2013. június 3., hétfő

7. rész

Megkönnyebbüléssel töltött el, hogy nem emlékezett mindenre a tegnap éjszakából, mert azt hiszem, mindkettőnknek kínos lett volna.
- Niall Horan


Nyögve emeltem fel a fejem a harmatos fűről. Körbenéztem, de senkit nem láttam. Nem véletlen, ugyanis a másik irányba kellett volna néznem. Niall mellett terültem el, az ő pulcsiját viseltem, amin itt-ott megjelentek a fűfoltok. Basszus, ezeket hogy fogom kiszedni belőle?
Annie és Melanie is egymás mellett feküdtek, Annie mellett Mark terült el, egyik lábát a másikon keresztezve és kezeit összefonva. Érdekes látvány volt. Egyedül Mike-ot nem láttam sehol.
- Mennyi az idő? – kaptam oda a fejem Niall rekedtes hangját hallva.
- Szerintem alig múlhatott tíz. Miért?
Niall elkezdett szitkozódni, majd bekapcsolódtak a többiek is. Nem értettem, miért, elvégre ma…
- Oh, a francba.
Mindenki felpattant és szedelődzködni kezdett. Niall összeszedte az elkorhadt fákat meg az üres üvegeket. Rohanni kezdtünk vissza a dombon keresztül a táborig, de ahogy sejtettük, mindenki elment már a múzeumba.
- Vajon miért gondoltam, hogy ez ilyen rossz ötlet lesz? – gondolkodott hangosan Melanie.
- Oké, ezzel most nem segítesz – Mark végre felébredt és bekapcsolódott. – Inkább találjuk ki, hogyan érhetnénk utol őket.
- A táborfelügyelő tudja, hogy nem vagyunk ott. Csak akkor szólalj meg, ha előálltál valami tervvel – szólt rá Annie olyan stílusban, hogy egy perc erejéig mindenki elgondolkodott.
Most akkor mi lesz? Ezt biztos nem ússzuk meg büntetés nélkül. Vagy ami még jobb, hazaküldenek mindannyiunkat.
- Mi lenne, ha keresnénk egy buszt, ami bevisz Castletown-ba? Onnantól meg megkérdezünk egy helybélit, hogy hol van a múzeum, vagy mi – vakarta meg a tarkóját Mark, majd egy akkorát ásított, hogy válaszul pislogni tudtunk. Kivéve Anniet, természetesen.
- Na, végre – csapta össze a tenyerét.

Már vagy húsz perce gyalogoltunk egy pusztával körülvett földúton, de egy buszmegállót se láttunk a közelben. Legalábbis olyat nem, aminek a menetrendje ne lett volna üres, és a megállót jelző tábla letörve a tetejéről.
- Kész. Feladom. Tuti, hazaküldenek minket – fortyogtam magamban. Már kezdtem rosszul lenni a tűző naptól és a saját izzadságomtól. De ahogy körbenéztem, a többiek se jártak sokkal jobban.
- Ezt nézzétek – emelte fel Niall a telefonját.
Mind körbeálltuk. A telefon képernyőjén megjelenő fiú Mike volt és hüvelykujját felmutatva jelezte, hogy minden rendben.
- Mit akar ez a gyerek?
- Olvasd az alatta lévő szöveget – mondta Niall, mire lejjebb görgette az üzenetet és egy egyszerű mondat állt ott.

„Bocs, h nem keltettelek, de aludtatok. Majd megüzenek mindent SMS-ben, inkább ne gyertek el, mert Malcoln már így is pikkel rám. Nemtom miért XD”

