3. rész

Alig sikerült felkeltenem a figyelmét a tábortűznél; szerencsére szemüveget viseltem, a többiek szívattak is miatta, hogy este rajtam van, de legalább bűntudat nélkül bámulhattam. És éjszaka egy újabb meglepetés ért… Fogalmam se volt, hogy épp ő jön be azon az ajtón.

- Niall Horan

One Big Family

Én kifejezetten jóllaktam a fasírttal és a krumplival, sőt, még elrohantam gyümölcssaliért is a hűtőpulthoz. Annie és Mel is azt mondták, hogy jól laktak, annak ellenére, hogy csak gyümölcsöt ettek. Furcsa. A többieket elnézve ők inkább vágytak volna valami hamburgerre vagy hot dogra. Még ott ültünk vacsi után pár percig az asztalunknál. A hátamon éreztem valaki tekintetét – vagy csak túl paranoiás lennék, nem tudom -, de nem volt bátorságom hátrafordulni, mert mi van, ha tévedek. Az nekem lenne kínos.

- Jól van, fiúk-lányok! Figyelem! – állt fel egy kis pódiumra a fő táborvezető. A reggeli piros melegítőjét lecserélte feketére, ahogy baseball sapkáját is. Pár srác halk kuncogását és megjegyzés foszlányokat hallottam, de inkább figyelmen kívül hagytam és megpróbáltam a nőre koncentrálni.

- Pár perc múlva tábortűz lesz, úgyhogy öltözzetek melegen és mindenkit várunk szeretettel a parton!

- Esni fog a hó? – üvöltötte be az egyik fiú mögülem, utalva erre a beszéd melegen öltözzünk fel részére. Beszólását nevetés kísérte, hiszen miért esne a hó nyáron. Mi se tudtuk megállni kuncogás nélkül, de tenyerünkkel próbáltuk takarni jókedvünket.

- Gyere ide, Mike! – üvöltött rá a nő, mire mindenki elhalkult.

- Francba, honnan tudja a nevem? – dünnyögte –ezek szerint – Mike és már nyoma sem volt az előbbi jókedvének. Odasomfordált a pódiumhoz.

- A többiek mehetnek! – Legtöbben csalódottságukat kifejezve hagyták el a termet, így lemaradva az izgalmas részről, mert nem hallják majd a leszidást. Mi is visszasétáltunk a faházhoz.

- Mindjárt megyek – mondta Annie felmutatva a telefonját, hogy még lebonyolít egy beszélgetést. Bólintottunk, majd bementünk abba a koszfészekbe, ami az elkövetkezendő napokban az otthonunk lesz.

Melanie elment a fürdőbe fogat mosni, én meg tétlenségemben lábaimat keresztezve feküdtem hanyatt az ágyamon és esemesezni kezdtem barátnőmmel, Rachellel.

„Mizujs csajszi?” Küldtem el a rövid üzenetet. Nem kellett sokáig várnom, már jött is a válasz rá: „Bettyéknél vagyok, itt vannak vagy ezren. A fél társaságot nem is ismerem. Ott?” Nagyot sóhajtva kezdtem pötyögni az újabb üzenetet: „Jó neked. Mindjárt tábortűz lesz. A szobatársaim tök jó fejek, meg úgy minden oké.”

El tudtam képzelni azt a „kis” társasági összejövetelt Betty házában, amit valójában Ron erőszakolt rá. Ron néha egy igazi seggfej tudott lenni, nem igazán volt szimpatikus nekem, de azt hiszem, ez kölcsönös volt. Most először éreztem azt, hogy szívesebben vagyok itt, mint otthon. Valószínű, hogy engem is meghívtak volna ebbe a házibuliba, és abból állt volna az estém, éjszakám, hogy seggrészeg tinédzsereket kergetek vagy Bettyt próbálom megállítani az ivászatban.

- Szerintem lassan mehetünk, mert már gyülekeznek páran a parton – jött be Annie a szobába. Magára kapott egy halványzöld pulcsit a szekrényből és összefogta a haját lófarokba.

- Oké, mehetünk – jött ki a fürdőből Melanie. Én csak a zsebembe tettem az iPhone-om és csatlakoztam hozzájuk.

Még mindig érezni lehetett az egész nap tűző napsugarak jótékony hatását, ugyanis a levegő egyáltalán nem volt hűvös, inkább langyos. A szél se fújt, úgyhogy igazán kedvezett az időjárás a tűzrakásnak. Végigsétáltunk a kissé köves úton egyenesen a part felé, ahol már javában ott volt mindenki. Rengeteg pokróc volt odakint, mindenki azon ült, vagy csak keresztbefont karokkal állt. Én is úgy tettem.

- Hűű – szólalt meg mellettem egy lány, aki számomra még ismeretlen volt. Mosolyogva néztem rá, majd a tóra, amit igaz, hogy nem lehetett rendesen belátni a sötéttől, de a tűz csodálatosan körbevilágította és narancssárga fénybe árasztott el mindent.

- Nézd azt a cuki fiút – bökött a fejével Melanie a másik oldalra.

- Melyiket? – értetlenkedtem, mert rengeteg fiú volt ott. Jó, mondjuk a többsége nem volt helyes – legalábbis számomra -, de tényleg nem értettem, melyikre gondol. Aztán… - Óóó – esett le hirtelen.

A fiú, kezében gitárral úgy nézett ki, mintha most lépett volna ki valamelyik videó klipből. Szőke haja tökéletesen fel volt zselézve. Szemét fekete Ray Ban takarta, válláról lazán lógott le piros pulcsija. Olyan volt, mintha a figyelem középpontjában állna, tekintettel a hatalmas gitárra a kezében. Tekintetem elkaptam róla és össze-vissza néztem a tömegben a lányokat.

Úgy tűnt, mindenki oda van érte.

A szőke hajú fiú lejátszott pár akkordot, mire mindenki felélénkült és a vége az lett, hogy szórakoztató tábori dalokat kezdtünk énekelni. Néha-néha magam mögé pillantottam, hogy nézzem, ki jön még le a partra. Nem tudom biztosra, nem láttam tisztán őket, de a táborfelügyelők sóhajait, amit megkönnyebbülés jeléül adtak ki, már idáig hallottam. Mosolyogva csatlakoztak hozzánk, s ők is harsányan kezdtek énekelni, kivéve a nőt, aki még most is tudom-miben-mesterkedtek mozdulatokkal lifteztette szemöldökeit. Egyik oldalamon Melanie állt, a másikon Annie, és egy idő után megunva az ácsorgást, egymásba karolva dülöngéltünk a zene ütemére

- …Coconuts taught me how to fly, singing silly songs soothes Sarah’s sad side – énekeltük, a következő pillanatban pedig arra kaptuk fel a fejünket, hogy többen is a vízbe ugranak viháncolva. A fiúk és lányok jókedvének még a szigorú utasítás sem vetett véget, miszerint azonnal ússzanak ki a tóból. Amúgy, annyira nem ugrottak bele, hogy úszniuk kelljen, a lábuk még bőven leért az iszapos talajra. A szőke hajú fiú perzselő tekintetét éreztem magamon, így fülig vörösödve kaptam el a tekintetem.

- Mike, fiam, ma már egyszer bajba kerültél! Ne kelljen megint rád pazarolnom az energiámat! – kelt ki magából a táborfelügyelő és karjával hadonászott. Fogalmam sincs, miért.

- Megyünk? – suttogta a bal fülembe Annie.

- Szerintem vége a bulinak – suttogta a jobb fülembe Melanie.

Úgy tűnt, az én reakcióm lesz a mérvadó, végül bólintottam és visszaballagtunk a faházunkhoz. Utoljára találkozott a tekintetem a piros pulcsis fiúval, akinek ölében még mindig ott hevert lazán a gitár. Valójában, fogalmam sincs, hogy engem nézett-e, mert még mindig szemüveget viselt, egyszerűen csak kirázott a hideg, amint ránéztem.

A kis dobozban, mert tulajdonképpen még ahhoz is hasonlított a farönkökből barkácsolt ház, amiben három vaságy volt bedobálva, Melanie felkapcsolta a villanyt.

