noszogatott apa, akihez a legkevésbé se volt kedvem, ezért inkább elővettem a telefonom és pötyögni kezdtem.

"Fél óra múlva találkozunk a Soho-nál?" - elküldtem az üzenetet és nem is kellett várnom, alig pár másodpercre rá jött a válasz. "Baj van? Xx" - elmosolyodtam keserűen, hogy már sose fogok tudni meglepetést okozni a legjobb barátnőmnek. "Mondjuk." - válaszoltam és a táskámba csúsztattam a telefont.

- Alisha - kezdte apa ünnepélyesen. Felállt az asztaltól és intett a pincérnek, hogy jöhet. Visszaült és fészkelődve, mosollyal a száján várta a reakciómat. És Gabiét is, aki meglepetten figyelte, ahogy a pincér elé tesz egy pezsgőt a mélyén egy gyémánttal csillogva.

- Szeretném ha itt lennél, amikor... - Köpni-nyelni nem tudtam, ugyanis elég nyálas filmet láttam már, hogy képben legyek a dolgokkal és Gabinál is hamarabb leessen a tantusz. Kikerekedett szemekkel néztem kettejüket. - megkérdezem, hogy - Gabi felé fordult és a pezsgőt szorongatva nyögte a legutolsó mondatot, amikor is úgy éreztem, hogy egy kést forgatnak bennem. - Hozzám jönnél feleségül, Gabrielle?

Egy pillanat alatt történt, hogy Gabi sikítva borult apám karjaiba, ahol most én akartam lenni és sírni. Az étteremben ülők végig minket néztek, és hogy még kínosabbá tegyem, felkaptam a kabátom és kirohantam. A csípős levegő bántotta az orrom, de jobb volt, mint ott lenni abban a giccsparádéban. Elővettem a mobilom és küldtem gyorsan egy magyarázó szöveget, hogy találkozóm van El-lel, ami igaz is volt, és talán így nem fut utánam, hogy megtudja mennyire rosszul esett az előbbi.

Az eső áztatta járdán lépkedtem, összehúztam a kezemmel a kabátom. Az emberek még este nyolckor is olyan angol optimizmussal járkáltak fel-alá és csevegtek egymással, hogy ettől még jobban magam alatt éreztem magam. Pillantásokat éreztem magamon, amik feszélyeztek, ezért még gyorsabban szedtem a lábaim. Az első utcán befordultam, ahol alig egy-két alak sétált. Ennyire még sose éreztem magam egyedül. A forró könnyek csípték az arcom, ahogy fújt a szél. Megint befordultam egy utcára, ahonnan kiléptem a Soho-ra. Járattam a tekintetem a tömegen, hogy hamarabb megtaláljam a legjobb barátnőm. Kiszúrtam egy ushanka sapkában álló lányt, akinek göndör haja hullámokban omlott a hátára, gondoltam, hogy ő lesz az.

- Hé, El - köszöntem volna, de amikor megfordult, nem is őt fedeztem fel, hanem egy teljesen ismeretlen lányt. - Ó, bocsi.

Furcsán méregetett - pf, angol szeretet -, úgyhogy tovább is álltam, mielőtt hozzám szólna.

- Alisha! - szólított meg egy hang. Ami totál nem az az édes eleanoros hang volt, hanem egy mélyebb, rekedtebb.

- Mit keresel itt? - kérdeztem és mögé pillantgattam, hátha El vele van. Legnagyobb bánatomra nem volt. - Eleanor hol van?

- Én jöttem helyette, mert nem tudott elszakadni az x-box-tól. Figyelj, nem beszélhetnénk meg? - túrt bele a hajába és végig a tekintetemet kereste. Bólintottam alig láthatóan. Testemet átjárta a jéghideg és másodpercenként remegtem. Látta, hogy fázom, úgyhogy a derekamat átkarolva vezetett a tömeg felé az autójához. A Range Rover szokás szerint rossz helyen parkolt, és amikor szóvá tettem Harry csak szem forgatva röhögött és kijelentette, hogy amíg nem büntetik meg, addig ez oké. Az út alatt nem szóltunk egymáshoz, ő az utat-, én az elhaladó épületek sokaságát és az embereket bámultam, akik egyre jobban kezdték magukat érezni. A One Direction házból kihallatszott a jókedv, leginkább a legjobb barátnőm vidám kacagása és kiabálása, hogy Louis hagyja abba. Halkan sóhajtottam és kiszálltam a kocsiból. Harry jött mögöttem, úgyhogy nem vártam meg, hogy beinvitáljon a házba, magamtól nyitottam ki az ajtót és szembesültem a csapattal, akik ledermedtek a látványomtól. Eleanor ledermedve, de még mindig mosolyogva figyelt, miközben a kezében tartotta a konzolt. Louis mögötte állt, Niall a kanapén evett, Zayn és Liam pedig ekkor jöttek vissza a konyhából.

- Ne haragudj, hogy nem mentem el, de Louis azt mondta, hogy muszáj lejátszanunk ezt az izét - mutogatott össze-vissza.

- Hé, ne kend rám - szabadkozott a barátja.

- Felejtsd el, talán nem foglak kinyírni - válaszoltam és odamentem Zaynhez, hogy kivegyem a kezéből a szeszes italt. Meghúztam, és éreztem, ahogy a vodka végigmarja a nyelőcsövem. Erre volt szükségem.

- Nekem is hagyj, szöszi. - Nem válaszoltam, csak rámosolyogtam és megint meghúztam. Másodszorra már fájdalmasabb volt, de legalább feledtette velem... Vagy mégsem.

- Mi történt? - lépett mellém Eleanor. Harry levetette a kabátját és leült Niall mellé.

- Apa megkérte annak a ribancnak a kezét - válaszoltam közömbösen.

- Akarsz róla beszélni? - Megráztam a fejem. Eleanor visszament Louis-hoz, de előtte Harrynek üzent valamit telepatikusan, mert az felállt és a karomnál fogva felhúzott az emeletre.

Végigvezetett a folyosón, be a saját hálószobájába, ami meglepően nagy volt. A beige és fekete-fehér bútorok makulátlanul álltak a helyükön, egyedül az ágy hagyott némi kívánnivalót maga után. Érdeklődve, csak hogy ne kelljen megszólalnom, néztem körbe a szobában a sötétség ellenére is. Az asztal tele volt képekkel és egy laptoppal, a falakon ott lógott pár lemezük a sok közül. A hatalmas tévé előtt pedig sorakoztak a dévédék. Déja vu-m támadt, mintha Harry nappalijában lennék.

- Sajnálom - suttogta és hallottam a parkettán, hogy lép egyet. A félig sötét szobában nem láttam sok mindent, de éreztem, hogyha megfordulok, a mellkasával találom szembe magam.

- Harry, én... - kezdtem, de hangom elcsuklott. Ha elmondom neki, azzal tönkre teszek mindent, nem? Az eszem azt diktálja, hogy mondjam meg neki, de nem vagyok képes. Nem bírom kinyitni a szám, csak állok háttal neki földbegyökerezett lábbal. A szívem azt súgja, hogy valljam be neki az érzésem, és forduljak meg, és nézzek bele azokba a gyönyörű zöld szemeibe. Annyira meg akartam találni a középutat, hogy elejtettem pár könnycseppet. Óvatosan fordultam felé. Arcáról szomorúság és együttérzés tükröződött. Nem szólt, csak letörölte a könnyeim, és kezét az arcomon pihentetve, a másikkal átkarolt és közelebb húzott, átlépve ezzel a három lépés távolságot.

- Nem érzek iránta semmit - kezdte halkan. Leszorított szemhéjjal álltam, és éreztem, hogy szája a homlokomhoz tapad. - Bárhova megyek, bármerre nézek, csak téged látlak. Nem tudom miért, de mindenről te jutsz az eszembe. Nem akarlak elveszíteni ezért.

Megint remegni kezdtem, de nem azért mert fáztam, hanem mert ezt váltotta ki belőlem. Forró leheletét éreztem az arcomon, és a közelsége már olyan versenyt váltott ki a szívemben, hogy úgy éreztem, menten szétrobban. Ha nem tartott volna a karjai között, tudom, hogy a térdeim összecsuklottak volna. Felnéztem a szemeibe, amiben megint azt a pajkos csillogást véltem felfedezni. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Lassan emeltem el ajkaim az övéről. Egy mosoly húzódott a száján és visszacsókolt ráérősen, szenvedélyesen. Most éreztem a legmegfelelőbbnek elmondani, azt amit közölni akartam vele már napok óta:

- Szeretlek - suttogtam. Féltem a reakciójától  ezért megint lehunytam a szemeim és még jobban szorítottam magamhoz, hogy ne tudjon kibontakozni olyan könnyen az ölelésemből.

- Szeretlek - ismételte a szavakat, amik miatt újra könny szökött a szemembe és megkönnyebbülést éreztem, mintha száz kilónyi probléma esett volna le a vállamról. Más kérdés, hogy ott maradt százegy másik...

Újra a számra tapasztotta az övét és mohón falta, mintha ezer éve erre várna. Kezeit lejjebb csúsztatta és a ruhám alatt a combomba markolt, hogy az ölébe vehessen. Összekulcsoltam a lábaimat a dereka körül és egyik kezemmel beletúrtam a hajába, a másikkal meg az enyémet söpörtem a fülem mögé. Belemosolyogtam a csókunkba, amit megszakított, hogy hátranézhessen és betájolja az ágyat. Lágyan dobott le a puha matracra, a párnák közé. Ujjai végighúzta a kulcscsontomon, amit ezernyi csók követett.

Ez... Ez határozottabban jobb volt, mint az első.

A mosdó hideg márványa helyett egy test volt alattam, ami halkan szuszogott. Még álmában is a kezem cirógatta, amitől megborzongtam. Hallottam, hogy a szíve egyenletesen ver. Mellette feküdtem meztelenül a takaró alatt és élveztem, hogy felhevült testünk összeér. Ezekben a percekben úgy éreztem, hogy minden megszűnt körülöttem, és nem féltem, hogy mi lesz holnap. Nem aggódtam a zavaró tényezők miatt, amik nyomták a vállam. Ott és akkor csak én és Ő voltunk. Mi voltunk.

10.: But what went on last night?

Hello, again! :) Most két nap alatt sikerült megírnom egy részt, köszönhetően a hétvégének és lehet, hogy ma még belekezdek a következőbe. Először is, a blogom látogatottsága egyre csak növekszik, úgyhogy szeretném megköszönni. ♥ A másik, hogy Caroline-t próbáltam nem egy idegesítő személyiséggé kreálni, de végül is nem ment, úgyhogy megmaradt a mindenbe-beleütöm-az-orrom karakter, de akkor is pozitívan hat H&A kapcsolatára, tudom. És az utolsó fontos dolog, hogy kibővítem két szereplővel a listát oldalt, akik igazából eddig is jelen voltak, - Adam és Gabi, Alisha apja és mostohaanyja -, csak eddig még nem nagyon szólaltak meg, de mostantól behozom őket is a képbe. :) Jó olvasást! Xx

- Na jó, ezt nem veheted meg - panaszkodott Harry, miután elcipeltem ruhát választani.

- De ez az eddigi legjobb - mondtam felháborodva. Már nem mintha nem lenne beleszólása abba, hogy mit viseljek egy díjátadón. Vigyorogva mondtam neki igent. Életemben egyszer voltam ilyen eseményen, és imádtam már csak a hangulat miatt is. Az őrjöngő tömeg, a zene, amire lehet tombolni és persze a világsztárok, akik fellépnek előttünk élőben. Az egész egy leírhatatlan élmény, amit egyszer élőben mindenkinek át kell élnie.

- Ha ebben jössz el... - lépett közelebb és a mondatot félbehagyva inkább egy csókkal fejezte be mondandóját.

Derekamnál fogva tolt hátra, száját az én ajkaimon pihentetve. Hatalmas akaraterő kellett, hogy ne segítsek neki, de az eladó már harmadjára krákogott mellettünk csípőre tett kézzel.

- A ruha jó lesz? - kérdezte a szemüvegét feljebb tolva.

- Tökéletes - válaszoltam, mielőtt Harry tette volna helyettem.

A halk győzködésem, miszerint nem kell kifizetnie a ruhát, már egyre hangosabb lett, de végül a kezét a számra tapasztva vette elő a pénztárcáját. Vagyis csak próbálta, mert eléggé szerencsétlenkedett.

- Hogy mondod? - kérdezte húzva az agyam, miközben az egyik zsebéből a másikba tette a kezét. Mikor már másodjára próbáltam formálni a szavakat, persze nem hallotta, de én tudtam, hogy a kabátzsebében van. - Ja, hogy itt - csapott a homlokára a kezével, amit elemelt a számról.

- Végig tudtam, hogy ott van.

- Na, persze.

- Tudod, ilyenkor sajnálom, hogy nyaltam meg a kezed - vetettem oda tettetett gúnnyal és a szatyrot boldogan fogva léptem ki a boltból Harry oldalán.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A tömeg már a megőrülés határán állt, mi sem bizonyítja jobban, hogy a sikítástól már fájt a fejem. A fiúk még a vörös szőnyeges bevonuláson estek túl, mi Eleanorral kézen fogva osontunk be a hátsó ajtón.

- Elnézést, de ide csak itt dolgozók, illetve a fellépők jöhetnek be - állított meg minket egy kétméteres férfi, aki még motyogott valamit a fülesébe. Elénk tartott kezéről le tudtam olvasni, hogy nem használhat gyakran kézkrémet, mert bőre kirepedezett és száraz volt. Kopasz fején visszatükröződött a folyosó lámpának fénye.

- Én Eleanor vagyok Louis barátnője - kezdte El, és a férfi vonásai megenyhülni látszottak. - Ő a legjobb barátnőm Alisha és szegényre vigyáznom kell - suttogta a kezével eltakarva az utolsó szavakat.

- Hé - ébredtem fel és kirántottam El kezéből a kezemet.

- Látja, még őrült is? - ingatta a fejét.

A férfi már kapkodta köztünk a tekintetét.

- Jól van, menjenek - indult el, majd visszafordult. - De vigyázzon a barátnőjére!

- Úgy lesz - mosolygott a legjobb barátnőm.

- Utállak - sziszegtem, miközben a Grape Drank ritmusa teljesen magával ragadott. 

- Dehogyis, te imádsz engem - nevetgélt.

Megforgattam a szemem és ahogy végigsétáltunk a fehér folyosón, kezdett frusztrálni a sok ember. Idegenek futkostak fel-le hajszárítóval, egy egész drogériával a hónuk alatt, vagy kamerákkal és kiabáltak egymásnak, hogy minden elkészüljön a körülbelül fél óra múlva kezdődő gálára. Eleanor elvezetett a fekete falak mögé - ami a bűvös 'színfalak' szóra hallgatott -, vigyorral az arcán nézte a tömeget. Plakátok voltak a kezükben különböző felirattal. Vagyis igazából csak One Direction és Taylor Swift nevek voltak csillogó feliratokkal és mindenféle jópofa üzenetekkel.

- Hát itt vagytok - szaladt felénk Niall, miközben egy hot-dogot gyömöszölt a szájába. - Mi vagyunk az ötödikek, úgyhogy nem kell sietnünk.

- Honnan szereztél kaját? - kérdeztem elképedve.

- Csomó van az öltözőnkben.

Több se kellett nekem, azonnal karon ragadtam Eleanort és Niall-t követve léptünk be a 'One Direction' névtáblával ellátott ajtón. A fiúk a kanapén döglődtek, vagyis leginkább csak Zayn, aki mivel laposakat pislogott, úgy tűnt mindjárt elalszik. Louis és Harry beszélgettek jókedvűen, aztán még nagyobb lett a mosolyuk, amikor bementünk.

- Na, végre - ölelt meg Harry és a szájfényem miatt csak az arcomra nyomott egy puszit. - Gyönyörű vagy - suttogta, csak úgy, hogy én halljam.

- Tudtam én, hogy jó ruhát választottam. - Fejem a nyakához hajtottam és csak egy másodpercre magamba szívtam a fűszeres illatát, ami bódítóan hatott. Éreztem, hogy a kezeimre csúsztatja az ujjait és erősen megszorítja az én ujjaimat.

- Izgulsz? - kérdeztem kicsit elképedve. Nem értettem, hogy hogy izgulhat egy olyan valaki, aki már pár százszor átesett egy fellépésen.

- Igen.

- Nincs miért - csókoltam meg és már nem is érdekelt, hogy elkenődik a rúzsom.

- Srácok, jöhettek! - nyitott be egy szőke hajú nő az öltöző helyiségbe egy jegyzettömbbel a kezében. Bőszen lapozgatni kezdte, közben a fiúk felsorakoztak, mi meg utánuk álltunk, hogy azért valameddig elkísérjük őket. - A hármas lépcsőhöz menjetek, ott majd szólnak, ha tiétek a színpad.

A folyosón végighaladva én Eleanor mellett mentem, Harry pedig előttem és közben faviccekkel próbálták egymás között oldani a hangulatot. Amint felléptek a színpadra, mintha kicserélték volna őket és a tömeg hangos sikításától még élénkebbek lennének, énekelni kezdtek.

El-lel billegve énekeltünk velük és közben magunkat is szórakoztattuk, körülbelül három számot kellett végighallgatnunk. El szólt, hogy keres egy mosdót, mert bár már az elindulásunktól kellett pisilnie, mégis csak most jött rá igazán a szükség.

- Bocsi, nem te vagy Alisha? - kérdezte egy nyálas hang, mire ijedten megfordultam. Rám ijesztett  hiszen nem hittem volna, hogy bárki megismer, de még egy elvetemült rajongónak se gondolhattam, mert annál jóval idősebbnek nézett ki. Talán harminc év körüli lehetett, és tökéletes sminkkel, hajjal, öltözettel állt előttem. Egy kicsit bizonytalanul, de bólintottam, mire szája széle felfelé görbült.

- Kérd meg a barátodat, hogy legközelebb ne közelítsen felém félreérthetően, mikor ittas, mert másnap magyarázkodhatok mindenkinek - mondta. Teljesen le voltam sokkolva, ő most Harryről beszél?
- Tessék?
Nem válaszolt, csak lemondóan nézett rám és megfordult. El akkor ért vissza és kérdezgetett, hogy mi volt ez az előbb. Bár én is tudnám.
- Ki volt ő? - kérdeztem, mert még a nevét se tudtam.
- Caroline. Harry egyik volt 'barátnője' - magyarázott, macskakörmöket rajzolt a levegőbe. - Tudod, még az X-faktor alatt ismerkedtek meg. Ha engem kérdezel, szerintem Styles csak játszani akart a hír... - folytatta volna, de félbeszakítottam.
- Oké, hagyd.
- Alisha, ne ítélj, mielőtt nem beszéltél Harryvel - nézett a szemembe.
Sajnos más késő volt. Pontosan erre mondta El a kávézóban, hogy Harry nem tud kötődni, és ezt  mondtam Harrynek, hogy tudom, milyen. Nem bír lehorgonyozni egy ember mellett. Úgy éreztem, hogy a fejem szétrobban a sok gondolattól, úgyhogy muszáj volt friss levegőre mennem.
- Várj, megyek veled - ajánlkozott El, de leintettem.
Végigmentem a hosszú folyosón, majd balra és kivágtam a fekete vasajtót, ami egy csendes utcára nyílt. A magassarkúban rohanástól még jobban kifulladtam, mint hittem, úgyhogy a térdemre támaszkodva próbáltam mélyeket lélegezni. A bőröm egy pillanat alatt libabőrössé vált a csípős hidegtől, ami rettentően jól esett ezután a fullasztó parfümáradattól bűzlő helyen. A hátam mögé rejtettem a kezem és úgy dőltem a jéghideg téglafalnak.
Előttem egy középkorú férfi haladt gyorsított tempóban kezében egy újsággal. A másik kezében egy jókora szendvicset tartott.
- Elnézést - szólítottam meg bizonytalanul.
- Maga nem fázik? - kérdezte, miután körbenézett, hogy megbizonyosodjon, én szóltam-e neki. Könyörgöm, ketten voltunk abban az utcában.
- Nem, de... Elkérhetném egy pillanatra az újságot? - szó nélkül odaadta. A The Sun volt a hasábokon óriási felirattal. London egyik pletykalapja, gondoltam, csak írnak valamit a tegnapról, ha már semmire se emlékszem.

Remegő kezekkel visszaadtam a lapokat, annak ellenére, hogy legszívesebben összegyűrtem és elhajítottam volna őket. A férfi furcsállóan tekintett rám, és egy harapás után a szendvicséből nyugodtan folytatja az útját. Bármennyire nem akartam visszamenni az épületbe, muszáj volt. Ó, a fenébe, mikor lettem én ennyire kötelességtudatos? Mindig megtaláltam a kibúvókat a kötelező családi, vagy iskolai programok alól. Most is sikerülnie kell. A borítéktáskámban kutattam a telefonom után, és reménytelen sóhaj kíséretében vettem elő. Hogy tud egy ilyen kis táskának nem mondható valamiben is eltűnni egy telefon? Megnyomtam a kör alakú gombot, mire az egész képernyő kivilágosodott és a fehér háttérképem elvakította a szemem. Mindjárt tíz óra, ez volt az első amit megnéztem. A második pedig öt nem fogadott hívás és két esemes. Egy Eleanortól, hogy bárhol is vagyok, ne csináljak hülyeséget - régi jó barátnőm, ismer, mint a rossz pénzt. A másik esemes pedig egyáltalán nem volt meglepő. '??? HOL VAGY???' - Harry küldte, és a nagybetűk és kérdőjelek halmazából arra következtettem, hogy aggódik. Kicsit.
Mivel fáztam, kinyitottam a vas ajtót. Testem még mindig remegett a hidegtől, de már jobban éreztem magam, miután megcsapott a meleg. Arra a következtetésre jutottam, hogy semmi értelme elfutnom - magassarkúban hova mennék? -, és seggrészegre innom magam. Bátortalanul léptem be a küszöbön és külön ügyeltem arra, hogy tényleg belépjek és ne essek hasra. Kifújtam a levegőt és végigmentem az úton, amin kiszaladtam. Csak friss levegőre volt szükségem, mert úgy éreztem megfulladok. De valójában fogalmam se volt, hogy magyarázom ki a dolgokat.
- Hol voltál? - jött ki a szobából Eleanor és egy nyugodt sóhaj kíséretében megölelt. - Harry már az őrültség határán állt.
- Képzelem - motyogtam és lefejtettem El kezét a vállamról. Kérdően néztem rá biccentettem egyet a fejemmel.
- Menjünk? - tért rá a lényegre halkan. Nem válaszoltam. Mondta, hogy jön mindjárt, csak visszamegy a kabátunkért és elköszön Louis-tól.
Alig lépett be az ajtón és csukódott be, megcsapott az a jellegzetes illat, ami szerintem örökre belevésődött az agyamba.
- Hol a francban voltál? - kérdezte aggódó hangsúllyal és magához szorított. Földbe gyökerezett lábakkal álltam háttal neki, de még így is láttam lehunyt szemeim előtt a nyugodtságot, ami átvette a helyét az arcán. Megfordultam.
- Harry, ne - toltam el magamtól, miután kicsit kibontakoztam a karjaiból. Mélyen a szemébe néztem és láttam, hogy a csillogás már sehol sincs, eltűnt. Aggódóan fürkészte az arcom.
- Mehetünk - lépett ki Eleanor, megmentve a helyzetemet, hogy kimondjam elsőre, amit gondolok. - Ó, várj bent hagytam... a... izé, szóval - fordult vissza.
- Azt hittem elmegyünk ünnepelni - képedt el Harry, kezeit a derekamon hagyta.
- Szólj Caroline-nak, hogy jöhet - vetettem oda gúnyosan.
- Mi... Honnan tudod?
- Ő mondta. - Kezeit zsebébe csúsztatta, amit irtó szexinek találtam volna, főleg ez a póz, amibe beállt. Ó, és azok a cuki rakoncátlan fürtjei, amik a homlokába hullanak... Mit csinálok? - Harry, mi történt tegnap éjjel?
- Caroline tegnap csatlakozott hozzánk - kezdte hosszas hallgatás után a rekedtes hangján. Tekintete fogságba tartott, ha akartam volna, se tudtam volna nem máshová nézni. - Csak két percet kért, hogy elmondja, az interjúnk, amit felvett... Szóval valaki tönkretette azt a rohadt diktafont és újat kell csinálnunk. Aztán... - idegesen túrt bele a hajába. - Nézd, nem tudom mi történt. Kimentem vele az autóhoz, azt mondta, kint hagyta a mobilját, erre megcsókolt - mielőtt a reakciómat megvárta volna, rögtön magyarázkodni kezdett. - Hidd el, nem jelentett semmit, részeg voltam, és nem tudom mit csináltam... Rögtön leállítottam, de arról már nem írnak az újságok - motyogta.
Teljesen lesokkolva álltam előtte. Hogy meglepett volna? Nem. Határozottan nem. Mégis mit vártam? Lélekben fel voltam készülve, hiszen előbb olvastam el az ominózus cikket, csupán a szájából akartam hallani az igazságot. Nem is érdekelt, hogy az újságok már nem írták meg mikor leállította. Ez olyan volt, mint egy bűncselekmény. Voltak rá tanúk, több tucat, akik meg is örökítették, de valahogy nem minden részletet mondtak el. Azt kívánom, bár ne olvastam volna azt az átkozott cikket. Már megint kezdtem közel engedni magamhoz valakit, akiről azt hittem, fontos nekem. Tévedtem. Három évig kellett tűrnöm a magányt, még Eleanor sem tudott kizökkenteni a gondolataim közül, ha egyszer rám jött az öt perc depresszió. Az apámra nem számíthattam, amióta anya elhunyt. Teljesen a magam ura kellett, hogy legyek és volt körülbelül egy hetem, hogy túllépjek mindenen és felnőjek; de ezek szerint nem sikerült, mert folyamatosan hibázom. Úgy érzem, csalódást okozok Anyunak.
Eleanor lassan nyitotta ki a fehér ajtót és óvatosan dugta ki a résen a fejét, mint aki körbeszaglászik. Ha nem lettem volna sokk alatt, elterülve nézném a filmbéli jelenetet. Hátranéztem, jelezve, hogy jöhet. Kinyitotta az ajtót és a többiekkel együtt jött ki. Remek, ez hiányzott - fortyogtam magamban.
- Mehetünk? - csapta össze a tenyerét Louis és a többiek is heves bólogatásba kezdtek.
- Kösz, nem. Még mindig nem hevertem ki a tegnapit - Harry tekintetét kerestem, aki a földet bámulta. Idáig hallottam, ahogy kattog az agya; azt már sajnos nem tudtam, hogy min gondolkozik, de valamin nagyon törheti a fejét.
- Naaa - Niall átkarolta a vállam. - Minden rendben? - suttogta a fülembe, hogy csak én halljam. Megráztam a fejem és átvettem Eleanortól a kabátom.
- Jó szórakozást - intettem és elindultam.
- Hazaviszem, nehogy valami... - mondta és követett. - Hülyeséget csináljon - vetett egy rosszalló pillantást Harryre és próbált utolérni, már amennyire a magassarkúja engedte.

9.: I just wanna lay in my bed

Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen későn jöttem résszel, de ezen a héten sok minden összejött. Nyvt javító, kémia javító - jól van, annyira nem rossz a helyzet:D -, fizika doga, töri doga, ami végül nem volt, de helyette egy irodalom doga, amit pedig nem is jelentett be előre, mindegy. DE szerencsére holnap diáknap lesz, úgyhogy a mai napon csak írtam-írtam és olvastam. Köszönöm a türelmet, jó olvasást! Xx

Ps. Azért ez a kép... megöl.

Az elmúlt egy hónapom nagyon mozgalmas volt: kezdjük ott, hogy nekiálltam tanulni a vizsgáimra, amiken kitűnően kell teljesítenem ahhoz, hogy bejussak álmaim egyetemére. A jelentkezési lapokat gondosan töltögettem, hála annak, hogy betöltöttem a tizennyolcadik életévem, apának nem nagyon kellett ezekkel foglalkoznia. Intéztem minden apróságot, és az igazgató is meg volt elégedve velem. (A lehető legtöbb tantárgyat előrehozottként csináltam.) A magyar és történelem felmérésen szerintem jól szerepeltem - ezekre nagyon ráfeküdtem, volt, hogy éjjel se aludtam, mert magoltam a csatahelyszíneket évszámokkal és próbáltam valamihez kötni őket, hogy ne keverjem össze -, a kémia vizsgám lehet, hogy nem lesz annyira jó, mint amilyenre számítottam, de legalább a tanárok fellélegezhettek, hogy nem robbantom fel a sulit. Mivel hivatalosan is befejeztem a gimnáziumot, elkezdtem élvezni a szabadság ízét.

Eleanorral a vizsgáim miatt mindennap beszéltünk, és nem hagyta abba a bocsánatkérést, amiért szó nélkül lelépett. Már hozzá szoktam, hogy a mi kapcsolatunk ilyen. Vagy ő, vagy én eltűnök, de aztán mindig visszatalálunk a másikhoz. Csütörtökön, amikor az utolsó vizsgám is megvolt, átjött és csaptunk egy csajpartit. Csináltunk popcornt és benyomtunk egy brutál horrorfilmet, ahogy régen... És egészen addig nem is volt ijesztő, amíg nem hallottunk hangokat lentről.

- Te is hallottad? - kérdeztem remegve a takaró alatt. El a popcornból csipegetett és felém fordította ijedt ábrázatát.

- Nehogy azt mondd, hogy zombik, mert sikítani fogok - suttogta.

Kettőnk közül, mint mindig, én voltam a bátrabb és lassított felvétellel kimásztam a fehér paplan alól. Gondoltam, mivel nem várunk vendéget, se zombikat - remélem -, ezért nem öltözöm fel. A pizsamám volt rajtam, csupán egy lila top és fekete rövidnadrág. Kinyitottam a szobaajtót és kidugtam a fejem a sötétségbe.

- Csukd be! - könyörgött Eleanor.

- Ó, nyugi már - fordultam vissza. - Ugye tudod, hogy nincsenek zombik?

- Öö.. persze. - Arca megszeppent volt és bátorságát mutatva kimászott a paplan alól ő is.

A hangokat még mindig hallottam, és pusmogásokat is, amik eléggé összefolytak. Bátortalanul rántottam magammal legjobb barátnőmet, akinek szívverését szerintem kilométeres körzetből meg lehet hallani.

- Miért nem kapcsolunk lámpát? - kérdezte, már-már remegő hangon.

- Abban mi a poén? - kuncogtam, de ez inkább volt félelemtől való vacogás. Lementünk a lépcsőn, a nappaliba  ahol tudtam, hogy van lámpa. Sok éves rutin, hogy a vak sötétben is eligazodom, de először vakon kezdtem tapogatózni. Halk torokköszörülést hallottam. És valami szövetdarabot fogtam meg, aminek ismerős illata volt. Másik kezemben El kezét szorítottam.

Egyszer csak valaki felkapcsolta a villanyt és... Akkorát sikítottunk, hogy a házat csak a gerendák tartották össze.

- Mi a francot keresel itt? - ütöttem bele egyet a mellkasába, de ahogy a szemébe néztem, elmosolyodtam. Göndör haja kuszán állt. Ki volt öltözve, ingbe, fekete nadrágba. Csak úgy, ahogy a többiek is. Mögötte állt Zayn, Niall, aki fogta a hasát a nevetéstől, miközben Zayn vállát ütögette tehetetlenségében, és mellettük Liam nézett egy amolyan 'mondtam nekik, hogy ez rossz ötlet lesz' módon. Mire kijöttem a sokkból, El Louis karjaiban talált menedéket, de mondanom se kell, nem volt mitől félnie.

- Megyünk megünnepelni a szülinapost - villantotta rám az ezerwattos mosolyát és megcsókolt. - Boldog szülinapot, szexi!

- Boldog szülinapot! - kiáltották egyszerre és - Isten tudja honnan - Niall előrántott egy olyan szerpentinnel teli valamit, amit szétdurrantott.

- Köszönöm - suttogtam és belepusziltam a nyakába.

- Na, menj öltözz fel - pajzán vigyor ült az arcára, de még mielőtt belelkesült volna, lelomboztam. Csak egy csípést kaptam a fenekembe, amit nyelvkiöltéssel viszonoztam. Eleanorral ketten felfutottunk a lépcsőn és készülődni kezdtünk. Felöltöztem (kép) és El-t is elláttam pár ruhadarabbal.

Amúgy, Harry... A sok magolás miatt nem sokat voltunk együtt, sőt, mivel ők az interjú és stúdió szerelmi háromszögben éltek, valósággal halálra volt ítélve ez. Nem tudom, hogyan nevezzem, de nem mondta ki, hogy a barátnője lennék vagy ilyesmi. Élveztük egymás társaságát és kihasználtuk mindenféle előnyét ennek. A legtöbb éjjel együtt filmeztünk és beszélgettünk értelmetlen dolgokról. Az utóbbi időben már Eleanor figyelmeztetett, hogy hanyagoljam már Harryt, és töltsek a legjobb barátnőmmel több időt, hiszen nem sokat van itt Londonban. Ami azt illeti, nem is vettem észre, mikor váltam ennyire ragaszkodóvá? És még valami, de, Eleanor majdnem minden héten iderepült Manchesterből. Legalábbis a hitelkártyám szerint.

A buliban több régi barátommal is összefutottam, de teljesen véletlenül. A fiúk nem szerveztek nagy bulit, igazából csak heten voltunk, együtt. A szívemhez nőttek, amióta találkoztunk azon a reggelen. Eleanorral egész este együtt táncoltunk, ittunk, gyorsan fogytak a koktélok és a végén már nem is volt hely az asztalon az újaknak. Nos, többre nem is emlékszem, mert miután kiabáltam egy 'YOLO'-t, vadul beleittam mindenbe, amit találtam...

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Éreztem magamon valaki tekintetét, de annyira nehéznek éreztem a szemhéjamat, hogy nem volt erőm felnyitni. Libabőrös lett a karom, ahol végigsimította egy kéz. Elmosolyodtam és lassan emeltem fel pilláimat. Egy csepp másnaposságot sem éreztem, még meg is lepődtem, hogy ilyen hamar letudtam a fájdalmas részét a tegnapi bulinak.

- Jó reggelt, szépség! - hallottam rekedtes hangját és a hang irányába húztam a fejem. A homlokomat, majd a számat is megpuszilta. Felültem, mert Harry nem egyedül volt, hanem egy nagy tálca reggelivel. Nem is tudtam, hogy főzni is lehet a konyhánkban; sosem láttam még benne senkit. A tálca tele volt melegszendvicsekkel és pár rózsával, amin meghatódtam, mert a tizennyolc évem alatt még senki se hozta nekem ágyba a villásreggelit.

- Mennyi az idő? - kérdeztem tőle.

- Tizenkettő múlt - válaszolta és az ölembe tette a tálcát. Ó, szóval ezért nem érzek semmit, valószínűleg a kómás-hányós reggelemen túlléptem, és egy megújult én kelt fel hat órával később az ágyból.

- Niall is jön? - kérdeztem felvont szemöldökkel elbambulva a kajamennyiségen, de eleresztve a füle mellett a kérdésem, csak elővette a mobilját. - Mit csinálsz? - nevettem fel hitetlenül.

- Tudod, nem minden nap teszek ilyet, szóval... megörökítem- vonta meg a vállát játékosan és egy csókot nyomott az arcomra, ahol levakarhatatlan mosoly ült. Levette a kabátját és leült mellém.

Még sosem csináltam ilyet, de megérte... A mosoly az arcán. Xx

- Ha feltöltöd Twitterre, ki se léphetek a házból - mondtam két falat között. Harry is elvett egy szendvicset és úgy evett, mintha egész nap éhezett volna.

- Most csak szimplán azt kívánják, hogy nekik is ágyba vigyem a reggelit.

- Add ide a telefonod - nyújtottam a kezem. Csak úgy szó nélkül odaadta és még egyet beleharapott a sajttól roskadozó szendvicsbe. - Nem is érdekel, mit akarok?

- Megbízom benned - mosolyodott el és megcsókolt. Megbízom benned - ez a mondat hatalmába kerített és nem tudtam nem elmenni mellette. - Min gondolkodol? - kérdezte kizökkentve a gondolataim közül.

- Semmin - ráztam meg a fejem és eszeveszett pötyögésbe kezdtem. Hála a billentyűzetnek pár másodperc alatt kiírtam, amit akartam és visszaadtam neki a telefont. Nem néztem rá, inkább ettem, de a nevetését, amit hallottam, nem fogom egyhamar kiűzni a fejemből

- Te most komolyan kiírtad, hogy házhoz-, sőt ágyba szállítom a reggelit, aki kéri? - köhögött egy félrenyelt falat miatt.

- Még mindig bízol bennem? - Letettem a szendvicset és ő is hasonlóképp cselekedett. A tálcát az ágyam mellé raktam a földre.

Átölelve magához húzott és úgy csókolt meg, mintha egy porcelánbaba lennék. Ujjai perzselték a bőröm, ahogy végigszántotta a kezét a karomon. 

Néhány percig némán feküdtünk egymás karjaiban, lábunk összefonódott és csak átadtam magam a pillanatnak. Annyira álomszerű volt, hogy nem is akartam felemelni a pilláim. Az államat egyik ujjával emelte fel Harry és miközben számhoz emelte a sajátját, belemosolyogtam a csókunkba. Belenéztem azokba a zöld szemekbe, amik csillogtak.

- Nem kell már stúdióznotok? - kérdeztem halkan. Olyan csönd volt az egész házban, hogy vétek lett volna zajt csapni. Pláne, hogy a fejem egyre intenzívebben sajgott.

- Már a múlthéten befejeztük a felvételeket... - folytatta volna, de a szavába vágtam.

- És miért nem szóltál? - tettem fel a kérdést szemrehányóan.

- Hát nem tudtam mikor. - Beletúrt a hajába. - Amikor a töri esszédet írtad, vagy amikor próbáltad felrobbantani a sulit? Megjegyzem - tette hozzá suttogva -, elvétetted.

- Legközelebb beviszlek magammal és az egód megteszi helyettem is - mosolyogtam, mint aki jól válaszolt. Megforgatta a szemeit, de nem válaszolt semmit.

- Egyébként, szólok, hogy felvettem videóra, amint elénekelted a dalod. Háh, megvagy - húzódott diadalittas mosolyra a szája, mikor ijedten felkaptam a tekintetem.

- Harold Edward Stlyes... - Az első kezem ügyébe akadó párnával fejen vágtam, de pechemre kihúzta a háta mögül a sajátját és visszavágott.

Gondoltam meglepem őket bent, de arra nem számítottam, hogy senki sem lesz ott csak apa. Beszélgetni kezdtünk, azt mondta, hogy a fiúk ebédszünetet kaptak, és majd egy óra múlva jönnek. Látta rajtam, hogy ideges vagyok, úgyhogy elment az egyik fémszekrényhez és kivett belőle egy számomra ismeretlen feliratú cédét.

- Emlékszel? - mutatta felém a cédét. Megráztam a fejem. - Mindig ezt énekelted, ha feszült vagy.

- Elénekelhetem? - kérdeztem kíváncsian.

- Már három éve nem hallottam, kezdtem is aggódni, hogy mi lett veled - nevetett keserűen, de közben tudom, hogy eszembe jutott anya.

A lassú dallamok keserűen járták át minden porcikámat és szorosan lehunyt szemem mögött tisztán láttam a gyerekkori emlékeim összes pillanatát. Mint valami bomba, egyszerre törtek rám az érzések, én pedig a számat kinyitva, hangokat formáltam és énekelni kezdtem. Minden érzelmem, ami volt, felhalmozódott, kijött belőlem a sorok között. Amit még apával és anyával írtunk együtt.

A második refrént énekeltem, el is feledkeztem, hogy a mikrofon mögött állok fülhallgatóval a fejemen. 

- Mi a... - kaptam el ijedten a tekintetem, amikor Harry, Niall és Louis álltak az ajtóban, mindannyiuk kezében a már elengedhetetlen mobil. Csak megforgattam a szemem és a fülhallgatót a helyére.

- Ez baromi jó volt! - lelkesedett Louis és kitárt karokkal lépett elém, hogy megöleljen. Ölelését nem viszonoztam, mert egyfolytában a vigyorgó többieket néztem.

- Nem is mondtad, hogy ilyen hangod van - álmélkodott Niall.

- Rejtett képesség - vontam vállat.

- Énekeld el a dalunk. Duettezzünk! - ajánlotta Harry, de látva a riadt tekintetem, rögtön magyarázkodni kezdett. - Nyugi, csak szórakozásból - lépett mellém és a derekamnál átkarolva közelebb húzott magához. - Csak egy számot - suttogta a fülembe, én pedig habozás nélkül igent mondtam.

Megállás nélkül ütögettem ahol a párna érte, mire ő gyengébben visszaütött. Ezt megelégelve eldobta a párnáját és két kezével kicsavarta az enyémet, majd száműzte azt is a szoba túlsó végébe.

- Naaa - néztem rá csalódottan. - Elrontottad a játékot.

- Ezt a játékot jobban fogod szeretni - vigyorodott el pajzánul és a medencecsontomnál fogva hanyatt fektetett. Erőteljes illata megcsapott, miközben felettem élvezkedett.

- Ugye, tudod, hogy nem vagyok csikis? - tettem fel a kérdést. Egyébként nagyon csikis voltam, csak gondoltam bepróbálkozom.

Nem is próbált csikizni, hanem rögtön átszelte ajkaink között lévő távolságot és ráérősen megcsókolt. Elemelte tőlem a fejét, hogy levegőt vegyen, de nem hagytam, csípőm megemelve utána kaptam és visszacsókoltam.

- Leszel a partnerem a holnapi díjátadón?

8.: 'Cos soon I feel you're gonna carry us away

Sziasztok! :) Itt is lenne az új rész, amihez csak két dolgot szeretnék hozzáfűzni. 1.: megjelenik benne egy új szereplő, szerintem nem nehéz kitalálni, hogy ki. Rengeteg fanfiction-ben negatívként jelenik meg, és szeretném megtörni ezt a róla kialakult képet. Lehet, hogy nyers a modora ebben a részben vagy esetleg unszimpatikusnak tűnik, de H&A 'kapcsolatát' pozitívan fogja befolyásolni! :) Láttam róla egy-két interjút, utánanéztem, és nekem kedves lánynak tűnik a való életben, úgyhogy... 2.: A történetet nem terveztem meg előre. Csak spontán elképzeltem az első epizódot és ezt folytatom. Én is - csak úgy, mint ti - sodródom az árral és próbálok ihletet meríteni a folytatáshoz. Az biztos, hogy a 20. rész körül várható egy 180°-os fordulat. Igen, minden meg fog változni. Nem is rabolom tovább az időt, jó olvasást! Xx
(Ps.: Lehet, hogy a képek nem mindig egyeznek meg az időjárással/személlyel/a bal oldali képekkel, valójában csak azt szeretném megmutatni, hogy hogyan képzeltem el. A többit már a ti fantáziátokra bízom)

.::Harry::.

Reggel morcosan keltem, és ez már így ment egy ideje, ugyanis Louis állandóan a bordáim közé ugrott. Most is ugyanolyan fájdalom hasított belém, mire felnyögtem.

- Menj már ki! - morogtam és az első fehér párnát, ami a kezem ügyébe akadt, nekivágtam. Sajnos nem ólommal volt kibélelve, úgyhogy nem ütött akkorát, mint szerettem volna.

- Haver, mennünk kell stúdiózni! - ugrált, mint egy lány. - A tegnapi napon is falaztunk neked, csak hogy életed szerelmével legyél, ma már nem lóghatsz meg - utasított, mintha az apám lenne.

Lassan váltam meg az álomvilágomtól és tértem vissza a valóságba. Louis térdét éreztem, úgyhogy gondoltam, ideje felkelni. Szememet megdörzsöltem. Egy szál alsónadrágban vonszoltam magam a konyháig, hogy valami reggelihez jussak. Karikás szemekkel vettem észre, hogy Niall, Zayn és Liam ott ülnek a tévé előtt és jót nevetnek - valószínűleg rám várnak. Liam a twitteres üzeneteket olvasta fel.

- Jó reggelt, Hazza! - emelte el a tekintetét a képernyőről. Niall csatlakozott hozzám, úgyhogy már társaságom is volt. Louis is kijött a szobámból és nem bírta ki, hogy rákérdezzen:

- Nem fogsz nekünk mesélni? - kérdezősködött izgatottan. Csak megráztam a fejem. - Ó, ugyan már! Beszámoltál arról is, hogy mi történt a bulin, akkor csak nem kímélhetsz meg minket ettől - széttárta a karját, vigyor húzódott a szájára, mint aki jól végezte a dolgát és sarokba szorított.

Tényleg elmondtam nekik mindent. Hiszen a legjobb barátaim, és a tegnapi napban nincs semmi ahhoz hasonló. Amint megjelent lelki szemeim előtt Alisha, valami különös érzés kerített hatalmába. Nem valami misztikus dologra gondolok, egyszerűen csak éreztem egy bizonyos köteléket közöttünk. Az eddigi futó kapcsolataim csak a vágyaim csökkentésére szolgáltak - félreértések elkerülése végett, sose bántanék meg egy nőt, csak valahogy egyik sem fogott meg igazán. Azon is felkaptam a vizet, hogy akárkit megöleltem az utcán vagy egymás mellé álltunk, a sajtó máris lehozta az új cikkét, miszerint együtt vagyok az illetővel. Még mindig nem tudtam hozzászokni ahhoz, hogy az életem minden percét a nyilvánosság előtt kell élnem, mert amennyit dolgozunk, utazunk, sose jut időm a magányra.

Amikor először megláttam Alishát a Funky Buddhában, fogalmam se volt, ki ő. Azt hittem, hogy azért legelteti rajtam a szemét, mert felismert és fél aláírást kérni. Tisztán emlékszem, hogy a barátnője bátran húzta közénk. Először szégyenlős volt és nem is nagyon szólalt meg, de ahogy fogyott az ital, úgy vált egyre nyitottabbá. A szégyenlős kislányból vadmacska lett, aki az első flört alkalmával elszédített. Hiába voltam részeg, másnap emlékeztem rá. Minden egyes másodpercre. És tudtam, hogy meg kell őt keresnem; nem tudtam kiverni a fejemből, állandóan körülötte forogtak a gondolataim. És még most is akaratlanul elmosolyodom, hogyha rá gondolok. Talán ezt észrevette Louis és Niall is, akik a tenyerüket dörzsölték pár pletykára éhezve.

- Na, ki vele, mi történt? - kérdezte Niall teli szájjal.

- Végigsétáltunk az Oxford Street-en, segített inget venni a Teen Awards-ra, és sütiztünk - mondtam el egy szuszra, de úgy tűnik, nem elég gyorsan mert a csapat két kimaradt tagja is csatlakozott. Mindenki elvett egy tálat és, mint egy nagy család leültünk az étkezőasztalhoz reggelizni.

- Hány évesek vagytok? Harminc? - hitetlenkedett Zayn. - Sütizni?

- Hé, mi az, hogy ő hamarabb látott az ingedben, mint én? - Louis felemelte az egyik kezét, mint aki fenyeget. A hangsúlyán mindenki röhögött.

- Bocs, drágám  legközelebb majd tartok egy bemutatót - forgattam meg a szemem, és mielőtt hallhatóan is korogni kezdett volna a hasam, elkezdtem kanalazni a müzlit.

- És komolyan gondolod vele? - érdeklődött Liam. Először nem tudtam, mit feleljek és beállt egy kínos csend. Nyolc szempár szegeződött rám. "...de mindketten tudjuk, hogy milyen vagy" - ott motoszkált a fejemben ez a mondat, ami eszembe jutott Liam kérdésére. Tényleg komolyan gondolom? - tettem fel magamnak a kérdést is.
- Igen - válaszoltam határozottan. Utólag beláttam, hogy nem arról voltam híres, aki el tudja kötelezni magát, de látva Louis és Eleanor, Liam és Danielle kapcsolatát, csak nem lehet nehéz, ugye? Olyan jól megvannak a saját maguk világában. Egy olyanban, ahol csak ketten vannak és ahol menedéket találnak az emberek elől.Féltem a reakciójuktól, de látva Liam bizonytalan bólintását megnyugodtam. Nem fűztek hozzá semmit, mert mindenkinek meg volt a véleménye. Egy kicsit én is bizonytalan voltam magamban, de tudom, hogy képes vagyok rá. Különben nem kerítene egy furcsa érzés a hatalmába, akkor, amikor meglátom. Körüllengi az a finom édeskék illat. A tegnapi csók volt a kapcsolatunk kezdete, és innentől elhatároztam, hogy nem rúgom fel a biztost a bizonytalanért. Még mindig ott égett ajka édes íze a számon. Egyik ujjammal végigszántottam az ajkaimon és azzal a tudattal, hogy nem beszéltünk meg semmi találkozót mára, elindultam a fürdőbe, hogy elkészüljek. A szokásos készülődési időm a felére csökkent, mert Louis segített - a maga sajátos módján. Szerintem a reggelije répa volt, mert eléggé túlpörgött és még csak dél sincs.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

- Do you remember summer '09? / Wanna go back there every night, / Just can't lie, was the best time of my life... - énekeltem a rám szabott szöveget egy órával később a stúdióban. A producer meg volt elégedve velünk, úgyhogy jutalmunk egy kis szünet volt.
- Harry! - szólt rám Adam, és egy biccentéssel jelzett, hogy kövessem.
Bementem a következő szobába, ahol egy újság hevert az asztalon. Elárasztott a félelem.
- Ez mi? - bökött a cikkre, amin végigfuttattam a szemem.

Vásárlásnak álcázott randi? A One Direction szívtipróját lencsevégre kapták a már ismerős lánnyal az oldalán a minap. A két fiatal látszólag jól szórakozott, kötetlenül járkáltak boltról boltra és élvezték a karácsonyi forgalmat. Harry (18) egy márkás szatyorral mászkált - ajándék lenne? Nem ez az első eset - az átbulizott éjszaka után -, hogy nyilvánosan mutatkoznak együtt. Mindenki fejében megfordult már, vajon több van kettejük között, mint csupán ismertség? Esetleg komoly a dolog?



A cikk még folytatódott, de nem tudtam elolvasni, mert Adam hangja zökkentett ki a gondolataim közül.
- Ugye a cikkben szereplő lány nem Alisha? - kérdezte ideges hanggal. Nem mutatott ki semmilyen érzelmet, csak keresztbe fonta a karjait a mellkasa előtt. Fogalmam se volt, hogy honnan veszi ezt. - Tegnap azt mondta, hogy egész nap mászkált és vásárolt, de nem mondta meg, kivel. Szóval...
- Igen, velem - mondtam ki habozás nélkül és a földet pásztázva jöttem rá, hogy hülyeséget tettem.
Igen, jól éreztem magam, de úgy tűnik, hogy a rólam kialakult imidzset bármennyire is szeretném, nem tudom megváltoztatni.
- És van köztetek valami?
- Nincs.
- És mi ez az átbulizott éjszaka? Harry... - a hangneme alábbhagyott és átment apáskodóba, aki csak a lányát védte. Megértettem, és próbáltam állni a tekintetét, de Alisha már majdnem tizennyolc éves, nem hiszem, hogy nagyon érdekli az apja véleménye a fiúkról. - Nem szeretném, ha csalódnia kellene... újra - tette hozzá sejtelmesen és otthagyott. Csendben követtem a folyosón. Visszaértünk a szobába, ahol rögzítettük a dalokat. A fiúk egytől egyig a kanapén terültek el.
- Hol jártál, báránykám? - tápászkodott fel Louis. Valaki hozott nekünk pár kávét a közeli Starbucks-ból, úgyhogy csak odanyúltam és szótlanul inni kezdtem.
- Na, folytassuk - csapta össze a tenyerét Paul és a számlapos óráját megkocogtatta, jelezve, hogy ma még vár ránk két interjú. Az egyik meglepetés, a másik Alan Carr: Chatty Man műsorában. Bírtam a pasast, mert jó fej volt és mindig jó buli volt nála szerepelni, de néha fájtak a poénjai. Túl személyes területeket is érintett.
Beálltam a mikrofon mögé és a telefonomon görgettem a tweet-ek között. Szomorúan vettem észre, hogy Alisha már nem posztolt tegnap óta, pedig fogalmam sincs, hogy érezte magát. Vagy mit csinálhat ma?
- Mosoly! - szólt Louis, hogy fényképet csinál. Felvettem a szokásos pózt és bumm. Kezembe nyomta a telefonját, hogy csináljak vele azt, amit akarok.

Nagyon keményen dolgozunk az új albumon. Alig várom, hogy hallhassátok, srácok!

A hátulütője a stúdiózásnak az volt, hogy amíg a többiek rögzítették a dalt, addig mi unatkoztunk. Louis mindig kitalált valamit, üldözte az épület dolgozóit.

- Nézzétek, mit találtam! - rontott be a szobába két lába között egy seprűvel.

- Mondd, hogy elkérted és nem elloptad? - fogta a fejét a nevetéstől Liam, én meg egy szemforgatással csak reagáltam és tovább nyomkodtam a billentyűzetet a fotelon elterülve.

- Gyiháááá - ugrált Louis, de nem figyeltem rá - pedig tudom, hogy szórakoztatni akart. Annyira tudni akartam, hogy mit csinál Ő. Elkezdtem írni a Twitter nevét, hogy küldjek neki egy üzenetet, de nem mertem. Egyáltalán mit írhatnék?

.::Alisha::.
Sokkal jobb érzés reggel fél tizenegykor kelni tudva, hogy nincs suli és semmi kötelezettség mára. A pizsamámat nem vettem át, úgy döntöttem, hogy a mai napot lazulósra tervezem. Biztos voltam benne, hogy nincs itthon senki, úgyhogy dalolászva letáncoltam a lépcsőn és a konyhába mentem. Készítettem pár szendvicset és egy bögre kakaót. Miközben pucoltam az uborkát, magam is meglepődtem, hogy milyen jó a kedvem. Harry. Lehet, hogy ő az okozója? De... Miért? Próbáltam letörölni a vigyort az arcomról, de akaratlanul is visszakúszott. Mellette úgy éreztem, hogy ugyanaz a lány vagyok, aki régen. Fogalmam sincs, miért volt ilyen hatással rám, de ez az érzés nagyon új volt. Még soha senki nem volt rám ekkora befolyással. Ha megjelent lecsukott szemeim előtt göndör fürtös haja, éreztem az illatát. Azt a jellegzetes erős férfi illatot, ami feltüzelt. Éreztem ajkainak ízét a számon és nem, nem akartam letörölni onnan.
Felfele már óvatosabban közlekedtem. Egyensúlyozva lépkedtem, majd megkönnyebbülve pakoltam le az éjjeliszekrényemre. Törökülésben ülve, magam elé húztam a laptopom és hagytam, hogy beszippantson az online őrület. Facebookon mindenkit visszajelöltem, válaszoltám pár kedves és nem túl kedves levélre. Twitteren görgettem az üzenőfalat... És hopp! Egy bejegyzés, amit kedvencként jelöltem meg. Megnéztem, és gondoltam, mivel már két napja nem frissítettem, ezért gyorsan csináltam egy webkamerás képet a követőim számára, ami meglepő módon napról napra egyre több lett. Mostanra már több mint húszezren követtek. Meg sem mertem nézni, kik azok.

Lusta nap, filmnézés és pihenés

Bezártam minden megnyitott ablakot és böngésztem a letöltött filmek közül. Oscar, Átnevelő tábor, Egy hisztérika feljegyzései, Feketén fehéren... Minden cím elolvasása után grimaszt vágtam. Semelyik sem volt szimpatikus. Aztán megakadtam egy videón; nem tudom, hogy került ide, de régi családi felvételnek látszott. A cím 'Alisha első lépései az életben' volt. Vonakodva ugyan, de megnyitottam a fájlt és bár fájt, hogy látnom kell magamat, amikor még mit sem sejtve lépkedek anyu ölelő és biztonságot nyújtó karjaiba, az ölembe vettem a tányért és könnyeim elengedése helyett harapni kezdtem a kenyeret. Milyen aranyos az a kislány, aki ott lépked a fehér szőnyegen egy sárga és fehér mintás kezeslábasban. Mindenen nevet, amit meglát. Bohókás az az egy mini copf a fején, de nem tudott ellene tenni, hogy az anyja ilyen frizurát csináljon neki.
Amikor elfogyott a szendvicsem, nem bírtam tovább és miután bezártam a videót, könnyekben törtem ki.
Mennyire hiányzol!

.::Harry::.
A folyosóról halk női kacagás hallatszott. Még mindig a kanapén ültünk, de most már egyre jobban voltunk izgatottak. A szívem hevesen kezdett verni, hasonlított a nevetéséhez. Kinyílt a fehér ajtó... És ledermedtem. Lábaim ólomként nehezedtek és tapadtak a földhöz. Előttem nem Ő állt, egy régi ismerős, akinek ombre stílusú haja teljesen kiszőkült, de a piros bőrnadrágját még most is ugyanolyan vad lazasággal viselte. Megsimította a férfi - akivel jóízűen beszélgetett - karját és felénk fordult.
- Helló, srácok! - köszönt édesen és mindannyiunkat megölelt. Engem is megszorongatott, s mikor elváltunk egymástól, tekintetét azonnal levette rólam. Mintha nem ismerne. Bájosan vigyorgott, ami már kezdett kínos lenni.
A producerünk és Paul szinte egyszerre - csak mert nem elég széles az ajtó - lépnek be a szobába. Mindketten üdvözlik Carolinet.
- Srácok, a meglepi interjútokat ő csinálja - közölte Paul. Tekintetünk összetalálkozott és láttam, hogy kételkedik bennem. - Idejött, mert kavarodás volt. A helyet, amit kibérelt az X-faktor, végül is másnak adták.
Leültünk a kanapéra, azóta már Liam és Niall is csatlakoztak hozzánk. Mindkettejük tekintete égette a bőröm, de alig láthatóan bólintottam. Semmi olyat nem érzek Caroline iránt - már -, ami miatt meginognék.
Az interjú jól ment, és áldottam Louis-t és Liamet, hogy átvették a szóvivő szerepét. A kérdések zömére ők válaszoltak, illetve volt, amire mindannyian egyszerre. Leginkább a közelgő lemezről és a turnéról kérdezett meglepő higgadtsággal. Úgy nézett rám, mint bármelyik másik srácra mellettem.
- És mi tölti ki a mindennapjaitokat? - tette fel a kérdést, de folytatta, hogy tisztán értsük. - Tudom, hogy a studiózás, de mit csináltok szabadidőtökben?
- Megpróbálunk a lehető legtöbbet lenni a barátnőinkkel - mondta Liam.
- Igen, csak lazulunk és együtt vagyunk - kontrázott Louis.
- Alszom - válaszoltam, remélve, hogy ennyi elég lesz. Hogy Caroline figyelmét elvonják, Niall rögtön rávágta, hogy a Nandos és a stúdió szerelmi háromszögében él. Zayn pedig egyetértett velem. Kerülgettük a témát, mint macska a forró kását, és egyre kínosabb lett minden.
Caroline mondta, hogy végeztünk, úgyhogy együtt fújtuk ki a már egy órája bent tartott levegőt.
- Várj! - kiáltottam utána a folyosón. Megtorpant, de nem emelte egyből rám a barna szemeit. Lesütött szemmel vártuk, míg elhaladnak mellettünk az itt dolgozók.
- Mit akarsz? - kérdezte keserűséggel a hangjában.
- Miért viselkedtél úgy, mintha nem is léteznék számodra? - mutattam magamra, mintha nem lettem volna elég világos. Először felvonta a szemöldökét, aztán elmosolyodott.
- Harry, mindketten tudjuk, hogy ami volt, az elmúlt. Megérdemled azt a...
- Alishát? - kérdeztem, most pedig én vontam fel a szemöldököm. Ha süket lettem volna, akkor is éreztem volna a gúnyt, ami áradt belőle. Tudta a nevét, mégse mondta ki, mintha szánalmas lenne. Pedig nem. Egyáltalán nem.
- Ó, szóval igaz? - keresztbe fonta a karjait a melle előtt. Elgondolkozva dőltem a falnak. Együtt lennénk? Nem mondtam neki, nem is kértem rá. Csak élveztünk egymás társaságában lenni, neki tudtam olyan dolgokról beszélni, hogy nem éreztem feszélyezve magam, és nem is ítélt el. Olyan volt, mintha a legjobb barátja lennék, de mégis más; sokkal többet éreztem iránta. A gondolatára elmosolyodtam, és nem zavartattam magam. - Szóval együtt vagytok. Klassz - bólintott és otthagyott.
El kell mennem Alisha-hoz.

7.: Kiss You

Hellobello! Sajnálom, hogy később jöttem a résszel, mint terveztem. És most jön a szokásos, hogy suli volt meg blablabla. Sajnos a kémia témazáróm egyes lett, szerencsére ad javítási lehetőséget, mert az osztály fele leszerepelt, de attól még krvára meg fogok bukni. Szünetben elég sok részt feltettem, nem tudom, hogy ezentúl hogyan lesz, de igyekszem 3-4 naponta, vagy kevesebb. Jó olvasást! Xx
(Szavazzatok rám, kérlek! Én lennék xoxo-glamorousdreams. És a legjobb, hogy nem kell regisztrálnotok:))

Reggel telefoncsörgésre ébredtem. Komolyan, most már igazán hozhatnának erre egyfajta törvényt, mert nem valami kellemes érzés. A fejem lüktetett, mert nem volt hozzászokva, hogy két izmos lábon aludjak. És ha már...

- Mi a...? - nyöszörgött Harry és a telefonja után kutatott. Én is felébredtem és kapva kaptam az alkalmon, hogy lelépjek, a cipőm felé indultam, csak hogy egy erős kéz fonódott a karjaim közé. Megfordultam és két gyönyörű smaragdzöld írisszel találtam szemben magam. Kezemen lágyított a szorításán, de még most sem engedte el. Tekintete a gondolataimig hatolt, mintha ki akarna olvasni belőlük valamit.

- Nem... veszed fel? - kérdeztem halkan. Szemei fogva tartották a tekintetem. Megrázta a fejét, aminek következtében göndör haja táncot járt. - És mi van, ha fontos?

- Ráér. - Közelebb lépett és éreztem, hogy mi fog történni. Megijedtem. - El akarsz menni? - kérdezte sejtelmes mosolyra húzva a száját. Tett egy lépést, a lehelete szinte súrolta a számat.

Sosem értettem, miért tanulunk ambivalens érzésekről, azt meg pláne nem, hogy miért pont irodalom órán. De most már rájöttem, hogy tényleg vannak ellentétes érzések, pedig eddig nem hittem. Gyorsan a szája elé tettem a mutatóujjam, és látszólag össze is zavartam.

- Nincs csók - kezdtem, és magam is meglepődtem azon, amit mondani akartam. - Legalább a második randiig. - Óvatos mosolyra húztam a számat. Harry még mindig a mutatóujjamat nézte. Szerintem erősen gondolkozott, hogy mikor utasították vissza utoljára. Szemöldökét alig láthatóan összeráncolta és rám emelte azokat a zöld szemeit.

- Azt mondod nincs csók az első randin, de lefeküdnél egy vad idegennel?

- Sajnos, nem vagyok elég részeg.

- Akkor töltsük együtt a napot - ajánlotta.

- Mi? - nevettem fel.

- Ha elmegyünk kajálni, vásárolni, sétálni... - kezdte számolgatni az ujjain. - az már három plusz egy. Na? - kérdezte izgatottan.

- Azért akarsz velem lenni, hogy megcsókolhass?

- Nem - rázta a fejét -, azért mert veled szeretnék lenni.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Harrynek könyörögtem, hogy menjünk haza, hadd öltözzek át, de ő csak azt hajtogatta, hogy ebben a ruhában is jól nézek ki. Mondta, hogy szívesen ad ruhát. Először is, nincs női ruhája - remélem -, másodszor, hogy néznék ki egy boyfriend farmerben ami két számmal nagyobb, és egy V-nyakú pólóban? Szerintem úgy, mint egy hajléktalan. Na, persze, ő nem ezt gondolja, de amikor már egy napja nem tusoltam és ugyanaz az izzadt ruha van rajtam... Női probléma. Végül is beadta a derekát és hazajött velem.

A forró zuhanytól megkönnyebbülve léptem ki a kádból és végre embernek éreztem magam. Gyorsan leellenőriztem a telefonom, miközben a másik kezemmel fogat mostam. El már kétszer hívott és üzent is, de valahogy nem volt kedvem válaszolni. Elképzeltem, hogy kikérdez a tegnap estéről, milyen volt blablabla, és ehhez most nem volt kedvem. Jól éreztem magam, mert legalább eseménydús lesz a mai nap. És ahogy ismertem Eleanort, úgyse adja fel könnyedén. Megszárítottam a hajam és megint a duplájára növeltem a szempilláimat. A törölközőt szorosra húztam és kiléptem a szobámba, amiben hűvösebb volt a szokásosnál.

- Azt hittem mondtam, hogy van kaja és tévé, lefoglalhatod magad, míg elkészülök - mondtam flegmán. Ott feküdt a párnáim között az ágyamon és szemeit legeltette a testemen. Szerencse, hogy egy törülközővel el volt fedve... És amúgy sem tartoztam a szégyenlősek csoportjába.

- Azt hittem mondtam, hogy öltözz fel és mehetünk. Nem mondtad, hogy lezuhanyzol és hajat is mosol - húzta sejtelmes mosolyra a száját és ráérősen feltápászkodott. Végig a szemembe nézett, amiért hálás voltam, mert így nem éreztem magam annyira kellemetlenül. Két kézzel megfogtam a vállát és elkezdtem hátrafelé tolni, egészen a küszöbig.

- Adj két percet és mehetünk.

- Azt miért nem várhatom meg a szobádban? - kérdezte óriási mosollyal és kíváncsi tekintettel. Naná, hogy az járt a fejében.

- Felejtsd el! Szeretnék felöltözni - bezártam az ajtót az orra előtt. Még hallgattam a lépteit, ahogy lerobog a lépcsőn, úgyhogy teljesen nyugodtan kezdtem felöltözni. Most nem volt célom, hogy kiöltözzek, mert gondoltam, nem szükséges egy amolyan városnéző túrára, úgyhogy a lehető legkényelmesebb ruhákat válogattam össze. (kép) Tényleg, két perc alatt felöltöztem.

- Mehetünk - robogtam le a lépcsőn. Harry az előszobában állt és a haját igazította. - Ha gondolod, kapsz két percet - nevettem. Ráérősen rám emelte a tekintetét. Mellé álltam és ellenőriztem, hogy a szempilláim még mindig ugyanúgy állnak-e.

- Miért fontos minden nőnek, hogy hatalmas szempillái legyenek? - kérdezte, amikor látta, hogy már másodpercek óta azzal vacakolok.

- Miért fontos minden pasinak, hogy a haja tökéletesen álljon? - kérdeztem vissza.

- Mivel csábítanálak el? - húzta vigyorra a száját.

- Tudom, hogy a szempilláim ejtettek rabul, Styles. Ne is tagadd!

Kisütött a nap, ami furcsa volt, mert már november fele járt és ilyenkor inkább leesik az első alig tartós hó. A hőmérő a kocsiban tizennyolc fokot mutatott, ami melegnek hatott az előző napi alig pár Celsiushoz képest.
Végigjártuk az Oxford Street-et, ami teljes karácsonyi hangulatban pompázott, annak ellenére, hogy még csak november eleje volt. A kirakatokból nem hiányozhattak a gömbök, hófúvó gépek, és egyéb karácsonyi hangulatok. Minden utca sarkán ott voltak a forralt bort kínáló standok, és frissen sült gesztenye illata terjengett a levegőben. Harryvel egymás mellett sétáltunk. Láttam pár lányon az arcára fagyott mosolyt, de egyikük sem volt bátor, hogy közelebb jöjjenek. A sálam mögé bújtam, így próbálkoztam védekezni a hideg ellen.
Bementünk több világmárkás fémtáblákkal jelzett üzletbe, mert a göndörke egy fehér inget akart nézni külön a Teen Awards-ra. Egy élmény volt vele vásárolni, szerintem az eladó agyérgörcsöt kapott. Végignézett ötven - szerinte - különböző fehér inget, de egyik sem tetszett. Túl rövid az ujja, ott egy kilógó cérnaszál, ennek vág a nyaka, annak nem jó helyen van a zsebe...
- Szerintem nézzük meg egy másik boltba - suttogtam, hogy az eladó ne hallja. Mellette álltam és szemem az előttem lévő kabátokon legeltettem.
- De én Burberry-s inget akarok, csak meg kell találnom a tökéletest - válaszolta.
Az eladó visszatért egy bontatlan csomagolású inggel, ami hófehér volt, tökéletesen állt a nyaka, és az ujja is megfelelő hosszúságúnak tűnt. Amíg Harry felpróbálta, körbenéztem még egyszer a kabátoknál és meg is akadt a szemem egy fekete csodán, de az árát meglátva inkább lemondtam róla.
- Na, hogy áll? - kérdezte. Megfordultam, és... Az ing feszült a kidolgozott felsőtestén, tökéletesen illett rá. A felső gombot nem gombolta be, ami rossz fiússá varázsolta. Betűrte az inget a farmerjába, de az még mindig állta a gyűrődést. Szerintem kicsit tovább nézhettem, mint kellett volna, mert egy önelégült vigyor ült ki az arcára.
- Ezt tuti, megveszem - mondta és elkezdte kigombolni az ingét. Mire észbe kaptam, már a negyedikkel kezdett foglalatoskodni.
- Eszedbe ne jusson! - szóltam rá. Csalódott mosollyal lépett vissza. Végül megvette az inget.
Amiért én egy órát töltöttem el vele a Burberry üzletben, ezért berángattam egy The Body Shop-ba. Imádtam a sok gyümölcsös kencét, rendszerint televásárlom magam velük. Kiszúrtam egy kókuszos hajbalzsamot és egy narancsos tusfürdőt. Harry unottan várt rám. Szegény, nem nagyon tudott nézelődni, mert leginkább lányoknak való ez a bolt, de hősiesen tűrte, míg én végigszaglászom az összes dolgot. Két lány odasomfordáltak és kértek egy-egy fényképet. Mintha visszalehelték volna az életkedvét, vidáman állt pózba a kamerának. Kifizettem és karonfogva kivonszoltam a boltból.
Beültünk egy cukrászdába, hogy átmelegedjünk. Rendeltünk két forró csokit és Harry erősködött, hogy próbáljam ki a csokis-banános muffint, mert ilyen finomat még ő se tud sütni. Először fennakadtam azon, hogy ő nem tud ilyet sütni? Miért mást tud? Elfeleztük a sütit, és kijelentem, hogy ez volt életem legjobb muffinja. Kívül ropogós volt, belül folyt a csokoládé, és az íze is passzolt egymáshoz.
Amíg szürcsölgettük a forró italt, mindenről kérdeztük egymást. Hálás voltam, amiért nem erőltette a családomról való beszámolót, mert lett volna mit mondanom, egyszerűen csak nem akartam róla beszélni. A suliról viszont annál többet meséltem. Egyetlen egy dolgot mondtam el, hogy kirúgattam magam a bentlakásosból, de azt nem, hogy miért. Mesélt a bandáról és a fiúkról. Eddig nem nagyon foglalkoztam velük, a zenéjükkel. Minden fajta stílust kedveltem, meghallgattam, de azzal a csillogással a szemében, ahogy mesélt, rájöttem, hogy ő tényleg szereti ezt csinálni. Nincs ellenére, hogy a legrosszabb napjain vagy amikor fáradt, odamennek a rajongók, mert belőlük merít energiát. Egyedül a lesifotósokat nem kedveli, de ezért nem ítélem el. Én se szeretném, ha idegenek akarnának az életem minden pillanatát megörökíteni. Kifizette a sütit és forrócsokinkat és visszasétáltunk a kocsijához.
Az előkerten míg végigsétáltunk, nem tudtam levakarni a vigyort a számról. Szembefordultam vele.
- Köszönöm - suttogtam és mindkét karommal körbefontam a nyakát. Azt hiszem nem erre a reakcióra várt, de nem ellenkezett. Vigyorgott, mint a vadalma. Egész hazafele jövet elterveztem, hogy hogyan fogom végrehajtani, de mire észbe kaptam már ajkaink összeértek. Derekamnál fogva magához húzott és úgy csókolt meg, hogy abban benne volt minden, amit mondani akart. Belemosolyogtam a csókunkba, de nem nyitottam ki a szemem. Azt akartam, hogy ennek az álomnak sose legyen vége, úgyhogy visszacsókoltam. Beleborzongtam az érintésébe, és a lehelete is csiklandozta a bőröm, amikor száját a fülemhez emelte.
- Jó éjt - suttogta.

6.: Now you're taking her to every restaurant

Hello! Remélem még nem késő így felrakni egy részt, mert bár már két napja megírtam, gondoltam, ha naponta hozom őket, akkor elvesz a varázsa. :) Hope you are gonna like it! Xx

- Szerintem ne azt vedd fel - mutatott rám Eleanor, amint egy rózsaszín ruhában illegek a tükör előtt. Harryvel a tegnapi bowlingozás után megbeszéltük, hogy ma elmegyünk vacsorázni. Ha akartam se tudtam volna leplezni az izgatottságom, és ezt El is észrevette. Egy órája keressük nekem a tökéletes ruhát. Annyira kínozni akartam, csak játékból. A ruhának mindenképp combközépig kell érnie! És - ahogy végigsiklik a ruhán a tekintetem a tükörben - nem rózsaszínnek!

- Ehhez mit szólsz? - dobott nekem egy ruhát Eleanor, és felült törökülésben az ágyra, hogy még kényelmesebb rálátása legyen a bénázásomra. - Ha érdekel, Louis azt mondta, hogy Harry már be van zsongva - húzta sejtelmes mosolyra a száját.

- Mi? - kérdeztem meglepődve. Az sem érdekelt, hogy csak egy fekete fehérneműben állok előtte. - Miért lenne bezsongva?

- Louis visszamondta nekem a megismerkedésetek történetét...  Tudod, pletykásak - legyintett. - Harry azt mondta Louisnak, hogy meg kell téged találnia, és voilà, meg is talált. Ott álltál előtte egy fehér ingben. Na, azóta másról se tud beszélni, csak rólad.

- Komolyan vagy csak feltuningoltad? - kérdeztem nevetve. Ismertem Eleanort, szerette kifényesíteni a dolgokat, főleg ha pasiügyekről volt szó. Olyan filmbeillő monológokat adott elő nekem, amin mindig csak mosolyogtam.

- Komolyan. - Az egyik kezét a szívére tette, mint aki megesküszik valamire.

Az ötödik ruhacsere után már én jobban kezdtem megunni ezt a beöltözősdit, mint a barátnőm, aki teljesen odavolt, hogy kamatoztathatja stylist képességét. Aztán meglátta a szekrényemben a fekete koktélruhám, amit azt hiszem, életemben kétszer hordtam.

- Ez lesz a tökéletes ruha! - nyújtotta át fülig érő szájjal és éreztem a vibrálást körülötte, hogy milyen izgatott.

- Jó, de ha nem lesz tökéletes, meztelenül megyek.

- Harry imádná - kacsintott. Megforgattam a szemem, és belebújtam az egyszerű, de mégis sokat mutató dresszbe. Tényleg tökéletes volt. Combközépig ért, a nyakamat valamennyire szabadon hagyta.

- Vedd fel hozzá a cipőt, amit ma vettünk.

El kibontotta a Louboutin feliratú krémszínű dobozt és egymás után adta oda a cipőt.

- Tudod, én is szívesen elmennék veled egy randira, ha így néznél ki.

- Azt hiszem, ez egy bók volt.

A hátralévő egy órában kisminkeltem magam, ami a szokásos szempillaspirál és szájfényből állt. Extra hosszú szempillákat varázsoltam magamnak és a hajam is begöndörítettem. Kapkodva magamra vettem a fekete kabátom és a borítéktáskám. (kép) Eleanor megígérte, hogy elpakol utánam, úgyhogy ez a teher is lekerült a vállamról. Címlapfotóra illő mosollyal nyitottam ajtót Harrynek, aki lezseren, de mégis elegánsan dőlt neki a kerítésnek és zsebébe csúsztatta a kezeit. Mondtam már, mennyire szexi volt?

- Az egy fegyver a lábadon? - kérdezte kaján vigyorra húzva a száját. - Mellesleg, gyönyörű vagy - suttogta.

- Köszönöm. Mellesleg, ezzel foglak megbüntetni - feleltem játékosan. Halkan felnevetett. Lehelete fehérré vált a hideg levegőn. Rajtunk kívül senki sem volt a környéken, az utcán egy lélek sem járkált.

- Hölgyem? - kérdezte a kezét nyújtva.

- Uram - bólintottam mosolyogva és a kezem belecsúsztattam a gyűrűbe, amit a karjával alkotott.

A kocsiban lefutottuk az udvariassági köröket, érdeklődött, hogy mivel töltöttem a mai napot, és szóvá tette, hogy nem látogattam meg a stúdióban őket. Érdeklődtem az új albumukról. Éreztem a csillanást a szemeiben, amikor róla kérdezgettem. Látszott rajta, hogy izgatott, akárcsak én.

Az étteremben a legeldugottabb asztalhoz vezettek minket, mert Harry előre beszélt a tulajdonossal és tájékoztatta a vendégeiről. Igazán kitett magáért, ugyanis a szó legszorosabb értelmében gyertyafényes vacsorát kaptam.

Ugyanazt rendeltük, és amíg várakoztunk, Harry kezdeményezett beszélgetést.

- Tényleg nem tudsz dönteni, melyik egyetemre menj? Eleanor mondta... - kezdte, mint aki jól informált. Először meglepődtem, hogy tud róla, de aztán az Eleanor szó hallatán inkább csak magamba mosolyogtam. Eleanor, az én legjobb barátnőm, és még így se tudom soha fejben tartani, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket nem kéne elmondanom neki. Tegnap este döntöttem el, melyik egyetemre megyek, azt hiszem, végérvényesen. Legalább tíz különböző felsőoktatási intézmény honlapját böngésztem órákon keresztül, csak hogy ráakadjak a tökéletesre. A nekem valóra; régi álmom teljesül majd, ha bekerülök.

- Nem - jelentettem ki nyugodtan, pedig a gondolatok a fejemben össze-vissza cikáztak. - De az egyetemek listáját már leadtam az igazgatónak.

Kihozták a steak-et, amit rendeltünk. Az illattól máris összefutott a nyál a számban. Ó, már mióta vágyom egy finom steak-re. Hmm. Harry rengeteget mesélt a bandáról, főleg mert én kérdeztem, meg amúgy is ömlöttek belőle a szavak, és nem is volt részeg.

- ...bejött egy galamb a nyitott ablakon.

- Várj, miért volt nyitva az ablak? - kérdeztem a mondat közepébe. Arcáról egész este ott ült a le nem vehető vigyor, ami miatt gödröcskéi is előbújtak.

- Passz. Valaki azt mondta, hogy rajongók száza áll a stúdió előtt, közben csak egy galambot dobtak be.

- Mi? Bedobták? - kerekedett ki a szemem.

- Egy cipős dobozba volt. Liam volt a legbátrabb, kinyitotta és kirepült belőle egy galamb. Hidd el, annyira meg volt rémülve, mint mi. Niall kirohant, tudod galambfóbiája van. Louis meg el kezdett ordítozni, hogy ez biztos Kevin.

- Tiszta bolondok háza.

- Igen, az.

Harry rendezte a számlát, én addig felvettem a kabátom és vártam, amíg pár fotót készít a rajongókkal, akik felismerték őt az étteremben. Közben dobtam egy esemest El-nek, hogy minden szuper.

- Hátul kell mennünk, mert elől tele van a parkoló a sajtóval - kapta el a derekam Harry és a hátsó ajtó felé húzott.

- Honnan tudták, hogy itt vagyunk?

- Fogalmam sincs. Gyere! - Érintése szinte perzselte a bőröm, de ezzel nem nagyon foglalkozott, mert minél hamarabb ki akart jutni az étteremből. Én azonban le se tudtam venni a szemem a kezünkről, ami tökéletesen fonódott össze. Kicsit ideges volt, gondolom már elege van a sok lesifotósból, hogy egy nyugodt perce sincs, de akárhányszor összetalálkozott a tekintetünk, elmosolyodott.

- Mennyi az idő? - kérdezte, miközben beindította az autót.

- Tíz lesz. Miért?

-Van időkorlátod? - arca féloldalas mosolyra húzódott, amint elszakította a tekintetét az útról és rám nézett.

- Hidd el, az sem tűnt fel apának, hogy tegnap éjfélkor mentem haza.

- Akarsz róla mesélni? - kérdezte, most már az utat figyelve. Egy pillanatra kihagyott a szívem, tudtam, hogy mire gondolt. Vagy legalábbis milyen választ akar hallani, és habár ilyen közel voltam, hogy elmondjam, inkább nem tettem. Valamiért megnyugtatott a közelsége és nem akartam ezt elrontani azzal, hogy rázúdítom a 'tökéletes' családomat. - Észrevettem, hogy nem jöttök ki jól.

- Hagyjuk - legyintettem és bekapcsoltam a rádiót.

Csalódottan bólintott és az út további részében nem is kérdezett róla. Hagyta, hogy a gondolataim magába foglaljanak. Néztem a leguruló esőcseppeket - versenyeztettem őket tizennyolc éves létemre -, amikor megállt egy téglakirakású ház előtt. Teljesen sötét volt, csak az előkertet világította meg pár lámpa.

- Hol vagyunk?

- Nálam.

Nagy nehézségek árán kinyitotta a bejárati ajtót, és tettetett felháborodással leteremtett amiért kinevettem. Értem én, hogy több kulcs van nála, mint egy átlagos embernél, de akkor is. Aranyos volt, ahogy bénázott. Az előszobába letettem a kabátom.

- Tudod, hogy most kínzol, ugye? - kérdezte pajzán vigyorral a képén.

- Akkor jó úton haladok a célom felé. - Nem vártam meg a reakcióját, feltaláltam magam és a nappaliba mentem. - Hűű - ámultam, ahogy végignéztem a bézs és a zöld minden színárnyalatában pompázó szobában. A falak polcrendszerein több díj sorakozott, mint amennyit az apám dolgozószobájában láttam, pedig már régóta benne volt a szakmában. A síkképernyős óriástévé előtt pedig tornyokban álltak a DVD lemezek. Levettem a cipőm és törökülésbe kezdtem el válogatni őket. Mind olyan film volt, amit már láttam, vagy szerepeltek a kívánságlistámon. Az egyik kupac horror, a másik vígjáték volt.

- Akarsz filmezni? - jött be a szobába két bögre teával. Nem tudom, honnan tudta, de szükségem volt arra a bögre forró italra, mert a szövetkabátom nem épp a leghidegebb időjárásra találták ki.

- Ühüm - kortyoltam bele a teámba. Felmutattam egy cédét, aminek borítóján a Szerelmünk lapjai volt hirdetve.

- A kedvencem.

Elindította a filmet. Leültünk egymás mellé és meg se próbáltam arrébb helyezni magam, mert az kínosan vette volna ki magát. Lábaimat magam alá húztam, ő pedig keresztezve felrakta a dohányzóasztalra. Vállunk összeért, és ahányszor erre és nem a filmre koncentráltam, akaratlanul is mosolyogtam. Szerintem Harry is valahogy így tett. Bizonytalanul ráhelyezte a kezemre az övéit. Meleg bizsergés járta át a testem és a teánál is jobban felmelegedtem. Annak ellenére, hogy volt egy pár fiú, aki megfordult a házam táján, nekem is új volt ez az egész. Még soha senki nem hívott el igazi randira és nem lopott el egy rózsát az étterem pincérének zsebéből.

Azt hiszem ez volt a lehető legjobb újrakezdése a 'kapcsolatunknak'.