Megkönnyebbüléssel töltött el, hogy nem emlékezett mindenre a tegnap éjszakából, mert azt hiszem, mindkettőnknek kínos lett volna.
- Niall Horan
Nyögve
emeltem fel a fejem a harmatos fűről. Körbenéztem, de senkit nem láttam. Nem
véletlen, ugyanis a másik irányba kellett volna néznem. Niall mellett terültem
el, az ő pulcsiját viseltem, amin itt-ott megjelentek a fűfoltok. Basszus,
ezeket hogy fogom kiszedni belőle?
Annie és
Melanie is egymás mellett feküdtek, Annie mellett Mark terült el, egyik lábát a
másikon keresztezve és kezeit összefonva. Érdekes látvány volt. Egyedül Mike-ot
nem láttam sehol.
- Mennyi az
idő? – kaptam oda a fejem Niall rekedtes hangját hallva.
- Szerintem
alig múlhatott tíz. Miért?
Niall
elkezdett szitkozódni, majd bekapcsolódtak a többiek is. Nem értettem, miért,
elvégre ma…
- Oh, a
francba.
Mindenki
felpattant és szedelődzködni kezdett. Niall összeszedte az elkorhadt fákat meg
az üres üvegeket. Rohanni kezdtünk vissza a dombon keresztül a táborig, de
ahogy sejtettük, mindenki elment már a múzeumba.
- Vajon
miért gondoltam, hogy ez ilyen rossz ötlet lesz? – gondolkodott hangosan Melanie.
- Oké, ezzel
most nem segítesz – Mark végre felébredt és bekapcsolódott. – Inkább találjuk
ki, hogyan érhetnénk utol őket.
- A
táborfelügyelő tudja, hogy nem vagyunk ott. Csak akkor szólalj meg, ha
előálltál valami tervvel – szólt rá Annie olyan stílusban, hogy egy perc
erejéig mindenki elgondolkodott.
Most akkor
mi lesz? Ezt biztos nem ússzuk meg büntetés nélkül. Vagy ami még jobb,
hazaküldenek mindannyiunkat.
- Mi lenne,
ha keresnénk egy buszt, ami bevisz Castletown-ba? Onnantól meg megkérdezünk egy
helybélit, hogy hol van a múzeum, vagy mi – vakarta meg a tarkóját Mark, majd
egy akkorát ásított, hogy válaszul pislogni tudtunk. Kivéve Anniet,
természetesen.
- Na, végre –
csapta össze a tenyerét.
Már vagy
húsz perce gyalogoltunk egy pusztával körülvett földúton, de egy buszmegállót
se láttunk a közelben. Legalábbis olyat nem, aminek a menetrendje ne lett volna
üres, és a megállót jelző tábla letörve a tetejéről.
- Kész.
Feladom. Tuti, hazaküldenek minket – fortyogtam magamban. Már kezdtem rosszul
lenni a tűző naptól és a saját izzadságomtól. De ahogy körbenéztem, a többiek
se jártak sokkal jobban.
- Ezt
nézzétek – emelte fel Niall a telefonját.
Mind körbeálltuk.
A telefon képernyőjén megjelenő fiú Mike volt és hüvelykujját felmutatva
jelezte, hogy minden rendben.
- Mit akar
ez a gyerek?
- Olvasd az
alatta lévő szöveget – mondta Niall, mire lejjebb görgette az üzenetet és egy
egyszerű mondat állt ott.
„Bocs, h nem
keltettelek, de aludtatok. Majd megüzenek mindent SMS-ben, inkább ne gyertek
el, mert Malcoln már így is pikkel rám. Nemtom miért XD”
- Istenem,
már csak ez hiányzott. Most mi legyen akkor? – kérdezte Melanie.
- Mi lenne? –
Niall elrakta a telefonját és hátrafordult, majd elindult vissza a táborba. –
Majd ez az idióta küldözgeti nekünk az infókat.
- Azok után,
hogy elfelejtett felkelteni, ez a minimum – mormogta Annie.
Szóval,
visszamentünk a táborba. Niall telefonja percenként csörgött. Mindannyian a mi
faházunkhoz mentünk, ahol kényelembe helyeztük magunkat. Én Niallel ültem az
ágyamon. Illetve ő keresztbe feküdt, én meg törökülésben vártam Mike újabb
üzenetére. Annie egyedül ült, közben a mobilját nyomkodta. Melanie és Mark
egymás mellett néztek minket. Unalmas egy társaság voltunk a kívülállók
számára, de Niall folyton felolvasta az üzeneteket, amiket Mike küldött.
- Azt
mondja, hogy a dínók elvileg kihaltak több százmillió évvel ezelőtt. Erre
megint írja, hogy nem érti, miért vannak akkor kiállítva a valamilyen teremben –
olvasta fel hangosan, de nem bírta ki röhögés nélkül.
- Idióta –
Annie fél füllel figyelt ránk, és néha ehhez hasonló szavakkal minősítette a
fiút.
Összetalálkozott
a tekintetem Melaniéval, és összemosolyogtunk.
Jó érzés
volt végre a saját ágyamban pihenni és nem a hideg földön, ahol ki tudja milyen
élőlények jártak már ez előtt. Élveztük a csöndet, hiszen a tábor totál üres
volt.
- Hogyhogy
nem tűnik fel senkinek, hogy itt vagyunk? – szólaltam pár perc némaság után.
- Talán mert
senki nincs itt – vágta rá Mark, mire felröhögtek.