- Istenem, már csak ez hiányzott. Most mi legyen akkor? – kérdezte Melanie.
- Mi lenne? – Niall elrakta a telefonját és hátrafordult, majd elindult vissza a táborba. – Majd ez az idióta küldözgeti nekünk az infókat.
- Azok után, hogy elfelejtett felkelteni, ez a minimum – mormogta Annie.
Szóval, visszamentünk a táborba. Niall telefonja percenként csörgött. Mindannyian a mi faházunkhoz mentünk, ahol kényelembe helyeztük magunkat. Én Niallel ültem az ágyamon. Illetve ő keresztbe feküdt, én meg törökülésben vártam Mike újabb üzenetére. Annie egyedül ült, közben a mobilját nyomkodta. Melanie és Mark egymás mellett néztek minket. Unalmas egy társaság voltunk a kívülállók számára, de Niall folyton felolvasta az üzeneteket, amiket Mike küldött.
- Azt mondja, hogy a dínók elvileg kihaltak több százmillió évvel ezelőtt. Erre megint írja, hogy nem érti, miért vannak akkor kiállítva a valamilyen teremben – olvasta fel hangosan, de nem bírta ki röhögés nélkül.
- Idióta – Annie fél füllel figyelt ránk, és néha ehhez hasonló szavakkal minősítette a fiút.
Összetalálkozott a tekintetem Melaniéval, és összemosolyogtunk.
Jó érzés volt végre a saját ágyamban pihenni és nem a hideg földön, ahol ki tudja milyen élőlények jártak már ez előtt. Élveztük a csöndet, hiszen a tábor totál üres volt.
- Hogyhogy nem tűnik fel senkinek, hogy itt vagyunk? – szólaltam pár perc némaság után.
- Talán mert senki nincs itt – vágta rá Mark, mire felröhögtek.
- Úgy értem, Mrs. Malcoln meg se várt minket, vagy meg se próbált megkeresni. Pedig nem voltunk olyan messze – forgattam a szemem Mark megjegyzésére, ez után ő is elgondolkozott, hogy elhamarkodottan szólt meg.
- Egyébként… - Annie végre lerakta a telefonját és teljesen ránk figyelt. – Az után, hogy egyesek – szúrós szemmel a két fiúra nézett. – eláztattak minket, mi történt?
És erre senki sem tudott válaszolni. Mindenki döbbenten meredt maga elé. Nem lehet, hogy pár üveg Somersby elfogyasztása után ne emlékezne senki semmire.
- Ugye nem…
Niall telefonja megint csörögni kezdett, de most nem SMS jött, hanem Mike felhívta.
- Na, mi a pálya? – szólt bele a telefonba, hangján erősen érződött, hogy vigyorog.
- Te barom, miért nem keltettél fel minket? – Annie azonnal letámadta. Átmászott a szobán és az ágyamra telepedett.
- Nyugodtan könyökölj bele a bordámba, kösz – jegyeztem meg cinikusan, de mintha meg se hallotta volna.
- Nyugodj már meg. Inkább örülnötök kéne, hogy helyettetek jöttem el erre a haláltanyára. Csak csontvázak vannak itt.
- Mike, mi a francot keres nálad a telefon, amikor azt le kellett adnunk? – hallottunk meg Mrs. Malcoln hangját a vonal túlsó végéről. – Kivel beszélsz? Haló?
- Khm… Mike apja vagyok, minden rendben, asszonyom? – improvizált gyorsan Niall.
Ha nem fogom be a szám a tenyeremmel, tuti elröhögöm magam. A fiú elváltoztatott hanggal kezdett el tárgyalni először az időjárásról, majd arról, hogy Mrs. Malcoln szerint kevesebben vannak jelen a kiránduláson.
- Nyugodjon meg, szerintem hamarosan előkerülnek a fiatalok – Niall elköszönt, majd letette.
- Úristen! – tört ki a nevetés Melanie-ből. – Hogy csináltad? Totál bevette az egészet.
Mindenki röhögni kezdett. Niall vállat vonva lehajtotta a fejét. Összetalálkozott a tekintetünk, és mosolygott.
- És mi mit fogunk addig csinálni, amíg a többiek a haláltanyán vannak? utánozta Mike-ot Mark, majd felállt.
Igaza volt, mi is kezdtünk unatkozni.
- Éhes vagyok.
- Ezzel nem vagy egyedül – sóhajtottam.
- Oké, keressünk valami ennit. A konyhás nő, biztos itt van – Niall felkelt és mi mind követtük az ebédlőig.

- Hát ezt benéztük.
A konyhásnő sehol se volt. A székek is fejjel lefelé voltak az asztalra pakolva, a lámpák lekapcsolva lógtak a plafonról. Tisztára, mint egy kísértetfilmben, de szerencsére nappal volt és nem éjjel.
Niallel bementünk a konyhába, hogy megnézzük, nincs e valami étel a hűtőben hagyva, vagy netán pár alapanyag, amiből egy ebédet tudunk csinálni mindenkinek. Pech, semmi nem volt egy üres kekszes dobozon kívül.
- Honnan tudunk kaját rendelni? – suttogtam, miközben kinyitottam egy szekrényajtót.
Niall nevetni kezdett, de hamar abbahagyta értetlen arcomat látva. Tényleg nem értettem ezen mi olyan vicces.
- Jam-jam, a legközelebbi pizzázó, ahonnan rendelhetnénk Mullingarben van. Körülbelül – tette hozzá. Azt hiszem, ő maga sem volt biztos benne.
- Hát, akkor ezt tényleg benéztük – ismételtem Markot.
- Ha tudtam volna, hogy ez lesz a sorsunk, nem kínálatalak volna meg keksszel az első éjszaka – vigyorgott rám.
- Hé – tettettem a felháborodást, habár erre nem tudom, mi lett volna a normális válasz. – Kellett neked megkínálni.
- Csak kedves akartam lenni – védekezett felemelt kezekkel.
- Akkor lehettél volna kedves, amikor be akartam állni focizni, de nem engedtek a többiek.
- Ó, már megint itt tartunk – mosolygott. – Rendben, akkor most megmutathatod, mit tudsz.
- Felejtsd el.
- Megjöttek! – hallottuk a többiek hangját.
 Kénytelenek voltunk kirohanni az ebédlőből, vissza a faházakhoz. Szerencse, hogy Mike küldözgette nekünk az előadás tartalmát nagyvonalakban, mert ha egyszer lebukunk, biztos, hogy a következő éjjel már nem itt alszunk.
Mindannyian bezsúfolódtunk a mi faházunkba, ami furcsa, mert az előbb még elfértünk. Az ágyak annyi helyet foglaltak, hogy öten már nehézkésen álltunk a lábunkon. Én például kénytelen voltam térdelni Annie ágyán.
Az ablakból leskelődve vártuk, hogy leszálljanak a többiek a buszról. Mike szállt le elsőként, mögötte két lány és még egy fiú, akit mintha korábban láttam volna. Niall és Mika szobatársa lehetett.
És utolsóként szállt le Mrs. Malcoln, majd azonnal a keresésünkre indult.

2 megjegyzés: