9. rész

Ki akartam menni a többiekhez. Tudtam, hogy mindenki – köztük Jam-jam – is ott lesz a parton és talán félrehívhatom, hogy megbeszéljük a történteket. De megelőzött…

- Niall Horan

Míg a többiek a parton szórakoztak, kavargó gyomorral és lüktető fejjel úgy gondoltam, hogy ideje felhívnom anyáékat. Biztos, hogy már aggódnak miattam, elvégre napok óta fel se hívtam őket. Ami azt illeti, nem is nagyon jutott eszembe, hogy otthon várnak rám, de amiről nem tudnak, az nem fáj.

Anya két csörgés után felvette és máris izgatottabb lett, hogy megtudta, egy szem lánya van a vonal túlsó végén. Sóhajtva és kelletlenül ugyan, de mindenről beszámoltam neki töviről hegyire, és még azt is megemlítettem, hogy Niall és én honnan ismerjük egymást.

- Most már emlékszem – nevetett anyu. – Egyszer itt voltak nálunk egy grillpartin. Az egy kellemesre sikeredett este volt… Jut eszembe, ha visszajöttetek, megint áthívhatnánk őket.

Köpni, nyelni nem tudtam kijelentését meghallva. Mit keresne nálunk Niall és a családja? Tekintetem össze-vissza kapkodtam a szobában, hátha anya meggondolja magát, vagy bejelenti, hogy az egészet csak tréfának szánta.

- Anya, azt hiszem erre semmi szükség – próbáltam lebeszélni borzalmas ötletéről.

Mégis hogyan viselném el Niallt a szobámban, vagy a lakás bármely másik helyiségében, hogyha így viselkedik velem?

- Majd még meggondolom, ne aggódj. Addig is érezd jól magad. Szia. – És bontotta a vonalat.

Kifújva a levegőt próbáltam lehiggadni. Ez hülyeség. Egy kissé izgalommal töltött el, hogy esetleg Niall a mi házunkba jöjjön. Jobban belegondolva, addig úgy is ezerszámra változhat meg a kapcsolatunk.

Megráztam a fejem és feltápászkodva az ágyról, az éjjeliszekrényem mellé letett üveget kerestem. Még félig tele volt ásványvízzel, aminek most a negyedét meg is ittam. Inkább nem gondolok arra, mi lesz, ha… Megkeresem Melaniékat.

Öt percig kellett keresnem a lányokat, habár nem értem, előbb miért nem találtam rájuk. Annie olyan hangosan nevetett Mike viccén, hogy szerintem, ha a faházban maradtam volna, ott is hallottam volna. Melanie Mark mellett ült, bár nem úgy nézett ki, mint aki jól érzi magát a társaságban. Niallt nem láttam sehol, de különösebben nem érdekelt. Persze, hogy érdekelt…

- Hé, Jam-jam, végre letaláltál a partra – kacagott Annie, de én kikerekedett szemekkel tudtam csak rá nézni.

- Mégis mióta vagyok Jam-jam? – vontam kérdőre őket. Vagyis, inkább csak Anniet.

- Hát, Niall mindig így hív – értetlenkedett.

- Annak meg van a saját története.

- Oké, ne kapd fel a vizet – emelte fel védekezésül a kezét. – Tegnap este egész jól megvoltatok ti ketten, most meg elég fagyos köztetek a levegő. Mi történt?

- Miért tőlem kérdezed? Nekem fogalmam sincs semmiről, de majd Niall megmondja.

Duzzogva leültem Melanie mellé, de mintha valamilyen űrlény lennék, mindannyian csöndesen bámultak rám.

- Te tényleg nem emlékszel? – kérdezte Mike.

- Mire kéne? – sóhajtottam. Csak essünk már túl rajta.

Egyre kényelmetlenebbnek éreztem a szituációt, pláne, hogy egymásra néztek, majd vissza rám. Eddig azt hittem, hogy nem történt különösebb dolog, de aztán felidézve Niall viselkedését és a többiek reakcióját, egyre jobban furdalta az oldalam a kíváncsiság. Mégis mi a fenét csináltam?

