21.: Now the memories on the wall

Sziasztok! :) Először is szeretném közölni, hogy tegnap addig szórakoztam, amíg teljesen új dizájnt nem kapott a blog - gondolom feltűnt mindenkinek, ha nem, akkor most mondtam. :D És tök elégedett vagyok magammal, jó nézzétek el, nem csináltam még ilyet életemben, de nekem most nagyon tetszik ez az új kinézet. A részről pedig annyit, hogy ebben nem igen szerepel a 1D (nem biztos, hogy a következőben is fog), de Harry szelleme kísért, haha. :D

Mindenkinek boldog új évet kívánok, és érezzétek jól magatokat ma este/éjjel!

Jó olvasást! Xx

Szemhéjam le van csukódva, de érzékelem a zajokat magam körül. Hallom, hogy lakótársam még az igazak álmát alussza és halkan szuszog. Nem is tudtam, hogy az én ágyamban van.  A nap bántja a szemem, úgyhogy kénytelen vagyok a másik oldalamra fordulni. A francba!

- Hé, Lil! – rázom meg a karját gyengéden pár perc elteltével.

- Még öt perc, anya… - motyogja és a másik oldalára fordul. Akaratlanul is felnevetek, ami köhögésbe torkollik. Érzem, hogy száraz a torkom a sok alkoholtól, úgyhogy az ágyam mellé nyúlok, ahol mindig van egy palack ásványvíz.

Fura, hogy nem is fáj a fejem, pedig tegnap kitettünk magunkért. A célunk, hogy megünnepeljük Lil szülinapját, azt hiszem sikerült, viszont olyan képek is felvillannak a tudatalattimba, amiket legszívesebben kitörölnék. Örökre.

Tegnap éjjel...

- Mit kértek? – harsogja túl a zenét Max. Az ujjaimra kulcsolja az övéit és magával húz a klub belső részébe.

- Várj, Max! – üvölt Lil. Ha nem lenne ez a fülsüketítő zene, lehet, hogy tőle szakadna be a dobhártyánk, de így teljesen normálisan megértettük a szavait. Ijedten fordulok hátra, mert egy pillanatra elhittem, hogy baj van. Nora és Ben jönnek mögötte.

- Itt vagyunk – bólintanak egyszerre.

- Mehetünk? – duruzsolja a fülembe Max. Ujjaink még mindig össze vannak fonva, a tenyerem kezd nyirkos lenni. Nem tudom, hogy a teremben szinte vágható füst teszi, vagy az a sok ember rémiszt meg, esetleg az egy számmal kisebb ruha, de egyre nehezebben veszem a levegőt.

A bárpulttól pár lépésre álltunk meg. Max előre ment, hogy rendeljen pár koktélt és még valami töményet maguknak. Lil barátai már vártak ránk egy nagyobb boxban, amit hetekkel ezelőtt kibéreltek maguknak. Nekünk.

Furcsa volt, hogy nem is ismerem annyira Lil társaságát, de már első látásra megkedveltem őket. Két szőke hajú lány integetett vidáman felénk, akiken hasonlóan mini ruha volt, mint rajtunk. Feszélyezve éreztem magam mellettük, és az önbizalmam is valahol a nulla alatt volt pár száz méterrel. Lil mindkettőjüket átölelte, majd bemutatott nekik, mint legjobb barátnőjét. Mosolyogva ráztam meg a fejem és már nyújtottam volna a kezem, de ők megöleltek.

Scream & Shout

Max is visszatért és kiosztotta mindenkinek a hozzátartozó italát. Én epres mojitot kaptam, aminek édeskés illatára késztetést éreztem, hogy beleigyak, de türtőztettem magam, mert meg kellett várnom a közös koccintást. Lil társaságához tartozott még három fiú is, akik fülig érő vigyorral mutatkoztak be, majd a mosoly azonnal lehervadt az arcukról, miután Max a derekam köré fonta az egyik kezét jelzésül.

- A szülinaposra! – harsogták páran, mire mindenki a magasba lendítette a poharát.

- Boldog szülinapot, Lil! – próbáltam túlharsogni a zenét. Ezután mindenki beleivott a kezében lévő italba.

A koktélok egymás után fogytak, a pultos keze már lassan leszakadt a sok töltögetéstől, ahogy a mellette dolgozó mixer bicepszei is kezdtek bedurranni a sok keveréstől. Lil váltott pár szót a srácokkal. Én szorosan ültem egyik oldalamon Max ölelt, de fejét a fiúk felé fordította, akik lelkesen magyarázták, hogy az egyetemük csapata, hogy elverte múltkor az ellenfelüket – már ha rendesen értettem. A másik oldalamon ülő két szőke lánnyal elegyedtem beszélgetésbe, mint kiderült April és Bella. Mindketten a Columbiára jártak. April most kezdi a második évét, Bella pedig gólya, akárcsak mi.

- Nem amerikai vagy? – csodálkozik Bella, s még egyet szürcsöl a szívószállal. Az akcentusomra kérdeztek rá, ami azonnal feltűnt nekik, miközben Lilről meséltem nekik egy-két vicces szokást.

- Londonból jöttem – mosolyogtam rájuk és rápillantottam Max-re, aki még mindig a fiúkkal beszélt.

- Igen, mondjuk az akcentusod elárulta – vont vállat April. – És miért pont New York? – kérdezte. Először nem igazán tudtam, mit mondjak és pár pillanatig haboztam is.

- A londoni egyetemek kurzusai nem tetszettek – vontam vállat és kiittam az utolsó cseppet is a második kör mojitómból. – És ti honnan valósiak vagytok? – próbáltam elterelni a figyelmüket.

- Én Bostonból jöttem – válaszolt Bella. – Mindig is Manhattanben képzeltem el magam, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy hova jövök – vigyorgott, mintha magától értetődő lenne.

- Salt Lake City – válaszolta kurtán April. – Ott nincs semmilyen egyetem.

- Hé, bébi, kérsz még egy pohárral? – fordult felém Max. Jé, feltűnt neki, hogy itt vagyok?

Válaszul csak megráztam a fejem és elemeltem az asztalon sorakozó teli poharak közül egyet. Lassan kortyoltam bele. A keserédes folyadék marta a torkom, de túl jó volt az utóíze, hogy abbahagyjam. Még egyet belekortyoltam. Magamon éreztem Bella égető pillantását, mire a szemébe néztem, ami pislogás nélkül vizsgálta az arcom.

- Mi az? – kérdeztem tőle.

- Semmi – rázta meg a fejét. – Táncolni akarok! – kiabálta és még épp arra volt időm, hogy visszategyem a poharam az asztalra, már magával is ráncigált.

A zene minden porcikámat átjárta, s a testem már magától felvette a ritmust. Lehunytam a szemem.

- Mmm… - hallottam a fülemben a mély hangot, ami mosolyt csalt az arcomra.

Kinyitottam a szemem, de az emberek körülöttem ugyanúgy táncoltak, ahogy eddig. Nem törődtem a képzeletemmel, folytattam a csípőrázást, amibe kezdtem belejönni. Mindkét kezem a magasba emeltem, ahogy a tömeg is. April és Bella követték a mozdulataimat.

- Nem vagy szomjas? – kérdezte rekedtes hangján, miközben kezét a csípőmre csúsztatta. Göndör hajszálai csiklandozták a fülem, miközben apró csókokkal halmozta el azt.

Újból kinyitottam a szemem. A képzeletem most szórakozik velem? Megfordultam a tengelyem körül és Max-szel találtam szemben magam, akinek keze a derekamon pihent. Kétségtelen, hogy megőrültem. Táncoltunk még egy-két számra, majd visszaültünk a boxba hullafáradtan és leizzadva.

- Mindjárt jövök – mondtam, majd felálltam és az első dolgom az volt, hogy megigazítsam a feljebb csúszott ruhám, ami épphogy eltakarta a bugyim. Max és Ben térde előtt elbotorkáltam. Utam egyenesen a női mosdó felé tartott, hogy rendbe hozzam a sminkem és a hajam. A hatalmas tömeg felé pillantottam, ami egyszerre hullámzott. A zene még mindig dübörgött, már lassan hajnali egy óra volt. A bárszékek előtt elhaladva, amelyik mindegyike foglalt volt, kikotortam a borítéktáskámból a telefonom, hogy leellenőrizzem az üzeneteim és hívásaim számát.

„Holnap találkozunk!!! Xxx”

- Eleanor

Elmosolyodtam a rövid üzenetet elolvasva és gyorsan válaszoltam neki, miszerint én is alig várom, hogy találkozzunk. Már majdnem három hónapja, hogy utoljára láttam a legjobb barátnőmet. Persze az interneten való beszélgetés nem számít, hiszen az nem ugyanaz, mint élőben. Ha nem is naponta, de minden másnap beszéltünk mindenféléről, és London és New York közötti időeltolódást is okosan megoldottuk. Én állandóan az otthoniakról kérdezgettem, de mindig szűkszavúan válaszolt. Egyszer Louis-val is találkoztam, akivel fél órán keresztül beszélgettünk. De szóba se került Harry. Apával is majdnem minden másnap beszélek, de rendszerint csak perceket, míg elhadarom, hogy minden rendben és a hangomat hallva megnyugodhat, hogy nem rabolt el a maffia.

A homokszínű női mosdóba beérve könnyebbültem meg, mikor észrevettem, hogy rajtam kívül senki más nem tartózkodott a helyiségben. A mosdópult fölé felszerelt aranykeretes tükörben farkasszemet néztem magammal. Kicsit megcsipkedtem az arcom, hogy egy kis pirospozsgás színe legyen. Szempillámat is megigazítottam és egy újabb réteg cseresznyés szájfényt is felkentem. Ahogy tenyeremmel rátámaszkodtam a márványpultra, éreztem a hideget a kezem alatt, de nem foglalkoztam vele. Addig…

- Csókolj meg itt – feleltem vágytól hevesen és szaggatottan. A fejem hátradöntöttem, hogy szabad utat kapjon és ajkait végigszántsa a torkomon. Minden egyes apró csókkal csak még jobban kívántam.

A tükörben láttam a csillogást a szememben és az ijedt arcomat is, ahogy minden vér kifut belőle.

- Gyönyörű vagy – mormolta a fülembe, miközben nyirkos tenyere egyre feljebb csúszott a combomon.

Egy halk sóhaj hagyta el a számat, pont úgy, ahogy akkor az érintésétől. Magamon éreztem az ujjai nyomát és minden egyes csókját.

- Nem – mondtam ki hangosan ezt az egy szócskát, és lehet, hogy kicsit hangosabban, mert az éppen benyitó Lil megtorpant.

- Minden rendben? – kérdezte kedvesen és maga mögött bezárta az ajtót.

- Persze – feleltem automatikusan. Homlokát ráncolva lépett mellém és találkozott a tükörképünk tekintete. – Ami azt illeti nem…

Most...

- Lil, ébredj már fel! – ráztam szegény lányt most már kicsit erősebben.

- Mi van? – csattan fel. Hű, ilyenkor tényleg nagyon félelmetes.

- Csak azt akartam mondani, hogy mennem kell a reptérre a barátnőmért – válaszoltam, s közben felvettem egy rózsaszín szatén ujjatlant, meg egy fehér sortot. A nedves törülközőt a szobám szőnyegére dobtam, mert a rendrakásra már tényleg nem maradt időm.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A reptérre tartó út hosszúnak tűnt, főleg mert majdnem minden piros lámpát sikerült kifognom. Így is késtem húsz percet. A fekete autó ajtaját becsaptam a parkolóban és már rohantam is. Áldottam magamat, amiért egy fehér Converse cipőt vettem fel és nem egy tíz centis magas sarkút. A terminál majdnem kétszer akkora, mint a Heathrow repülőtér, de a táblát figyelve hamar eljutottam a kijárathoz, ahol Eleanornak kell érkeznie. Ideges emberek siettek el mellettem, akik motyogtak magukban vagy telefonáltak. Szem forgatva léptem arrébb, mert a mellettem elhaladó idősebb hölgy úgy tűnt, nem fog kikerülni.

A fotocellás ajtó kinyílt és onnan közeledett felém kecses járásával a legjobb barátnőm. Mosolyogva intettem és én is elindultam felé. Fehér topot viselt farmer nadrággal, és a haját feltűzte kontyba.

- Annyira örülök, hogy látlak! – mondta nevetve és olyan szorosan ölelt magához, hogy az összes levegőm kiszorult a tüdőmből.

- Gondoltam, hogy hozok egy nagy névtáblát, de már messziről kiszúrtalak – kacagtam és elvettem tőle az egyik kézitáskáját.

- Mellesleg késtél – dorgált.

- Mellesleg már hozzá szokhattál volna – rántottam meg a vállam, hiszen már több éves tapasztalattal rendelkezik ezt illetően.

Egymás mellett haladtunk, hogy átvegyük El bőröndjeit. Folyton panaszkodott a stewardess-ekre, hogy mennyire mogorvák voltak, és hogy még ki se tudta magát pihenni, mert a mellette ülő fiú folyton horkolt. Legalább harminc órája ébren volt, és hogy ez mennyire megviselte.

- Na és mit fogunk csinálni? – kérdezte, hangjából csak úgy sugárzott az izgatottság.

Beraktuk mind a három (?) bőröndjét a csomagtartóba és beszálltunk a kocsiba.

- Először is igyunk egy kávét, mert most már lüktet a fejem.

- Szóóóóval bulizni voltál tegnap? – Arcán egy le-ne-tagadd-hisz-ismerlek mosoly jelent meg, mire sóhajtottam és kikanyarodtunk a reptéri parkolóból.

- Vajon honnan tudtad? – tettem fel a költői kérdést.

- A fiúk is itt vannak a városban – szólalt meg hosszas csend után.

- MI? – riadtam fel. – Hogy érted, hogy… fiúk? – fordultam felé.

- Látnod kéne az ijedt tekinteted – kacarászott jóízűen. Feljebb tekerte a rádiót. – Meghívták őket a Today show-ba meg különböző interjúkra. Ó, és a legjobbat nem is mondtam – egész testével felém fordult, míg én az utat kémleltem. Valamiért nem nagyon akartam hallani. -: fel fognak lépni a Madison Square Garden-ben!

Még jó, hogy piros lámpánál álltunk, különben hirtelen fékeztem volna le meglepődöttségemben. Nem, inkább félelmemben. Mi? Miért pont itt? Miért most? – pattogtak a kérdések a fejemben, mint egy gumilabda.

A Broadway-re fél óra kocsikázás után érkeztünk meg. Az ottani Starbucks volt a törzshelyünk Lillel, annak ellenére, hogy a lakásunkhoz még van öt másik közelebbi is.

Én kértem egy Frappucinot, Eleanor pedig egy White Mochát és egy áfonyás muffint. Leültünk az egyetlen szabad asztalhoz a zsúfolt üzletben.

- Mikor beszéltél utoljára apuddal? – kérdezte El, s beleharapott a sütijébe. – Hm, ez nagyon jó – helyeselt.

- Tényleg itt vannak a fiúk? – kérdeztem elbambulva.

- Ühüm.

Rengetegen kértek kávét elvitelre, mert a hely szinte túlzsúfolt volt, egy szabad asztal nélkül. Pár tinédzser meg-megállt és minket vizslatott, mintha felismertek volna. Eleanornak ez nem volt új, ő mosolyogva kortyolgatta a kávéját, de engem zavart a sok bámuló szempár. Sosem vertük nagydobra a sajtóban a kapcsolatunkat, a rajongók inkább csak sejtették.

Legjobb barátnőmmel még beszélgettünk az egyetemről és az odajáró pasikról – hátha kiszúrtam valakit. Ó, ha tudná! Nem említettem neki Maxet, mert magam is aligha tudom, hogy hogyan állunk. Ez amolyan se veled, se nélküled féle kapcsolat volt. Csak egymásnál kerestük a vigaszt  Visszakanyarodtunk a kérdéshez, miszerint mikor beszéltem utoljára apával. Azt hiszem, tegnap délután. Ő sietett Gabi elé, mert valamilyen gálaestre mentek, én meg siettem, mert készülődnöm kellett Lil szülinapjára.

A gyors kávézás után felugrottunk hozzánk, hogy El kipakolja a bőröndjéből szükséges dolgokat. Megbeszéltük, hogy ez alatt az egy hét alatt nálam lesz, kihasználva minden együtt töltött csajos percet. Mikor hazaértünk nem volt otthon senki, Lil hagyott egy üzenetet a hűtőre ragasztva, hogy be kellett mennie a kampuszra elintézni ezt-azt a felvett tárgyaival kapcsolatban. Pár nap múlva nekem is be kéne mennem, kitölteni a jelentkezési lapokat, hogy egy hónap múlva, szeptemberben el tudjam kezdeni a szemesztert. Még mindig döntésképtelen vagyok két szak között, és ahogy ismerem magam, ott helyben fogok dönteni a jövőmről.

- Lefürödnék, mielőtt megyünk, mert már egy napja nem tusoltam és…

- Persze, menj. Várj! – nyomtam a kezébe egy halványkék törülközőt, majd megmutattam neki, hogy hol van a fürdőszoba.

Amíg Eleanor elkészült, felnyitottam a MacBook tetejét és megnéztem a bejövő e-maileket. Mindegyik spam volt, kivéve Max üzenete, amiben érdeklődött, hogy jól vagyok-e. Tegnap nem éppen nyugodtan hagytam el a szórakozóhelyet. Ideges és undok voltam vele. Fel kéne hívnom… De semmi kedvem, mégis mit mondhatnék neki? Hallucináltam a volt barátomról? Visszahajtottam a laptop fedelét és a konyhába mentem, hogy elpakoljak Lil után, aki szokás szerint csatateret hagyva lépett ki a lakásból.

- Na, és hova megyünk? – kérdezte El, miközben az utolsó simításokat végezte a kocsiban a rúzsán.

- Akarsz vásárolni?

- Micsoda kérdés! – tettettet megdöbbenést, amin nevetnem kellett. Annyira imádtam, ha színészkedett. Kétségtelen, hogy humorosan keltett életre bárkit, vagy parodizálta ki saját magát.

- Akkor az Ötödik sugárút – bólintottam beleegyezően.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Sok-sok bevásárlótáskával a kezünkben tértünk be a már sokadik boltba. Legjobb barátnőm még mindig nem adta fel a tökéletes galléros ing kutatását, én nekem meg úgy sem volt miért siettetnem, úgyhogy ellenállás nélkül követtem mindenhova. Az eladók készségesek voltak, de miután az ötödik felsőre mondta azt, hogy nem, onnantól amolyan akkor-keressen-magának hangsúllyal beszéltek hozzá. Én a szaténhuzatos fotelben ültem keresztbevetett lábbal és szórakoztattam magam.

- El, most már igazán mehetünk, nem? – próbáltam kirobbantani a boltból.

- Jól van, menjünk tovább – sóhajtott egyetértően.

Tovább? Nekem már kezd leszakadni a lábam még a tornacipőben is, ő pedig bírja még telitalpúban.

Végigmentünk az Ötödik Sugárúton. Már hét óra fele járt. A magas toronyházaktól a napot nem lehetett látni, viszont az eget kezdték megfesteni a sugarai. Az emberek is egyre többen lettek, mindenki sietett haza a munkából.

Még két üzlethelyiségbe betévedtünk, de egyikben se járt sikerrel Eleanor. A végén már én tettem szívességet az eladóknak, amikor szóvá tettem, hogy ideje menni. Barátnőm makacssága és kitartása nem hagyott alább, kijelentette, hogy akkor holnap visszatér, mert neki szüksége van a kétszázötvenedik ingére.

A lakásba épphogy beesetünk, mindkettőnkön kijött a fáradság. Annyi erőm maradt, hogy rendeljek egy pizzát és kiválasszunk egy nézhető, nem túl csöpögős filmet, amin elszórakozunk. Egy igazi csajos estét sikerült alkotnunk, sőt a végén Lil is hazajött fél nyolc fele és csatlakozott. Nagy kő gördült le a szívemről, hogy Eleanorral jól kijöttek egymással, sőt szerintem meg is kedvelték egymást. A film közben persze nem hagyhattuk ki a megjegyzéseket, amik mind az írók kárára mentek, de mi akkor is jól szórakoztunk rajtuk.

- Azért az nem igaz, hogy Blake ennyire szép, mikor egy kiló kosz van rajta – mutatott az egyik főszereplőre Lil, miközben rágta a pizzáját.

A Savages című filmet néztük.

- A baj az, hogy Blake bármit visel, mindig szép – sóhajtott El. – Mondjuk eléggé furcsa őt ilyen szerepben látni Serena van der Woodsen után.

- Azért a vásárlási mániája még mindig a régi – szóltam közbe, mire mindketten bólintottak.
A filmet végig néztük ugyan, de Lil a végére annyira laposakat pislogott, hogy megfordult a fejemben, hogy megállítom és inkább elküldöm aludni. Végül is kibírta a maradék tíz percet.
- Na, én megyek lányok. Jó éjt! - intett és már el is tűnt a folyosón.
- Aranyos lány. Kedvelem - mondta El. Követett a konyhába, ahova a popcornos és pizzás dobozzal indultam, azzal a szándékkal, hogy elmosogassam és kidobjam őket.
- Én is kedvelem - helyeseltem.
Lil volt az első ismerősöm itt New York-ban, és azt hiszem, most már igazi barátommá vált. Ő tősgyökeres new york-i volt, így ő vezetett be a városba és osztott meg velem jó pár hasznos információt. Amikor megemlítette, hogy kiadó lakást keres, mert legalább az egyetemi éveit külön akarja tölteni a szüleitől, nem is volt kérdés, hogy felajánljam neki az én lakásom. Igaz, kicsit - na, jó, nagyon - rendetlen volt, de az elmúlt fél évben neki öntöttem ki a lelkem. Ó, volt mit megbeszélnünk. Pontosabban én csak meséltem, ő hallgatott. Egy bizonyos X-ről meséltem neki. Szerintem tudta, hogy X egy nagyon is valóságos személyt takar, csak nem kívánom elárulni a nevét. Pedig lehet, hogy úgy könnyebb lett volna túllépni rajta.
- És amúgy hogy vagy? - vetette fel El a kérdést, s felült az egyik bárszékre.
- Jól, köszi - válaszoltam, miközben teleengedtem vízzel a tálat. - Eddig háromszor voltam bent az egyetemen és imádom. Mindenki tök jó fej és rendes, még a tanárok is, pedig nem is hinné az ember. Ráadásul Lil bemutatott pár barátjának és nagyon jól kijövök velük is.
- Örülök, hogy jól érzed magad itt... De nem úgy értettem. Hanem hogy vagy? - suttogta a kérdést.
Hazudjak neki? De hisz a legjobb barátnőm, úgyis ki fogja találni, ha hazudok. Nagy levegőt vettem és mesélni kezdtem:
- Amikor eljöttem azt hittem, minden sokkal jobb lesz. Lehet, hogy igaza volt Harrynek, csak menekülök. Először féltem, El, teljesen egyedül voltam itt és már nem tűnt olyan jó ötletnek ez az egész - mutattam körbe a lakásba. -, aztán találkoztam Lillel. Nagyon összebarátkoztunk. Ő is gólya és hát tudod, mint az újoncok ki voltunk szolgáltatva, csak ketten barátkoztunk. Teltek a hetek meg minden...
- Még mindig nem vagy túl rajta, igaz? - szakított félbe rezzenéstelen arccal. Megfordultam és a könyökömre támaszkodva álltam a pultnál vele szembe. Egyik lábfejemet a másikra helyeztem.
- Nem - suttogtam lesütött szemmel. Most valamiért a márványpulton való szemcsék sokkal jobb társaságnak tűntek, mint a legjobb barátnőm.
- Ha ez megnyugtat ő sincs túl rajtad - mondta keserű mosolyra húzva a száját, hogy jobb kedvre derítsen. - Azért kérdeztem, mert láttam a képeket az íróasztal fölött rólatok.
- Le kéne szednem, de teljesen elfeledkeztem róla - mondtam közömbös hangszínt tettetve. Annyira elfeledkeztem róla, hogy valójában minden reggel az volt az első, amire ránéztem.
- És amúgy ti hogy vagytok? - tereltem el a beszélgetést egy vidámabb irányba.
- Ó, köszi, fanlouistikusan - nevetett fel, mire homlok ráncolva néztem rá. - Ez az új szavajárása, mindenre ezt fogja mondani, ha találkozol vele - legyintett.
- Mi? Találkozom vele?
- Ugye nem gondoltad komolyan, hogy egyedül fogom őket elkísérni a Madison Square Garden-be?
- Én... Nem tudom... Azt hittem, hogy csak ketten leszünk.
- Igen, és az egyik program, hogy megnézzük a fiúkat a koncertjükön - mondta szórakozottan. Odasétált a hűtőhöz és rutinos mozdulatokkal kiemelte a narancsleves dobozt, mintha olyan jól ismerné a lakás minden egyes szegletét.
- Egyébként a legtöbb fotót megnéztem és feltűnt, hogy megváltoztál - kortyolt bele a kitöltött narancsitalba. - A hajad teljesen más. Dús és sötétebb - mosolygott vidáman.
- A fotókat majd leszedem, komolyan.
- Tényleg?
Dehogy fogom leszedni. Megőrültem? Persze, hogy ott hagyom.
Jó éjszakát kívántam és elmentem lefeküdni a szobámba. Pár perc múlva Eleanor is követte a példámat és pizsamára vetkőzve jött ki a fürdőből, lefekvésre készen.
- Jó éjt! - feküdt be mellém a franciaágyba. - Tudod, ez olyan mintha ötévesek lennénk - kuncogott.

20.: The past in the future

Sziasztok!

December 30-a van, már csak két nap maradt az évből; hogy készültök a szilveszteri bulira? :)

Úgy gondoltam, hogy felrakom ma a részt, és holnap a következőt, mert ez a bejegyzés valójában csak képekből áll és nem olyan érdekes. A 'tweetek' a múltból visznek át a jövőbe, mert gondoltam így egyszerűbb lesz elmesélni, hogy A. hogy boldogul egy másik kontinensen. Remélem követhető. :)

Xx

Werk fotó. Bocsi, hogy kiposztolom

Úgy tűnik valaki megtalálta a tökéletes karácsonyfát

Mondhattad volna, hogy ez a kép a twitteren végzi, mert akkor lehet,
hogy feldíszítettem volna

Hát, tudnod kéne, hogy minden egyes kép rólad a twitteren végzi

Mi van a meztelen képekkel?

@iLikeCarrots Annyira cukik vagytok együtt!
@Alisha_J köszönjük!

@EleanorJCalder élvezi a havazást. Hah, lúzer

Lúzer? Mondja az, akinek át kellett menni a szomszédba és beszélni
a kapcsolatáról... Xx

Csak fogd be!

Megállhatnánk és csak vethetnénk egy pillantást erre a képre?

Bevesszük New York másik oldalát is @sarraah-val

Sosem gondoltam, hogy ilyen nehéz túljutni rajtad

Milyen New York? Hiányzoool. Xx

Te is hiányzol. Szerelmes vagyok a városba és széttanulom a seggem

Directionerek vissza akarják kapni #Halisha-t

Fogadni mernék, hogy az egyik barátomnak van a legdivatosabb kalapja

Ha van egy kis szabadideje, minden tweetel

@sarraah-ra várni mindig órákba telik

Párizsban a téliszünet alatt

Látni vele téged...

A lakásunk is készen áll a karácsonyra yaay

Visszaértem Páááárizsból! És jövő héten találkozunk!

19.: I was the reason for that smile, so keep in mind

Hejjhó - körülbelül tíz perce vacakolok, hogy hogyan tudnék rendesen köszönni, úgyhogy excuse me. Hogy telt a karácsonyotok? Remélem mindenki megtalálta a tökéletes ajándékot a fa alatt és rosszullétig ette magát bejglivel, hihi. A napokban olvastam ki a Szürke ötven árnyalata trilógia összes részét, és lehet, hogy annyira magával ragadott a könyv stílusa, hogy a dőlt betűs gondolatok megjelennek itt-ott. Természetesen Alisha szemszögéből.
Jó olvasást a részhez! Xx
Ps. A cím a Tell Me A Lie szövegéből van. :)

- Mit keresel itt?

- Téged…

Korábban...

- Mindened meg van? – kérdezte El, miközben az ágyamon ült és szemeivel engem vizslatott. Vagy legalábbis próbált szuggerálni, de nem vettem róla tudomást, sokkal inkább lekötötte a figyelmem az előttem lévő két blúz.

Hm, vajon melyiket vegyem fel?

- Hahó, Alisha?! – integet két kezével, amit a tükörből látok. Lepattan az ágyra vetett bőröndről és felém igyekszik.

- Szerinted? – méregetem a két kék inget. – Szerintem a bal.

- Ha a helyedben volnék, akkor melegítőbe mennék. Majdnem tíz órát fogsz utazni. Minden rendben?

- Persze. – Hogy lenne minden rendben?

Lehet, hogy a karácsony egy kicsit nyomasztó volt, de túléltem. Ahogy a szilvesztert is. Igen, végül is az újévben kell utaznom, mert a járatot törölték erős havazásra és még egyéb hülyeségekre hivatkozva. Jaj, csak essünk már túl rajta! A karácsonyi vacsora alatt nem nagyon voltam beszédes kedvemben. Mondhatjuk úgy is, hogy meg se szólaltam. Amikor vendégek jöttek hozzánk, a régen látott unokatesóm se tudott jobb kedvre deríteni. Alig tizennégy éves és be nem állt a szája a One Direction-ről – pláne, miután apa mesélt róluk… és rólam. A szilvesztert Eleanorral töltöttem, itthon voltunk dévédéztünk. Én bulizni akartam, mire ő heves vitatkozásba kezdett, hogy nem akarja, hogy ne emlékezzen az utolsó közös programunkra, hiszen szilveszterkor nem bírunk megállni két epres mojito után sem. Kitalálta, hogy folytatjuk a csajos partit, amit a szülinapomkor elkezdtünk. Annyira jól esett, hogy így próbálja a gondomat viselni, még ha nem is akaratosan, de egyszer sem említette a január tizenkettedikét, amikor elrepülök. Legalább ezerszer elmondta, hogy meg fog látogatni. Áradozott arról, hogy majd ketten birtokba vesszük a várost és végigkóstolunk minden koktélt minden csili-vili bárban.

Nem tudom, miért akarok elmenni ilyen hamar, lehet, hogy csak magamnak beszéltem be minden félét, vagy egyszerűen csak menekülök… mindenesetre az egyetem elkezdődéséig van még pár hónapom. Addig vár rám pár ezer papírmunka a kampuszon és lakótársat/kat is szeretnék keresni. Attól hogy apa vett nekem egy apartmant, mert megtiltotta, hogy a kollégiumban lakjak, még nem akarok egyedül lenni.

- Alisha! – hallom apa tekintélyt parancsoló hangját. Tudom. Mennem kell.

- Hé, öltözz át – parancsol Eleanor én pedig engedelmeskedek neki és villámgyors sebességgel lehámozom magamról a szűk farmert, a fehér topot magamon hagyom. Az ágy szélén van a tegnapi szürke melegítőm, ugrálva húzom magamra és belebújok a finom pulcsiba, amit valahonnan az íróasztalom környékén szúrtam ki. (kép)

- Hiányozni fogsz, Ali – ölelt meg és szeme máris csillogott a könnyektől.

Jaj, Istenem, miért csinálja ezt?

- Emlékszel mit mondtál a koktélokról? – kérdeztem rámosolyogva. Kibújtam az öleléséből és magamhoz vettem a táskát, amiben a laptopom és egyéb szükséges dolgok vannak, hogy kibírjam az utat álmaim városáig.

- Vigyázz, mert szavadon foglak – csíp bele az oldalamba, mire én hangosan felnevetek.

- Kész vagy, Alisha? – nyit be apa. Szemei elkerekednek a kihúzott fiókok láttán, amik konganak az ürességtől, de nem tesz megjegyzést. – Mennünk kéne.

Még utoljára átölelem legjobb barátnőmet és elindulok. Lerobogok a lépcsőn, ki a bejárati ajtón. Vissza se nézek.

Napok óta most először van jó kedvem. Izgatott vagyok, mert tudom, hogy valami új jön. Ezt tényleg én mondtam volna?

Eszembe jutnak göndör fürtjei, férfias parfümjének kábító illata… O-ó, kezdődik. Megrázom a fejem és egy fájdalmas mosolyt erőltetek az arcomra. Mégis csak visszafordulok a házra, ahol tizennyolc évet töltöttem. Ideje már a saját lábamra állnom. Eddig mindig kapaszkodtam valakibe, most már úgy érzem, hogy elég erősek a lábaim és megállnak a talajon. Ahányszor csak a városra, vagy az új lakásomra gondolok – apa mutatott róla fényképeket – elfog egyfajta izgatottság, jó értelemben.

Akkor is hiányozni fog. A fenébe!

Bekapcsoltam a rádiót, és lehet, hogy a kelleténél kicsit hangosabbra állítottam, mert apa egy mozdulattal halkította el. Ránéztem, de hiába, ő a monoton utat figyelte. Visszafordultam a táj felé. Először csak az elsuhanó, kopasz fákat láttam, majd ahogy haladtunk a belváros felé, nagy házak emelkedtek a magasba. A vörös téglával borított falak, a mellettünk araszoló fekete taxik, a fehér, tekintélyt parancsoló Buckingham palota…

- Hiányozni fog? – kérdezte apa, mire hirtelen összerezdültem. Annyira elmerengtem, hogy nem is vettem észre, hogy már kikapcsolta a rádiót. Na, kösz.

- Azt hiszem – vontam meg a vállam.

- Na és…

- Kérlek – vetettem rá egy könyörgő pillantást. – Valamelyik nap már átestünk ezen a beszélgetésen, nem hiszem, hogy akarok még egy vitát. Igen, döntöttem, és most az egyszer hagyd már, hogy a saját nyomorult fejem után menjek – annyira belelendültem a beszédbe, hogy a mondat végére már felemelkedett a hangom. Válaszul csak egy-két hümmögést kaptam. – Kösz – duzzogtam és visszakapcsoltam a rádiót.

Csak egyszer hadd jussak el normálisan arra a kibaszott reptérre!

Szorosan lehunyt szemmel ültem, aztán amikor újra kinyitottam a szemhéjam, akkor döbbentem rá, hogy megérkeztünk a reptérre, melyre feltűnően ki volt írva, hogy Heathrow Airport. A vak is észrevette volna.

Annyira utálom, hogy apa könnyen fel tud húzni. Nem ilyen volt. Akárhányszor levetítem a gondolataimban, a veszekedésünket, ami szilveszter előtti napokban történt, újra mérges leszek és csípősen válaszolnék neki. De most ahogy ránézek, ahogy kiemeli a bőröndjeimet a csomagtartóból… Akkor is csak az apám. Védeni próbál mindentől, hiába hajtogatom, hogy nem vagyok óvodás.

- Vigyázz magadra – ölel át újra, mikor már odaadtuk a csomagjaim, hogy betegyék a gépbe. Bármennyire is erősködött apa, hogy a vállalati jettel utazzak, hevesen tiltakoztam. De addig erősködött, míg az első osztályra szóló jegybe bele nem egyeztem. Egy csókot nyom a fejem búbjára, mintha újra kicsi lennék és reflexszerűen szorítom magamhoz.

- Szeretlek – motyogom alig hallhatóan.

Elkísért az első osztályon utazók várótermébe, ahol pezsgővel várták a vendégeket. Udvariasan el akartam venni egyet, de apa halkan megköszörülte a torkát, úgyhogy inkább visszatettem magam mellé a kezem. A helyiségben krémszínű bútorok voltak elszórva, az egész világított a lemenő nap fényében, ami a hatalmas üvegablakokon keresztül fúródott be. Lélegzetelállító látvány volt kinézni a le- és felszálló repülőkre naplementekor. Ha ezt tudom, ideköltözöm a váróba.

- Na, most már menj – sürgetem apát, mert magától nem mozdulna egy centit se mellőlem. Nem akartam, hogy itt maradjon, mert nem tudom, mit mondhatnék neki.

Miután elment, kikísértem a fotocellás ajtókig és csak azért is elemeltem egy pohár pezsgőt, amiben pár szem málna volt. Hmm.

Kivettem a fehér notebookom és az ölembe téve letelepedtem vele az egyik székbe. Rajtam kívül hárman tartózkodtak még itt, de mindannyian az újságba vagy a telefonjukba voltak temetkezve. Én sem figyeltem fel, összpontosítottam a gépemre és az internetre.

Spotted !Alisha Johnson a Heathrow reptéren, amint édesapja karjaiba búcsúzkodik. Vajon merre tart, kisasszony? És ki elől?

A Sugarscape oldala villant fel. Azóta beállítottam kezdőlapnak, amióta Eleanorról kiszivárogtak azok a képek. A semmitmondó alcím alatt egy még jelentéktelenebb szöveg volt, amiben zagyváltak a Harry-vel való ’kalandomról’, és csatoltak egy képet, amint a reptéren várakozom. Hmm, első ránézésre megállapítottam, hogy ez a melegítő kicsit nagyobb rám, mint kéne… Másodszor pedig: Szent ég, valaki itt van, aki utánam kémked?

A mellettem lévő pezsgőspohárért nyúltam és kiittam a tartalmát. Egy kézséges fiú lépett hozzám talpig egyenruhában és kedvesen mosolyogva kérdezte, hogy kérek-e utánpótlást.

- Persze – bólintottam.

Szükségem lesz rá.

Még volt vagy fél órám az indulásig. Elment a kedvem, hogy bármit is csináljak az interneten. Megint kortyoltam a poharamból. Élveztem, ahogy a hűsítő ital lecsúszik a torkomon, aztán eszembe jutott, hogy ma még nem is igazán ettem semmit. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy pakoljak és Eleanor féle inkvizíciót elhárítsam.

- Elnézést – szóltam oda a fiúnak. – Kérhetnék valamit enni?

- Természetesen – bólint. – Mit hozhatok?

- Egy lazacos szendvicset? – kérdezem bátortalanul, mert nem vagyok benne biztos, hogy tartanak lazackrémet. Összefut a nyál a számban, és már egyre jobban mocorog a gyomrom.

- Azonnal.

Kifele nézek az üvegablakon és azon tűnődöm, hogy akik kint állnak a kifutókon azok látnak-e minket, vagy nem. Milyen muris lenne nekik mutogatni… Kezd a fejembe szállni a pezsgő.

Kinyitódik a fotocellás ajtó és egy fiú lép be sapka alá rejtve haját, pilótaszemüveggel takarva az arcát. Nem is nézek felé, csak látom a szemem sarkából, hogy kérdez valamit az ajtónállónak. Magam alá húzom a lábam még jobban, mint volt. Kezdek fázni.

Látom, hogy felém tart a fekete irhakabátos alak, úgyhogy felé fordítom az arcom… és bumm.

- Mit keresel itt? – suttogom elhaló hangon és felemelkedem a túlságosan is kényelmes ülésből. Nem bírom. A térdem megremeg, de csak a közelségétől. Irtó közel áll hozzám és szokás szerint amint megérkezik, megcsap a finom illata. Hmm.

- Mit keresel itt? – kérdezem még egyszer egy kicsit biztosabb hangon. Leveszi a pilótaszemüvegét és zöld szemei egyenesen az agyamig hatolnak. Az egyik szeme alatt még ott éktelenkedik az autóbalesetben szerzett kis folt, ami már sokkal halványabb, mint volt. Késztetést érzek, hogy odanyúljak és végigsimítsak, de inkább elvetem ezeket a gondolataimat.

- Téged – válaszolja. – Tényleg elmész? – kérdi hitetlenkedve. Csak egyszer beszéltünk erről, annak is az lett a vége… Nem tudom, mit mondhatnék, hiszen utoljára két hete találkoztunk. Semmi szó nem jön ki a számon, csak állok lélegzetvisszafojtva előtte.

- Kérlek, ne – Kifújom a levegőt és elfordulok. És most döbbentem rá, hogy tényleg elmegyek. Bármilyen furcsán is hangzik, de eddig nem gondoltam a valódi jelentésére a ’költözés’ szónak. Úgy értem, tényleg. Elmegyek. Elbúcsúztam mindenkitől, de Tőle nem. És most mégis itt van. Megszakad a szívem, ha még egyszer rá kell néznem.