- Ki megy elsőnek? – kérdezte Annie, magához véve flanel pizsijét, aminek láttán szemöldök ráncolva néztem rá. Flanel pizsi? A semmi közepén?

- Én már a tábortűz előtt végeztem, szóval csak ketten maradtatok.

- Mehetsz te nyugodtan – legyintettem. Annie hálásan nézett rám, majd az ajtóból visszafordulva, mosolyogva figyelmeztetett:

- Aztán ne beszéljetek ki.

- Basszus – csettintettem ujjaimmal -, lelőtted a poént.

Mind a hárman nevetésben törtünk ki, aztán csak ketten maradtunk a szobában Melanieval. Törökülésbe ültem az ágyon és kínosan meredtem a telefonom képernyőjére. Fogalmam se volt, miről kéne csevegnünk, hiszen annyira még nem ismerjük jól egymást. Amint láttam, ezzel Melanie se volt másképp. Pakolgatni kezdett az ő térfelén és a még nedves törülközőt kiterítette az ágy végét jelző vaskorlátra.

- Amúgy – törte meg a csendet Mealnie -, láttam, hogy nézel a cuki szőkére.

- Mi? – kaptam fel a fejem kijelentése hallatán. – Ezt komolyan gondoltad? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Jamie, le se tagadhatnád, hogy megtetszett. Láttam, hogy elpirultál. Hidd el, téged nézett.

- Nem hinném – ráztam meg a fejem nevetve. – Miből gondolod, hogy nem téged nézett? Hisz ott álltál mellettem.

- Ha engem nézett volna, én is libabőrös lettem volna, csak úgy, mint te – vágott vissza elégedett mosolyra húzva a száját, mire elvörösödve lesütöttem a szemem. Ezt nem hiszem el. Kezdett egyre nevetségessé válni Melanie gagyogása, hogy mennyire aranyosak lehetnénk.

- Hé, fejezd már be! Nem is ismerem! – csattantam fel, mikor már percek óta ugrált az ágyán. Igazából megfordult a fejemben, hogy mindkettőnk jobban járna, ha az ágy most összedőlne.

- Előtted áll még kilenc teljes nap – tárta szét a kezét a levegőben.

- Na, jó, mi volt abban a gyümölcssalátában? – tettem fel a kérdést, leginkább magamnak.

Össze tudnám számolni az eddigi életem során azokat a srácokat, akik komolyabban is érdeklődtek irántam. Nulla. És ez miért pont most változna meg? Nem értettem, és őszintén, egy kicsit zavart Mel ekkora lelkesedése, úgyhogy megpróbáltam mihamarabb lebeszélni mindenféle agyontekert elméletéről. Azért mert összenéztünk, még nem jelenti azt, hogy van is köztünk valami, vagy lennie kell. Gyanítom, hogy tucat másik lányra is ránézett gitározás közben, hiszen elég unalmas lehet egyfolytában egy hangszert bámulni.

- Na, miről maradtam le? – tért vissza Annie, miközben erősen dörzsölte törülközővel a nedves haját. A látvány is fájdalmas volt, hát még ha át is kéne élnem.

Mielőtt Melanieval megint vitába szállhatnék és elmagyaráznánk a nem létező dolgot Annienek, felkaptam a törülközőm, neszesszerem és beslisszoltam a fürdőbe. Megengedtem a vizet, s végtelennek tűnő percek teltek el, mire az kellően felmelegedett. Áztattam magam egy ideig, tekintetemet végig a lábfejemen tartottam és hagytam, hogy oldalamon follyanak le a kövér vízcseppek. A pech, hogy ez után a zuhanyzás után, csak még koszosabbnak éreztem magam. Kiléptem a kabinból és a mosdóhoz léptem, hogy fogat mossak. Miután felöltöztem egy fekete topba és rövidnadrágba, visszamentem a lányokhoz. Annie idióta mosollyal az arcán meredt rám, míg Melanie csak kuncogott.

Szem forgatva szólaltam meg:

- Felejtsd el. Sőt, felejtsétek el mindketten – vetettem egy szúrós pillantást Melanie-ra, aki ennek az egésznek az agytrösztje volt. – Csak egy fiú a táborból, semmi több. – Felmutattam az ujjamat, hogy meg ne szólaljon egyikőjük se, és folytattam: - Elmondom nektek, hogy azért mert két különböző nemű ember egymásra néz, nem kedveli egymást, főleg, hogy azt se tudom, kicsoda.

- Niall.

- Mi? – kérdeztem értetlen mosolyra húzva a szám, miközben arrébb löktem Mleaniet az ágyamon, hogy én is ráülhessek. Mármint, a saját ágyamra.

- Az az idióta Mike mondta, hogy Niallnek hívják – mondta higgadtan Annie.

- És ezt mégis honnan tudjátok? – kapkodtam közöttük a tekintetemet. Totál össze voltam zavarodva.

- Előbb odamentem Mikehoz és megkérdeztem. Tudod, így kommunikálnak az emberek. Neked is kéne… hm, mondjuk Niallel – mosolygott rám. Azonnal tudtam, hogy az előbbi kisebb szónoklásomat akarta utánozni.

- Mindezt akkor, amikor fürödtem? – totál elképedve bámultam rájuk. Bólintottak egyet. – Na, jó, azt hiszem, aludnunk kéne. Főleg nektek.

- Hé, még csak tíz óra van – sopánkodott Annie és hozzám csapott egy dohos szagú párnát. Szerencsére mellettem landolt, úgyhogy egyből továbbítottam Melanienak.

Hű, emlékszem, amikor anya hazahozta a munkahelyéről azt a prospektust és ajánlotta, hogy nézzem meg. Ellenkeztem. Egy ideig kérdezgette, hogy legalább egy pillantást vetettem-e a színes nyomtatványra, de csak hevesen rázogatni kezdtem a fejem. A végén pedig bejött a szobámba apám kíséretével és közölték, hogy kezdjek pakolni, mert pár nap múlva elutazom. És most itt vagyok. A hisztijeim alatt, amiket levágtam, legalább éveket öregedtek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal forgolódtam az éjszaka közepéig, és a bűntudat, ami keletkezett bennem, nem hagyott aludni. A szobatársaim már rég az igazak álmát aludták, úgyhogy kissé bátrabb mozdulatokkal nyúltam a telefonom után, hogy csekkoljam, mennyi az idő. Éjjel fél három. Duzzogva fújtam ki a levegőt és vágtam magam hanyatt. Mégis mi a fenét fogok csinálni reggelig?

A telefonom képernyője el volt sötétedve, nem láttam az időt, de biztosra vettem, hogy alig telt el pár perc. Próbáltam úgy tenni, mint azokban az amerikai filmekben, összekulcsolt ujjal feküdtem a hátamon és a plafont néztem. Próbáltam valamin elmélkedni – igazából imádkoztam, hogy rám ne essen egy bogár se, vagy bármilyen más élőlény -, hogy még hatásosabb legyen a kinézetem, de beleuntam. Az sem segített, hogy kezdett kissé melegem lenni a paplan alatt. Kinyújtóztam és katonákat megszégyenítő mozdulatsorokat követtem el annak érdekében, hogy ne keltsem fel a lányokat. Kimentem a tornácra és mélyen beszívtam az nyári éjszaka meleg levegőjét, melyhez társult egy kissé sós illat is a tó vize miatt.

Örültem, hogy rajtam kívül senki sem tartózkodott kint, nem igen akartam magyarázkodni, pláne nem valami táborfelügyelőnek. Az utolsó dolog, amit akartam, hogy azt higgyék rólam, hogy cigizni vagy inni jöttem ki titokban.

Átvágtam a kisebb téren, ami körül voltak a faházak és az étkező felé vettem az irányt. Fogalmam sincs, mit kerestem, csak sétáltam, mert úgy éreztem, végtagjaim annyira elgémberedtek. Láttam az egyik ablakon keresztül, hogy halványan és az egyik lámpa. Ezután már szelíd mozdulatokkal nyitottam ki a vaskeretes ajtót.

- Szia – köszönt kissé álmosságtól rekedtes hangon… Niall. Hangja hallatára kissé megugrottam ijedtemben, nem számítottam rá, hogy bárkit… őt fogom itt találni.