- Úgy értem,
Mrs. Malcoln meg se várt minket, vagy meg se próbált megkeresni. Pedig nem
voltunk olyan messze – forgattam a szemem Mark megjegyzésére, ez után ő is
elgondolkozott, hogy elhamarkodottan szólt meg.
- Egyébként…
- Annie végre lerakta a telefonját és teljesen ránk figyelt. – Az után, hogy
egyesek – szúrós szemmel a két fiúra nézett. – eláztattak minket, mi történt?
És erre
senki sem tudott válaszolni. Mindenki döbbenten meredt maga elé. Nem lehet,
hogy pár üveg Somersby elfogyasztása után ne emlékezne senki semmire.
- Ugye nem…
Niall
telefonja megint csörögni kezdett, de most nem SMS jött, hanem Mike felhívta.
- Na, mi a
pálya? – szólt bele a telefonba, hangján erősen érződött, hogy vigyorog.
- Te barom,
miért nem keltettél fel minket? – Annie azonnal letámadta. Átmászott a szobán
és az ágyamra telepedett.
- Nyugodtan
könyökölj bele a bordámba, kösz – jegyeztem meg cinikusan, de mintha meg se
hallotta volna.
- Nyugodj
már meg. Inkább örülnötök kéne, hogy helyettetek jöttem el erre a haláltanyára.
Csak csontvázak vannak itt.
- Mike, mi a
francot keres nálad a telefon, amikor azt le kellett adnunk? – hallottunk meg Mrs.
Malcoln hangját a vonal túlsó végéről. – Kivel beszélsz? Haló?
- Khm… Mike
apja vagyok, minden rendben, asszonyom? – improvizált gyorsan Niall.
Ha nem fogom
be a szám a tenyeremmel, tuti elröhögöm magam. A fiú elváltoztatott hanggal
kezdett el tárgyalni először az időjárásról, majd arról, hogy Mrs. Malcoln
szerint kevesebben vannak jelen a kiránduláson.
- Nyugodjon
meg, szerintem hamarosan előkerülnek a fiatalok – Niall elköszönt, majd
letette.
- Úristen! –
tört ki a nevetés Melanie-ből. – Hogy csináltad? Totál bevette az egészet.
Mindenki
röhögni kezdett. Niall vállat vonva lehajtotta a fejét. Összetalálkozott a
tekintetünk, és mosolygott.
- És mi mit
fogunk addig csinálni, amíg a többiek a haláltanyán vannak? utánozta Mike-ot
Mark, majd felállt.
Igaza volt,
mi is kezdtünk unatkozni.
- Éhes
vagyok.
- Ezzel nem
vagy egyedül – sóhajtottam.
- Oké,
keressünk valami ennit. A konyhás nő, biztos itt van – Niall felkelt és mi mind
követtük az ebédlőig.
- Hát ezt
benéztük.
A konyhásnő
sehol se volt. A székek is fejjel lefelé voltak az asztalra pakolva, a lámpák
lekapcsolva lógtak a plafonról. Tisztára, mint egy kísértetfilmben, de
szerencsére nappal volt és nem éjjel.
Niallel
bementünk a konyhába, hogy megnézzük, nincs e valami étel a hűtőben hagyva,
vagy netán pár alapanyag, amiből egy ebédet tudunk csinálni mindenkinek. Pech,
semmi nem volt egy üres kekszes dobozon kívül.
- Honnan
tudunk kaját rendelni? – suttogtam, miközben kinyitottam egy szekrényajtót.
Niall
nevetni kezdett, de hamar abbahagyta értetlen arcomat látva. Tényleg nem
értettem ezen mi olyan vicces.
- Jam-jam, a
legközelebbi pizzázó, ahonnan rendelhetnénk Mullingarben van. Körülbelül –
tette hozzá. Azt hiszem, ő maga sem volt biztos benne.
- Hát, akkor
ezt tényleg benéztük – ismételtem Markot.
- Ha tudtam
volna, hogy ez lesz a sorsunk, nem kínálatalak volna meg keksszel az első
éjszaka – vigyorgott rám.
- Hé –
tettettem a felháborodást, habár erre nem tudom, mi lett volna a normális
válasz. – Kellett neked megkínálni.
- Csak
kedves akartam lenni – védekezett felemelt kezekkel.
- Akkor
lehettél volna kedves, amikor be akartam állni focizni, de nem engedtek a
többiek.
- Ó, már
megint itt tartunk – mosolygott. – Rendben, akkor most megmutathatod, mit
tudsz.
- Felejtsd
el.
Kénytelenek voltunk kirohanni az ebédlőből,
vissza a faházakhoz. Szerencse, hogy Mike küldözgette nekünk az előadás
tartalmát nagyvonalakban, mert ha egyszer lebukunk, biztos, hogy a következő
éjjel már nem itt alszunk.
Mindannyian
bezsúfolódtunk a mi faházunkba, ami furcsa, mert az előbb még elfértünk. Az
ágyak annyi helyet foglaltak, hogy öten már nehézkésen álltunk a lábunkon. Én
például kénytelen voltam térdelni Annie ágyán.
Az ablakból
leskelődve vártuk, hogy leszálljanak a többiek a buszról. Mike szállt le
elsőként, mögötte két lány és még egy fiú, akit mintha korábban láttam volna.
Niall és Mika szobatársa lehetett.
És
utolsóként szállt le Mrs. Malcoln, majd azonnal a keresésünkre indult.
Nagyon tetszett ez a rész is!!! Már nagyon várom a következőt!
VálaszTörlésKöszönöm :) <3
Törlés