A pincér látja, hogy társaságom van, úgyhogy csak óvatosan leteszi a mellettem lévő dohányzóasztalra a szendvicset és már tovább is áll.

Harry megérinti a kezem. Maga fele fordít úgy, hogy érzem az arcomon a leheletét.

Kérlek, ne tedd ezt velem…

- El akarsz menekülni? – kérdezi, miközben tekintete fogva ejt.

Persze, hogy el akarok menni, különben nem lennék itt.

- Igen. Amikor utoljára beszéltünk, nem sült el jól és most sem akarom, hogy bajod essen. Ha elengednél – próbálom kiszabadítani magam, de még mindig a csuklómat fonja körbe ujjaival.

- Be sem jöttél hozzám…

- Mit mondhattam volna? – csattantam fel, mert már elegem volt a magyarázkodásból. Végre. Kifújtam a levegőt és megint összegyűlt a nyál a számba, amikor az illatozó szendvicsre kaptam a tekintetem.

- Úgy gondolom, elmondtam mindent akkor, de elmentél ’kieresztetni a gőzt’ – formálok az ujjaimmal idézőjelet a levegőbe. – Tudod, hogy mennyit szenvedtem emiatt? Egész végig ott volt a teher a vállamon, de sose tudtam, hogy mondjam el. És amikor Niall berontott a szobába és közölte, hogy kórházba vagy, megfordult a fejembe, hogy ne menjek el.

- Akkor ne menj el – mondta és próbálta megőrizni hidegvérét, de a hangja akkor is magasabb volt, mint az előbb. - Niall elmondta, hogy mindvégig tudott arról, hogy el fogsz menni.

- Miért vagy itt? – kérdeztem, remélve, hogy elterelem a figyelmét és nem kell válaszolnom arra, hogy miért megyek el. Nem is tudom, hogy tudnék-e rá egy ésszerű magyarázatot adni.

- Mert muszáj volt látnom téged – suttogja és közelebb hajolt. Szemeivel még mindig a gondolataimig hatolt.

Pontosan ezt nem akarom.

Eleanortól is kikönyörögtem, hogy ne jöjjön a reptérre, mert akkor Louis is jön. És akkor a többiek is és akkor… Neki még meg tudtam magyarázni, hogy nem szeretek búcsúzkodni, és azt hiszem, el is hitte, úgyhogy megbeszéltük, hogy a szilveszteri pizsi parti lesz a búcsú bulim. Csak mi ketten.

Egy centit sikerült elhúzódnom, de utánam jött. Kész, feladom.

- Nem fog sikerülni meggyőzni téged, ugye Ali? – keserű mosoly jelenik meg a száján, amely annyira jól áll neki.

- Nem – rázom a fejem.

- Kérem a New Yorkba tartó járat utasait, hogy kezdjék meg a beszállást… - hallatszik a szoba hangosbemondóján keresztül egy éles női hang, mire mindenki felkapja a fejét.

Magamhoz veszem a táskám és a laptopom.

- Mennem kell – mondom és már elindultam, amikor magához ránt. Ajkai az enyémre tapadnak és ráérősen kezdenek játszani. Érzem közöttünk, hogy a feszültségnek már nyoma sincs. Lassú, beletörődő búcsúcsók, ami másodpercekig tart, mégis óráknak tűnik.

- Szeretlek – suttogja és még egyszer szűzies csókot lehet a számra.

Nem válaszolok, csak elmegyek. Próbálok sűrűn pislogni és a földet nézni, hogy ne buggyanjanak ki a könnyeim. A hasam egyre csak mocorog és eszembe jut a szendvics, amit kértem, de nem ettem meg. Hirtelen késztetést érzek, hogy visszamenjek, de nem akarom lekésni a járatot.

Viszlát, London! Helló, New York!

18.: Should I stay or should I go?

Babes, előre is szeretnék boldog karácsonyt kívánni nektek!:) Remélem mindenkinek valóra válnak a kívánságai és megtaláltok minden ajándékot a fa alatt, amit kértetek.

Hoztam egy részt, ami koránt sem annyira karácsonyi hangulatú, bár időben kb. ugyanott járunk... Szerintem a terjedelme is rövidebb lett, de előre vetíti egy kicsit az elkövetkezendő fejezeteket. Legalábbis most először van elképzelésem a folytatásról. Már elkészítettem a 20. fejezetet és annyit elárulok, hogy nem írásból fog összeállni.

Legyetek jó! Xx

.::Hannah::.

Megint ott ültem a hófehér irodában, amiről üvöltött, hogy tulajdonosa imádja a letisztult eleganciát és a túlzott rendet. Azt mondják, hogy akinek rend van a szobájában - jelen esetben az irodájában -, annak rend uralkodik a fejében. Elnézve cinkostársamat, akit azt hiszem, most már nyugodtan hívhatok így, nem igazán a rend jutott elsőre eszembe. Egyik telefont a másik után vette fel, mert valami gubanc van az alsóbb szinteken, és akárhányszor hozzám szólt volna, újra csörgött a telefonja. Az utolsó hívásánál finoman burkolva küldte el az egyik alkalmazottat melegebb éghajlatra, majd kifújva a levegőt felém fordult és mosolyogva köszöntött. Úgy tűnik ez csak egy szokásos munkanap.
- Nem tudom, Sash, kezd bűntudatom lenni - morzsoltam a horgolt sálam szélét ujjaim között.
- Nem! - szólt rám élesen. - Eszedbe ne jusson ilyet gondolni vagy érezni! Ebben ketten vagyunk és nem szállhatsz ki a közepén!
- Ki beszél itt kiszállásról? Én csak... nem tudom, nem lehetne, hogy finomabban iktatjuk ki Eleanort? - kérdeztem félve, mert az előbbi mondatát kicsit hisztérikusan fejezte be.
Ez az egész terv, amit kigondoltunk kezd kicsit nevetségessé válni. Legalábbis szerintem. Érzem, hogy a kezdeti lelkesedésem kezd alábbhagyni, főleg, miután láttam, hogy Lou mennyire Eleanor pártját fogja. Fájt látni, hogy közöttük szinte vibrál a levegő és ahogy egymásra néznek... Az egész vissza-akarom-kapni-Lou-t akció kezdett erőltetetté válni.
- Hannah, kérlek, ne gondolj ilyesmire. Csak a cél lebegjen a szemed előtt - váltott pszichológus üzemmódba, amivel néha az őrületbe kergetett. Aztán megint megcsörrent a telefonja. - Ó, a francba!
- Nyugodtan - legyintettem és felkeltem a fotelból, hogy elhagyjam az épületet. Vissza is kéne mennem a stúdióba, de előtte még elszaladok egy kávéért, gondoltam. A kávézó elé érve már nem is kívántam annyira a kávét, amint megláttam a tíz méteres sort és az egyre csak türelmetlenkedő vendégeket. Inkább továbbmentem.
Amint befordultam a Bouyle utcába, éreztem, hogy a gyomrom összezsugorodik és a szívem is hevesebben ver az adrenalintól. Bepánikoltam. Emberek sokasága tolongott a sárga szalagok mögött, és rendőrök hada próbált egy épkézláb szemtanút keresni a tömegben, aki válaszol néhány kérdésükre. A mentősök egy barna göndör hajú fiút szedtek ki a totál károsra tört Range Rover-ből. Azonnal felismertem Harryt, aki nem is volt az eszméleténél. Végtagjait tartották a mentősök és ráfektették a hordágyra. Hátráltam egy lépést, de egy orra alatt mormoló férfiba ütköztem, aki ki volt akadva, hogy miért nem tud haladni.
Futni kezdtem, hogy senki ne ismerjen fel. Habár nem értem, miért, de rám tört a paranoiám.
Akármennyire ki akartam verni a fejemből, nem tudtam elfelejteni az aszfalton heverő letakart holttestet. A másik autó vezetője nem élte túl a balesetet.

.::Alisha::.
Kiemeltem egy tucatnyi pólót és nadrágot a szekrényemből és behajítottam a bőröndömbe. Habár csak a két ünnep között utazom, hiszen a karácsonyt a családommal, vagy mivel töltöm, kikönyörögtem apától, hogy minél hamarabb elmegyek, annál hamarabb fogom megszokni az új környezetet. Eleanor törökülésben ült az ágyamon és folyton azt kérdezgette, hogy biztos vagyok-e a döntésemben, tényleg el akarok-e menni és így tovább. Már kezdett elegem lenni belőle, de nem hibáztattam. Tudtam, hogy nincs oda azért, amit művelek, úgyhogy egy rossz szót nem szóltam.
- Szerinted ez még jó rám? - kérdeztem El-től, miközben egy kék felsőt méregettem magam előtt a tükörben. Valójában tudtam a választ, csak oldani akartam a feszültséget. Lelkiismeret furdalásom volt attól, hogy nem mond semmit. Ami pedig a blúzt illeti, már tavaly is szűk volt és gyakorlatilag megfulladtam benne, úgyhogy a szekrényem aljára visszadobtam.
- Nem rossz - húzogatta a száját.
- Nem is figyelsz rám!
- Bocsi - szabadkozott és felemelte a tekintetét, hogy a szemembe nézzen. Láttam a csalódottságot, de ugyanakkor nem mutatott semmiféle dühöt vagy haragot, amit jó jelnek vettem.
- Ugye tudod, hogy csak a két ünnep között megyek el? - lépkedtem óvatosan az ágyam felé, mintha tojáshéjakon járkálnék. Felültem mellé törökülésbe, mint a régi szép időkben, amikor átjött, hogy kibeszéljem neki a gondjaim, és ő is kiadja magából a sérelmeit. Belegondolni is rossz volt, hogy mindez megszakad. Én vetek neki véget azzal, hogy több ezer kilométerre költözöm Londontól és tőle. És Tőle.
- És mégis mennyi időre? - kérdezte pár pillanat csönd után.
- Pár... év - nyögtem ki nagy nehezen és nyelnem kellett egyet, mert megjelent a fojtogató gombóc a torkomban.
- Alisha, belegondoltál már abba, hogy elmenekülni a problémák elől valójában sokkal nehezebb? - fakadt ki, mire értetlenül néztem rá. - Mármint, előbb-utóbb utolérnek. Nem tudsz elfutni előlük, na!
- De, én nem is menekülök. Ott van a felvételi levelem, miszerint kint tanulhatok tovább - keltem a saját magam védelmére, és mielőtt elhangzott volna az utolsó szó, végiggondolva az előbb hallottakat, teljesen igaza volt Eleanornak. Mindig menekülök a problémáim elől. És ez is csak egy üres kifogás volt, hogy itt kelljen hagynom a várost, ahova minden emlékem fűz.
- Tudod mit? Igazad van, nem menekülsz. Csak megpróbálod a saját magad módján elintézni őket - bólintott idegesen és már éppen ment volna ki, amikor kivágódott az ajtó előtte.
Két riadt szempár meredt ránk, Zayn és Niall. Mindkettőjük szeme vörös volt és csillogott a könnyektől.
- Liam kiáll a kocsijával, mennünk kell! - kérlelt Zayn egy kicsit hangosabban, mint kellett volna. Eleanor rám nézett, nem értette, mi történik és én sem.
- Harry... - nyelt egyet Niall. Nehezen, de kimondta azt a két szót, ami mellkason ütött: - Autóbalesete volt.
A gyomrom gombostűnyire zsugorodott és hányingerem lett. Biztos, hogy jól hallottam? Lehet, hogy álmodom, nem? Komoly tekintetüket látva nem kételkedtem szavahihetőségükben, Eleanorral egyszerre nyúltunk a táskánkért és kettesével mentünk le a lépcsőn. Zayn nem szólt semmit, Louis kapkodott össze-vissza a földszinten, Niall idegességében harapdálta az ajkait.
- Mennyire súlyos? - kérdeztem elcsukló hangon az autóban. Senki nem válaszolt. Eddig csak a sírás kerülgetett, de ahogy kimondtam, tudatosul bennem, hogy ez a valóság. Miattam történt minden. Utat engedtem a könnyeimnek, mire Eleanor megszorította a kezem és nem is engedte el egészen a kórházig.
Mindannyiunk közül Louis volt az, aki meg tudta őrizni a hideg vérét, már amennyire, persze a nővérekkel üvöltözött, mert egyikőjük sem tudta megmondani Harry kórtermének a számát. A végén letámadott egy orvost, aki közölte, hogy a pszichiátrián lenne a helye. Ahhoz képest, hogy mindannyian jól ismerjük Lou-t, egyikünk sem nevetett ezen a szituáción.
- Maguk Styles hozzátartozói? - kaptuk a fejünket egy hang után, akinek hozzátartozója bőszen lapozgatott a pultot támasztva. Az orvos hóna alá kapta a kórlapot és biccentett, hogy kövessük.
Mindent elmondott. Elejétől a végéig. Annyira sok orvosi kifejezést használt, hogy nem nagyon értettünk belőle semmit, csak mikor elismételte mégegyszer. Harrynek megrepedtek a bordái, szerencsére nem törtek el. Agyrázkódást kapott és kisebb belső vérzése is keletkezett az ütközés következtében, de egy rutinműtéttel helyre hozták. Csodálkozva néztem a kopaszodó, kissé őszes hajú férfira, aki könnyedséggel beszélt egy emberről, aki kis híján meghalt.
- Bemehetnek hozzá, de egyszerre csak egy - közölte az orvos, majd továbbment egy másik beteghez.
Megcsörrent a mobilom, mire összerezzentem a nem várt rezgésre. Apa képe jelent meg a kijelzőn, tehát esélyem se volt kinyomni.
- Ez egy égi jel - vontam meg a vállam és felvettem.
- Hol vagy? - kérdezte apa, semmi köszönés, semmi, de jó, hogy még élsz nélkül . Már vagy két napja nem is beszéltem vele. Nem tudom, hogy neki mit jelentenek az apai teendők, de hogy valami egészen mást, mint nekem, az biztos.
- Öhm... - néztem körbe. Most mit mondjak? Ha az igazat, valószínű, hogy rohamot kap és azonnal idejön. - Eleanorral vagyok. - Mentettem a menthetőt.
- Ó, oké. Csak szólok, hogy hazajöttünk Gabival és észrevette, hogy az egyik váza a sarokban nem ugyanaz, amit ő vett még Dél-Amerikában. Tudsz róla valamit?
- Apa, most nem alkalmas, oké? Szia.
- Be akarsz menni? - kérdezte Liam, és nekem csak ekkor tűnt fel, hogy mindannyian engem vizslatnak.
Az utolsó dolog, amit akartam, az az volt, hogy bemenjek abba az elkülönített szobába és szembesüljek azzal, hogy mit tettem. Megráztam a fejem és nemet mondtam. Louis egy szomorú pillantást vetett rám és bement a terembe. Eleanorral leültünk a legközelebbi székekre és csak szótlanul meredtünk a földre. Semmit nem tudtam mondani. Többször szólásra nyitottam a szám, végül barátnőm előzött meg:
- Ugye tudod, hogy ez nem a te hibád? - kérdezte halkan. Bár inkább kijelentő mondatnak hangzott.
- Nem, El. Erről csakis én tehetek. Miattam akadt ki, miattam ült be abba a rohadt autóba és tesztelte azt, hogy mennyi a sebességhatára - fakadtam ki és úgy éreztem, minden egye szó, ami elhagyja a szám, egy kis megkönnyebbüléssel tölt el. Jól esett bevallani magamnak és hangosan kimondani a történteket, bármennyire és féltem ettől. Az iszonyú bűntudat, ami legbelül mart, alábbhagyott, de nem tűnt el. Mit művelek?
Nekem kéne sírnom Harry ágya mellett és nem kint dühöngeni.
Louis nagy nehezen, de kijött, mire rám nézett. Elkaptam a tekintetem. Addig a kis ideig míg bent volt, úgy éreztem, be akarok menni. Mindennél jobban és elmondjam Neki, hogy mennyire sajnálom. De már megint a gyávaságom győzött, mint mindig. Most az előttem álló automatát bámultam, miközben Eleanor tekintete meg fogva tartott. Mindenki bement hozzá, még El is, kivéve én. Akárhányszor rám kerülhetett volna a sor, nemet mondtam. Egyikőjük sem fűzött hozzá semmit, csak csendes bólintással elfogadták a válaszom.
Még csak azt sem mondták, hogy Harry ébren van-e vagy még altatásban.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb: hogy már napok óta nem beszéltem vele, vagy hogy amikor Eleanor itt volt, hiába kérdeztem rá, terelte a témát. Szerintem ő is, és én is tudtuk a választ, inkább csak meg akart kímélni, hogy megint sírjak. Mert nem ez lenne az első eset. A szentestén le se mentem vacsorázni apával és Gabival, helyette a szobámban gubbasztottam és csináltam a... semmit. Semmihez nem volt kedvem. Akárhányszor azon agyaltam, hogy most mit gondolhat rólam, egyszerűen rosszul lettem magamtól és a sírás fojtogatott. A bűntudatot megszoktam, szinte már családtaggá vált. Eleanor itt volt huszonharmadikán, de este hazarepült a szüleihez. Legközelebb már csak a reptéren fogunk találkozni, hogy elbúcsúzzak tőle.
- Egyél már legalább egy falatot - szakította félbe a gondolataimat apa érdes hangja. Az asztal másik végében ült velem szemben. Nem néztem rá, helyette viszont a bébirépákat vizslattam, amik magányosan hevertek a tányérom szélén. Huszonötödike van, talán napok óta most bújtam elő a szobámból. A villámra szúrtam a kiszemelt darabot és háromszori rágás után le is nyeltem.
- Most már mehetek? - kérdeztem unottan, most már apára emelve a tekintetem. Megadóan sóhajtott és rájött, hogy hiába próbálja belém tuszkolni az ételt, nem leszek attól vidámabb.
Kiskoromban mindig együtt díszítettük a fát, ami nálunk egy külön apa-lánya program volt, míg anyu a konyhában próbált főzni. Rendszerint bekapcsolt a füstjelző és olyankor nagyokat nevettünk apával, hogy anyu még egy pulykát se tud megsütni anélkül, hogy oda ne égjen. És, hogy most hogy telik a karácsony? A fenyőfát felváltotta a műfa, ami bár kísértetiesen hasonlított az igazira, még sem ugyanaz. Nem árad belőle az a jellegzetes illat, ami beteríti olykor a szobát és nem örömmel nézek rá, hiszen nem árasztja magából azt az ünnepi hangulatot. Gabi már két éve műfát vetet, mert azzal kevesebb a gond és nem kell utána porszívózni. Már nem nevetünk jóízűen anyu szerencsétlenkedésein, hiszen Gabi mindig a környék legjobb éttermeiből rendeli az ünnepi menüt, így nem kifogasolható se a pulyka, se a kuglóf.
Felmentem a szobámba és amikor beléptem az ajtón, tekintetem rögtön a félig teli bőröndömre esett. Ez már a második, és szerintem még mindig nem lesz elég a ruha, amit elpakoltam. Elmentem az éjjeliszekrényemig, és megnéztem a telefonom. Három olvasatlan üzenet, mind Eleanortól. "Na, hogy telik a karácsony? Xx", "Mikor indul a géped? Xx", "A. írj már vissza!".
Egy esemesben válaszoltam mind a három kérdésére/kérésére. Alig küldtem el az üzenetet, már fel is hívott és órákig beszélgettünk mindenféléről. Egyszer sem került szóba Ő.
Mindegy is, már csak két nap és elmegyek.

Első Díjam

Szép estét!

Kivételesen, most nem résszel jöttem, de az is nem sokára fent lesz, csak hogy emeljem a téli szünet fényét (ezt ironikusan mondtam, ne aggódjatok...). Most viszont...

Köszönöm szépen életem első díját Juccus-nak:)

 

Szabályok:

 1. Írj magadról 11 dolgot!

 2.Válaszolj 11 kérdésre!

 3. Írj 11 kérdést!

4. Küld tovább 11 blognak!

1. Írj magadról 11 dolgot! 

1. Nagy álmom, hogy egyszer ellátogassak New York-ba és mindenképp Amerikában továbbtanulni vagy külföldön.

2. Amióta elkapott az oreo-láz, semmi más csokit nem tudok enni, csak azt.

3. Kedvencem tantárgyaim egyike a töri, angol és a matek.

4. A gimnáziumban angol faktos vagyok, komolyan, néha már angolul gondolkodom...

5. Hajlamos vagyok túlzásokba esni. Mindenhol, mindig.

6. Sorozat-függő vagyok. Gossip Girl, Pretty Little Liars, Vámpírnaplók, Glee, Szülifeli... minden, ami szórakoztató.

7. Imádom az ovis teát.

8. Szerelmes vagyok Harry Styles-ba (ki nem?).

9. Mindenki oda van az iPhone telefonokért, és habár nagyon kecsegtető egy félbeharapott almával fémjelzett okostelefon, szerintem az Androidosok jobbak.

10. Van egy barna nyulam, akit törpenyúlnak vettünk, de már háromszor akkora, mint kiskorában.

2.Válaszolj 11 kérdésre!

1. Mi a legnagyobb álmod?

A legnagyobb, hogy eljussak Amerikába és körbejárjam a híres-nevezetes városokat.

2. Mi áll az első helyen a bakancslistádon?

Ha olyasmire gondolunk, mint 'YOLO', akkor nagyon szeretném egyszer kipróbálni az ejtőernyős ugrást. Más kérdés, hogy annyira félnék, hogy hazáig futnék.

3. Ki a példaképed?

Ér egyszerre többet felsorolni? Mert akkor Blake Lively és Leighton Meester, Miranda Kerr, Palvin Barbi.

4. Mi a kedvenc filmed?

Elrabolva 1-2. Hihetetlen, hogy úgy sikerült megcsinálniuk, hogy egyik sem unalmas és vontatott.

5. Kedvenc évszak?

A tél.

6. Miért kezdtél el blogot írni?

Sok blogot olvastam az utóbbi hónapokban és arra gondoltam, én is szeretnék egyet írni. Aztán egy nap elképzeltem, milyen lehetne egy találkozás a fiúkkal és megszületett az első fejezetem. Igazából nem terveztem/tervezek semmit, csak írok, ahogy jön. :)

7. Mik a terveid a jövőre nézve?

Ha ennek a történetnek vége, szeretnék egy újat írni, aminek már meg is találtam a fő témáját. :) Amúgy meg, célom, hogy az ELTE-n tanuljak tovább és ügyvéd lehessek.

8. Hol élnél legszívesebben?

A Nagy Almában, de ez eléggé valótlan, nem? Megelégednék Londonnal bőven. :)

9. Mi inspirál az írásban?

Nincs inspirációm, egyszerűen csak leülök és el kezdek írni. Zenét szoktam hallgatni közben és minél jobban érzem a basszust, annál jobban felpörgök és írok. Ilyenkor hajlamos vagyok kicsit megőrülni.

10. Kedvenc idézet?

"Vannak dalok, amiktől táncra perdülünk. Dalok, amiktől énekelni kezdünk. De azok a legjobb dalok, amik felidézik benned, amit akkor éreztél, amikor először hallottad őket. És ezzel megint összetöri a szívedet." - Gossip Girl

11. Mikor érzed magad a legjobban?

Ha itthon lehetek és bekuckózhatom magam. :)

3. Írj 11 kérdést. 

1. Hogyan látod magad 10 év múlva? Család, barátok...

2. Mit érzel olyankor, amikor írsz? Ki tudod írni magadból a fájdalmat/szomorúságot?

3. Melyik volt életes legmeghatározóbb napja?

4. Ha nyernél a lottón, mire költenéd a pénzt?

5. Tartod a kapcsolatot az általános iskolai/gimnazista barátaiddal?

6. Mennyire vagy Facebook-, Twitter-függő?

7. Melyiket szereted jobban: ha rólad készítenek fotót vagy te fényképezel?

8. Mióta vagy Directioner? :)

9. Melyik fiúban mi fogott meg első ránézésre?

10. Melyik a kedvenc számotok a One Direction-től és miért? :)

4. Küld tovább 11 embernek. 

(nincs meg a 11 ember, tudom, de csak ennyi blogot olvasok rendszeresen és akiket imádok)

Petra

Macey Claudia Morrow

Fantasy Girl

Sunshine

Brianna Rybak

Katee

Naomi Stanley

Ritaa

Nina Law