- Valaki beavatna végre? – tártam szét a karom.

- Igazad van, Niallnek kéne megmondania – húzta a száját Mike.

Oké, ha Mike nem tesz hozzá valami csípős megjegyzést, vagy nem pletykálkodik akkor tényleg az lesz a legjobb, ha Niallhez megyek és kérdőre vonom. De mégis hol a fenében van?

Nem szóltam, hogy hova megyek, mert szerintem maguktól is rájöttek. Nem találtam kint sehol Niallt, úgyhogy gondoltam, bekopogok hozzájuk, a faházba.

Szerencsém volt.

Miután kopogtam és vártam két percet, Niall ajtót nyitott. Oké, örülök, hogy nem kaptam szívrohamot az első pillanatban, mert szőke tincsei odatapadtak homlokához és csöpögött belőlük a víz. Ráadásul minden vízcsepp külön utat járt kissé izmos, meztelen felsőtestén. Tekintetem lejjebb siklott és csak akkor fújtam ki a bent tartott levegőt, amikor megkönnyebbülve láttam, hogy fürdőnadrágot visel. Kék tekintete szinte izzott, s szerintem ő is ugyanannyira meg volt lepődve azon, hogy itt talál, mint én azon, hogy így nyitott nekem ajtót.

- Ööö hello – tértem észhez egy kisebb sokk után. Egyszerűen csak megkerültem Niallt és bementem.

Tátott szájjal néztem végig, hogy a fiúk miért kaptak legalább dupla akkora házat, mint a mienk. Még a szétdobált vizes holmik, tárva-nyitva hagyott bőröndök ellenére is tök kényelmesen elférhettek hárman.

Nem is ezért jöttem, figyelmeztettem magam gondolatban. Megfordultam, hogy Niall szemébe nézzek. Addigra már becsukta az ajtót is és – gondolom – a saját ágyához ment, hogy kivegyen pár dolgot az éjjeliszekrényéből.

- Miért jöttél, Jam-jam? – villantott rám egy mosolyt.

Annyira kedvem lett volna kikelni magamból, legalább megmondani neki, hogy ne hívjon így, de nem volt bátorságom hozzá. Inkább a körmömet kezdtem piszkálni, hogy levezessem a felgyülemlett feszültséget, s csak aztán néztem a szemébe.

- Mindenki engem faggat arról, hogy mi történt tegnap éjjel. Illetve nem is, inkább arról, hogy miért viselkedsz így velem.

Niall döbbenten pislogott párat.

- Valami rosszat tettem? – kérdeztem.

- Nem, dehogy – megrázta a fejét, mire a karomra esett pár vízcsepp.

Kedvem lett volna mosolyogni, s már a felfele görbülő ajkaimat kénytelen voltam megállítani.

- Akkor elmondanád végre? – förmedtem rá.

- De nem fogsz kiborulni, ugye?

- Addig biztos nem, amíg meg nem tudom, mit csináltam.

- Oké… Szóval, tegnap éjjel kissé hamarabb a fejedbe szállt az alkohol. És bevallottad, hogy alsós korunk óta bejövök neked. Konkrétan azt mondtad, hogy szerelmes vagy belém.

Most rajtam volt a sor, hogy döbbenten figyeljem Niall arcát. Nem tudom, melyik volt a rosszabb: hogy ezeket mondtam, vagy, hogy van egy olyan érzésem, még nincs vége a történetnek. Mindenesetre leültem az egyik hozzám közel eső ágyra, magam alá húztam a lábaim és meredten bámultam a padlót. Oké, mit mondjak Niallnek? Hogy ezt csak kitaláltam? Esetleg, hogy régen biztos így volt, de ma már nem? Mert valójában – azt hiszem – tényleg belezúgtam Niallbe. De hogy az szerelemnek mondható-e… Hülyeség. Lehet, hogy inkább azt kéne mondanom, amikor alkoholt iszok, kissé hülyeségeket beszélek.

Niall is leült mellém. Először nem szólt semmit, csak némán figyelt engem, majd rekedten hozzátette:

- És megcsókoltál.